Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2010-09-23 / 15. szám
Megújult a Nefelejcs Bölcsőde A korszerűsítés része az önkormányzat bölcsőde- és óvodafelújítási programjának ÖNKORMÁNYZAT Szeptember 7-én adták át Rákoscsaba-Üj telepen a felújított Nefelejcs Bölcső- dét. Rákosmente Önkormányzata saját erőből 25,1 millió forintot fordított a Dormánd utcai épület korszerűsítésére. A beruházás során elkészült a bölcsőde 1. számú gondozási egységének, a gondozónői öltözőnek és az ahhoz kapcsolódó vizesblokknak, valamint a férfi öltözőnek a teljes belső felújítása. A Nefelejcs Bölcsőde korszerűsítése része az ön- kormányzat bölcsőde- és óvodafelújítási programjának - mondta el Riz Levente polgármester. A munkálatok során különös figyelemmel kellett lenni az épület mozgásának káros hatásaira, ugyanis az 1977-ben létesült 60 férőhelyes bölcsőde agyagos talajra épült. Emiatt folyamatosan érkeztek a hivatalba a hibabejelentések, mindenképpen időszerűvé vált az átfogó rekonstrukció, mert már-már az intézmény rendeltetésszerű működése is veszélybe került. Nem kis szerepe volt a pozitív döntéshozatalban Horváth Tamás és Piláth Károly képviselőknek is, akik rendületlenül kiálltak a bölcsőde felújítása mellett, és akik egyéni keretükből is sok pénzt áldoztak már az intézmény felújítására, eszköz- és játékvásárlásra. 2009-ben és 2010-ben két új bölcsőde létesült a XVII. kerületben. Tavaly készült el az integrált Gyökér utcai 40 férőhelyes Mirr Murr Bölcsőde, a Kippkopp Bölcsődét pedig a napokban adták át. Kili Tamás J&í Felújították a Kossuth iskola kisépületét Szeptember 7-én adták át a Kossuth Lajos Általános Iskola megújult rajz- és számítástechnika-termét, nyelvi laborját és főbejáratát. A korszerűsítésre az önkormányzat 5,52 millió forintot fordított, az iskolafejlesztést Fohsz Tivadar alpolgármester és Hatvani Zoltán képviselők 2 millió forinttal támogatták. A teljesen felújított kisépületben szeptember 1-től már rajz- és technikaoktatás folyik. A központi épületben két angol nyelvi labort alakítottak ki, megújult a számítástechnikai tanterem, a főbejáratot és a lépcsőt pedig előtető védi. Riz Levente elmondta, az elmúlt években számos olyan, oktatást érintő beruházást végeztek el, amelyek azt a célt szolgálták, a diákok jobb körülmények között tanulhassanak. 2007- ben adták át a Kép utcai iskola épületét és tornacsarnokát, most pedig a Diadal és az Újlak utcai iskola rekonstrukciója zajlik mintegy 400 millió forintos értékben. Kili Tamás & Rendezvények Házában, Csabai út 20. Lehetséges más időpontokban is előzetes bejelentkezés alapján. Tel: 06- 20-225-5396. Oláh László - SZDSZ, - egyeztetés után, tel: 06-20-392-2293, helyszín: Polgármesteri Hivatal. Papp Péter Pálné - független - a hónap 3. szerdáján 18-19-ig a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Piláth Károly - Fidesz, 16. evk., OKB-elnök - a hónap első keddjén 1 8 órakor a Diadal úti Általános Iskolában. Petrőczy Dániel - Fidesz - bejelentkezés alapján. Tel: 06-20-316-4696 Rózsahegyi Péter - Fidesz, 17. evk., KORNYB-elnök - minden hónap 2. hétfőjén 17-18 óráig a Polgármesteri Hivatal 305-ös szobájában környezetvédelmi fogadóórát tart. Rákosligeti fogadóórát tart minden hónap első csütörtökén 18-19 óráig a Csekovszky Árpád Művelődési Házban. Ruthner György - MSZP, 4. evk., KVB-elnök - a hónap 1. hétfőjén 1 819-ig a Körösi Csorna Általános Iskola és Gimnáziumban (Akácvirág u. 49.). Soltiné Kis Katalin - SZDSZ, 3. evk. - a hónap utolsó péntekjén 16- 1 8 óráig az SZDSZ-irodában, Újlak u. 1 1-15. Virág Mihály - Fidesz, 13. evk. - minden hónap 2. csütörtökén 1 8-1 9 között a Rákoscsabai Közösségi Házban. 2010. szeptember 23. 5---------ihm ----__________________________________________________— [ 25,1 millió forintot fordítottak az épület felújítására