Hírhozó, 2011 (21. évfolyam, 1-16. szám)
2011-08-24 / 10. szám
KULTÚRA Az orosz irodalom szerelmese Interjú Galgóczy Árpád műfordító-költővel, Rákosmente díszpolgárával Galgóczy Árpád nem költő-műfordító, mint sokan mások, ő műfordító-költő, aki magyarként is tökéletesen hallja az orosz verseket, soha nem fordít megrendelésre, csak szeretetből. Hatvannyolc orosz költő négy- százötven versét olvashatjuk Furcsa szerelem címmel megjelent műfordításainak összegyűjtött kötetében. Az orosz kultúrához nem kis megpróbáltatásokon keresztül jutott el, tizenévesen, a szóbeli érettségi helyett letartóztatják, húsz év szovjet munkatáborra ítélik. Sokan belehaltak, ő viszont megtanulta egy életre, hogy az orosz kultúra, az orosz emberek és a szovjet rendszer nem azonos egymással. Galgóczy Árpáddal, Rákosmente díszpolgárával rákoshegyi házának kertjében beszélgettem a nem mindennapi életútról. 1947-ben, a szóbeli érettségi előtt nemzeti indíttatású diákszervezet létrehozása miatt két barátommal együtt letartóztattak. Szamosan- gyalosról egy rendőr, kerékpárjának a vázán vitt be a harminchárom kilométerre lévő Mátészalkára, onnan vonaton Debrecenbe, az orosz parancsnokságra. Akkoriban abban a tudatban éltünk, hogy kivégeznek bennünket. De eszünkbe sem jutott megszökni, pedig volt rá alkalom, például, amikor elaludt a vonaton kísérő katona. De nem tehettük meg, mert bennünket így neveltek. Én most is boldog és büszke vagyok arra, hogy a Horty-rendszerben éltem tizenhat évet. Aztán jött a hír, hogy Hruscsov eltöröltette a halálbüntetést, így arra számítottunk, két- három év után szabadulunk. De nem így történt, hét évet töltöttem a Gulág-lágerben, és hogy túléltem, egy fagyott lábnak és egy tüdőgyulladásnak köszönhetem.- Hogy történ?- Kórházba kerültem, így megmenekültem az embertelen fizikai kényszermunkától, éjjelente fehér lepedőn aludhattam, pokróccal betakarva, és ott volt velem Tóth László, Lali barátom, akivel papíron, ceruzával a kézben megterveztük leendő életünket. A lakást, a kertet, a könyvtárat, ösz- szeírtunk vagy kétszáz történelmi könyvet, amit szabadulásunk után meg is vásároltunk. Egyszer rajzoltam egy lófejet, és Lali rábeszélésére elkezdtem portrékat készíteni. Képzelje el, amikor két magyar csontváz egymást rajzolja. De híre ment, és az én rajzaim tökéletes fényképeknek bizonyultak, ezért feletteseim felmentettek a munka alól. így már volt időm olvasni is, két év után annyira megtanultam oroszul, hogy már kimondottam élveztem az irodalmukat, a versekből pedig megtanultam a helyes hangsúlyozást. Amikor csak tehettem Lermontov verseit olvastam, sokat már kívülről is tudtam. Majd jött Puskin és a korábbi klasszikusok, Gyerzsavin, Zsukovszkij, Vjazemszkij. 1954-ben szabadultam, de csak hat év múlva értem haza, közben a lágerparancsnokom ajánlására tűzoltóparancsnok is voltam. Talán ez lehetett az oka, hogy nem találtam nyomát a Történelmi Hivatalban, hogy megfigyeltek és jelentettek volna rólam.- Mihez kezdett 1960-ban, amikor hazatért lengyel származású feleségével és két gyermekével?- Bármilyen furcsán hangzik, én most is azt vallom, mindent ennek a hét évnek köszönhetek. Én hálás vagyok a lágernek, hisz egészségesen tértem haza, anyanyelvi szinten beszéltem a KGST nyelvét, aminek köszönhetően a legfoglalkoztatottabb fordító lettem az országban. Jól éltünk és tisztességgel fel tudtam nevelni négy gyermekemet.- Volt folytatása az orosz irodalomhoz fűzött szerelemnek?- Mikor hazajöttem kutatni kezdtem orosz költők versei után, de nem igen tetszettek az akkori fordítások, így magam láttam neki oroszból Puskint és Lermon- tovot fordítani. Az elmúlt évek alatt hatvannyolc orosz költő négyszázötven versét fordítottam magyarra. A furcsa szerelem című kötetem összeállításánál derült ki, hogy hiányzik Puskin A rézlovas című műve. Két hét alatt kész lettem vele, és most már tudom, ha én írnék magamról cikket, a Rézlovas bűvkörében címet adnám neki. Mégpedig azért, mert miközben Puskin gyönyörű művén dolgoztam, sokszor elképzeltem, milyen csodálatos lenne, ha egyszer megállhatnék Szentpéterváron, a ház magasságú talapzat előtt és felnézhetnék a bronzlovon ülő rézlovasra.- Ezen a nyáron ez a kívánsága is teljesült.- Tavaly az Orosz írószövetség nekem ítélte A Kultúráért érdemérem a gyémántokkal díjat. Moszkvában, a fogadáson elmondtam, nagy álmom, hogy eljussak Szentpétervárra, és megnézzem a Rézlovast. Álmom valóra vált, júniusban díszvendégként érkeztem egy kongresz- szusra, ahol azt is megtudtam, előterjesztettek Szentpétervár díszpolgára címre. Búcsúzóul még megnézzük a kert égig érő fenyőfáit, a saját készítésű festményeket és végül megcsodálom négy koromfekete macskáját, amelyből egy éppen a nyitott ablakon távozik a kertbe. A kertkapuban arra a kérdésemre, hogy mi lett volna, ha nem tartóztatják le, válaszként azt mondja, talán állatorvos, vagy történelemtanár, de örül, hogy így alakult az élete. Szakács Zsuzsa 14 HÍRHOZÓ
