Hírhozó, 2014 (24. évfolyam, 1-16. szám)

2014-03-27 / 5. szám

KULTÚRA Emlékezés a hősökre Rákosliget Rákosligeten, a Hősök terén lévő nemzeti lobogónál a polgári kör elnöke, Rózsa­hegyi Péter köszöntötte a megjelent helyi polgárokat, majd felkérte Miks Csabát, a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regi­onális Egyesületének tagját, tartsa meg ünnepi megem­lékezését. A látássérült fia­talember felelevenítette a százhatvanhat évvel ezelőtt, március 11-én, Irinyi József irányításával megfogalma­zott 12 pontban foglalta­kat - amely a radikális ifjak felfogásának megfelelően a sajtószabadság megvalósítá­sát, felelős minisztériumot, évenkénti országgyűlést Pes­ten, törvény előtti egyenlő­séget, nemzetőrséget, közte­herviselést, az úrbéri terhek megszüntetését, esküdtszé­ket, nemzeti bankot, magyar nemzeti hadsereget, a poli­tikai foglyok szabadon bo­csátását és az Erdéllyel való uniót követelte. A szónok kitért a közösségüket érintő Egyenlő Bánásmódról és az Esélyegyenlőség Előmoz­dításáról szóló törvényre, amely véleménye szerint összekapcsolja a XIX. és a XXI. század emberét, vége­zetül összefogásra buzdította az épeket és a fogyatékkal élőket az esélyegyenjogúság érdekében. Az ünnepi megemléke­zésen a Gregor József Álta­lános Iskola 4 a. osztályos tanulói - felkészítő tanár Szeifner Katalin - mutatták be verssel, énekkel, piros- fehér-zöld színű szalagokkal megkomponált műsorukat. Közreműködött Frech, Gá­bor. Befejezésként koszorút helyezett el Rákosmente Önkormányzata nevében Riz Levente polgármester, Fohsz Tivadar és Horváth Tamás alpolgármeste­rek, valamint a megjelent szervezetek képviselői és Rákosliget polgárai. Rákoscsaba Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 166. évfor­dulójára emlékeztek az ün­nep előestéjén Rákoscsabán, a Kossuth-szobornál. A Rá­koscsabái Polgári Kör által szervezett megemlékezésen jelen volt Riz Levente pol­gármester, Horváth Tamás és Fohsz Tivadar alpolgár­mesterek, Dunai Mónika, a Rákosmenti Erőforrás Bi­zottság elnöke, Rákosmente önkormányzati képviselői, a helyi társadalmi szervezetek képviselői, valamint a rá­koscsabai polgárok. Az ünnepség első részé­ben a Rákoscsabai Jókai Mór Református Általános Iskola 7 a. osztályos tanulói - Lukács Klára drámapeda­gógus felkészítésével - ver­sekkel, tánccal emlékeztek az 1848-49-es forradalom és a szabadságharc hőseire. Horváth Tamás ünnepi köszöntőjében hangsúlyoz­ta, ahogy százhatvanhat évvel ezelőtt a márciusi if­jak szabadságra vágytak, a magyarok ma is szabadon szeretnének élni. De vaj™ mit jelent a szabadság ma, amikor független állam­ként élhetünk Európában? Akkor beszélhetünk egy nemzet szabadságáról, ha a döntéseit más országok, országcsoportok, nemzet­közi szervezetek befolyása nélkül, saját belátása szerint hozhatja meg. Hozzátette, akkor vagyunk szabadok, ha ideológiailag, gazdasá­gilag nem függünk mástól. Ha nem mások mondják meg nekünk, hogy milyen értékek mellett szervezzük életünket, milyen gazdasá­gi intézkedéseket hozzunk saját felemelkedésünk ér­dekében. A szabadság utáni vágy ugyanakkor nemcsak társadalmi, hanem egyéni igényünk is. Akkor vagyunk szabadok, ha olyan társadal­mi, gazdasági és jogi környe­zetben élünk, amely valódi választási lehetőséget bizto­sít számunkra a tanulásban, a munkában, a családalapí­tásban, a gyermekvállalás­ban. A százhatvanhat évvel ezelőtti márciusi forradalom a széles körű összefogásnak köszönheti sikerét, a nem­zeti függetlenség és az el­maradott feudális viszonyok felszámolása összekovácsol­ta a nemzetet. Ma is közös döntésre van szükség az alapvető társadalmi és gaz­dasági kérdésekben. El kell határozni, és a mindenkori kormányoknak szem előtt kell tartani, hogy a nemzeti érdekek mindennél előbbre valók, és minden döntést ennek az érdeknek alávet­ve kell meghozni. A béke, a szabadság és az egyetértés megteremtése ma éppúgy aktuális feladat, mint volt 1848 márciusában. A cél­kitűzés nem kisebb, és az ahhoz vezető út sem köny- nyebb, mint elődeinknek, zárta ünnepi beszédét Hor­váth Tamás alpolgármester. A megemlékezés koszorúzás­sal ért véget. A Rákoscsabai Polgári Kör vezetője, Nyerges Gyu- láné a hivatalos ceremónia után kötetlen beszélgetésre hívta az ünnepség résztve­vőit a Csabaházba, ahol Riz Levente polgármester mondott pohárköszöntőt, majd a vajdasági Topolyáról érkezett delegáció vezető­je, Kovács László üdvözölte magyar barátait. Szakács Zsuzsa JSÍ 20 HÍRHOZÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom