Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2010-03-25 / 5. szám
NKORMÁNYZAT 1848-ra emlékeztek Rákosliget A hagyományokhoz híven, az idén is az ünnep előtti napon, március 14-én, a Hősök terén lévő nemzeti lobogónál emlékezett meg a Rákosligeti Polgári Kör az 1848-1849- es forradalom és szabadságharc hőseire. Rózsahegyi Péter, Rákosliget önkormányzati képviselője, a polgári kör elnöke a helyszínen köszöntötte Riz Levente polgármestert, Alexa György országgyűlési képviselőt, Horváth Tamás és Fohsz Tivadar alpolgármestereket és az ünneplő ligetieket. A Diadal Utcai Általános Iskola negyedik osztályos tanulói versekkel, dalokkal, táncokkal emlékeztek a százhatvankét évvel ezelőtti forradalom hőseire, eseményeire: Petőfire, a márciusi ifjakra, a Pilvax kávéházban történtekre, a Länderer és Heckenast nyomdára, a Nemzeti dalra és a tizenkét pontra. A diákok forradalmi műsora után a Rákosligeten élő Strommer Pál, a Magyar Piarista Diákszövetség alelnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta március 15-e jelentőségét, nemzetünk sza- badságszeretetét, szabadság utáni vágyát, felidézve a forradalmi ifjak által megfogalmazott tizenkét pontot, és annak mai jelentőségét: „Szeretnénk országépítő kormányt, szeretnénk ha minisztereink felelősséggel vezetnék az országot, szeretnénk ha közösen vállalt értékeink érdekében tennének, szeretnénk otthont teremteni ebben az országban, szeretnénk hitet, tudást és felelősséget adni az utódainknak, felelősek vagyunk Magyarországért!" Az ünnepi megemlékezés befejezéseként a megjelent szervezetek képviselői és a rákosligeti polgárok koszorút helyeztek el az emlékműnél, tisztelegve a forradalom és szabadságharc hősei előtt. A Csekovszky Árpád Művelődési Házban folytatódott az ünnepség, ahol Heren- csár Viktória, a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett cimbalomművész és a Testőre vonósnégyes Március hangjai címmel adott ünnepi koncertet a XIX. századi magyar romantika zeneszerzőinek műveiből. Rákoscsaba A Rákoscsabai Polgári Kör hívására március 14-én sokan vették körbe Kossuth Lajos szobrát, hogy együtt emlékezzenek az 1848-1849-es forradalom és szabadság- harc hőseire. Az ünnepségen jelen volt Riz Levente polgármester, Fohsz Tivadar és Horváth Tamás alpolgármesterek, Rákosmente önkormányzati képviselői, a helyi szervezetek, valamint a rákoscsabai családok. A Himnusz közös el- éneklése után a Jókai Mór Általános Iskola 4. a osztályos tanulói, Petries Istvánná felkészítő tanár vezényletével látványos, színvonalas műsorral emlékeztek meg a százhatvankét évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc hőseire. „Mai ünneplésünkkel és történelmi tanú- vallomásunkkal egyszerre idézzük a múltat, formáljuk a jelent és alakítjuk a jövőt" - kezdte ünnepi szónoklatát Dunai Mónika Rákoscsaba képviselő asszonya, majd szólt arról, hogy 1848. március 15-e a polgári Magyarország születésnapja, ami már mindörökre a miénk marad, és ezt a napot senki nem radírozhatja ki az emlékezetünkből. De ne feledjük, hogy ma is köztünk vannak jó né- hányan, akik évekkel ezelőtt gumibotokkal tették emlékezetessé számunkra március 15- ét, és ne tévesszen meg senkit, hogy sokan közülük ma a legnagyobb kokárdát viselik. Az 1848-as forradalom a magyar történelem legjelentősebb fordulatát hozta az államalapítás óta, április 11-én új alkotmány született. A képviselő asszony arra hívta fel a figyelmet, tudnunk kell, hogy a felemelkedésért vívott harc nem ért véget, 1848 szelleméből hitet kell merítenünk, a ránk váró feladatok csaknem olyan súlyúak, mint a százhatvankét évvel ezelőttiek. Erős Magyarország nélkül nincs erős magyar ember, a hanyatlás és romlás ellen kizárólag a megújulás, az összefogás politikája emelhet gátat. Közös erkölcsi megújulásra van szüksége az országnak, amelyben újra érték lesz a család, értékké válik az iskola a pedagógus, az orvos és az ápoló. Értékes lesz újra a tisztességes munka, a törvénytisztelő ember. 2010. március idusán itt az idő, hogy a reformkor haladó hagyományainak mai folytatóiként talpra állítsuk a gazdaságot, visszaszerezzük nemzetünk önbecsülését, előtérbe helyezzük erkölcsi és szellemi értékeinket - zárta ünnepi beszédét Duna Mónika, majd a jelenlévők koszorút helyeztek el Kossuth Lajos szobránál. A Rákoscsabai Polgári Kör a Csaba- házban látta vendégül az ünneplőket, majd Riz Levente polgár- mester mondott pohárköszöntőt. Az oldalt írta: Szakács Zsuzsa