Hírhozó, 2011 (21. évfolyam, 1-16. szám)
2011-08-24 / 10. szám
yg KULTÚRA Kerámia és üveghuta v RÁKQSMfNTt A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola - ismer- tebb nevükön: a kisképzősök — kerámia szakos hallgatói immár második alkalommal tartották Rákosmentén, a Maros moziban és kertjében nyitott, egyhetes nyári gyakorlatukat kerámia és üveghuta címmel. Az iskola immár nyugdíjas oktatója, Szalai László, Rákoscsabáid j telepen élő, Ferenczy No- émi-díjas keramikus művész ötlete volt a kissé kopott, de annál hangulatosabb ligeti épület birtokbavétele. Győri Anita, Becker Judit és Haber Szilvia keramikus művésztanárok, valamint az ötletgazda, Szalai László egy héten keresztül voltak a diákok segítségére, de szívesen láttak bárkit, aki betévedt az ódon falak közé. Jutott mindenkinek agyag, segítő kézből sem volt hiány, így a környék kisgyermekei is szívesen látogatták a „gyurmá- sokat”, ahogy ők nevezték az ifjú művészpalántákat. - A nyári gyakorlatot úgy a tanárok, mint a diákok nagyon szokták szeretni. Végre kiszabadulnak az iskola falai közül, és egy héten keresztül kedvükre kísérletezhetnek az agyaggal, a szabad kézi formázással, a formába préseléssel, miközben sok mindent megtanulnak észrevétlenül is egymástól, hisz ilyenkor több korosztály dolgozik együtt. Az elkészült alkotásokat sem a már megszokott módon, elektromos segítséggel égetik ki, hanem a mozi udvarán felállított kemencében nyerik el végső formájukat - tudtuk meg Szalai Lászlótól. A gyakorlatot vezető tanárok elmondták, a nyári gyakorlat mindig a közösen végzett kísérletek színtere, ezúttal a kerámiakészítés egy különleges égetési technikájával, a rakuval ismertetik meg a diákokat. A folyamat nagy figyelmet, tapasztalatot igényel, de a végeredmény minden egyes darabot egyedivé és megismételhetetlen színösszetételűvé, mintázatúvá tesz. A Maros mozi udvarán a vállalkozó kedvű tanárok hosszú ujjú trikóban, kalapban, kesztyűben nekiláttak, hogy a felállított üveghutában nyert forró, folyékony üvegből kézi munkával, majd formába-fúvás- sal életet öntsenek. Senki kedvét nem vette el, ha nem sikerült elsőre, újból nekiláttak, miközben sokan nézték, csodálták az üvegkészítés nem minden nap látott technikáját. Szakács Zsuzsa J&i _ , Rákoscsaba) újtelepen, a^ Aranykút utcai játszótéren Budapest XVII., Aranvkút utca-Naplás út sarck; 11-15 óráig: kézműves-foglalkozások, mesterségbemutatók, mini kirakodóvásár A belépés díjtalan! 2012. •MUK: FESZTIUAL ZabSZäliM együttes i2.2o ír sztepptánc; Vívásbemutató i3 30 Színpadi táncprodukció :■* oo A Zenevarázs Musical Stúdió növendékeinek műsora Del Suremun zenekar Retroad zenekar ... Asztalhoz.emberek! zenekar zenekar The Shadow Hungary Band Deák Bili Blues Band Gesarol együttes koncert es utcabál 2012. augusztus 24. 13