Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)
2007-11-22 / 19. szám
Kultúra 16 Bia 2ffi*Ao&d Stróbl Alajos-klállltás Rákoscsabán A neves művész alkotásai a 25 éves Kuckó Óvodában 'S. Szabó Anikó N ovember 26-ig tekinthető meg az a kiállítás, amely a Kuckó Óvodában Stróbl Alajos szobrászművész munkáiból nyűt, az óvoda 25 éves fennállásának alkalmából november 15-én. A megnyitóra rengetegen voltak kíváncsiak, a közönség alig fért el az aulában. Az önkormányzat részéről Fejér Gyula és Dombóvári Csaba alpolgármesterek, Dunai Mónika kulturális tanácsnokkal vett részt az eseményen, és az Oktatási Iroda munkatársai is megjelentek. Az óvodavezető, Csákvári Mária köszöntője előtt az óvoda testületének kórusa lépett fel, többszólamú énekükkel népdalokat adtak elő. Az intézményvezető ezután felkérte Stróbl Alajos unokáját, Stróbl Mátyást a kiállítás megnyitására. Stróbl Mátyás elmondta, hogy a szobrász öt unokájából négyen eljöttek a rendezvényre, amely rendkívüli művészeti élményt ígér a látogatóknak. Az unoka hangsúlyozta, hogy azért is jó az óvodában rendezett kiállítás, mert az ifjúság esztétikai nevelését nem lehet elég korán kezdeni, és talán épp egy ilyen tárlat ad inspirációt egy kisgyereknek, hogy művész vagy művészet- történész legyen. Stróbl Mátyás nagyapjának, a 151 éve a Felvidéken született, de magát mindig magyarnak valló szobrászművész legfontosabb életrajzi állomásait is ismertette: korán feltűnt megkülönböztetett rajztehetségével, a bécsi akadémián végzett, Pestre költözött, és neki állt először modellt Ferenc Jó- zsef uralkodó, ami végérvényesen megalapozta hírnevét. Közel ötvenéves alkotói pályáját temérdek nagyszerű szobor fémjelzi, többek között a budapesti Operaház épületén a két homlokzati szobor és a bejáratnál Erkel és Liszt ülőszobra, valamint Szent István lovasszobra a budai Várban, a Halászbástyánál. Nem elhanyagolható Stróbl Alajos pedagógiai tevékenysége sem, hiszen a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola tanáraként negyven évig tehetséges ifjak nőttek ki keze alól. Stróbl Mátyás szavaiból kiderült, a XVII. kerületi kötődés is megvan, hiszen édesapjuk Rákosligeten vett házat, itt élt a családdal Stróbl Alajos özvegye is, és a kerületben érettségizett három unoka. Stróbl Mátyás ezért javasolta a jelenlévő önkormányzati képviselőknek, hogy a következő névnélküli közterület elnevezésekor gondoljanak a XVIII-XIX. század legkedveltebb emlékműszobrászára, illetve egyik alkotását helyezzék el az egyik téren. A résztvevők az intézményvezető pohárköszöntője után pezsgővel ünnepelték meg a kiállítás létrejöttét. Magyar királyok történek« panoptikuma Ifjúsági Informáciús Nap 's. Munkatársunktól N ovember 8-án kiállítás nyílt a Rákoscsabái Művelődési Házban azzal a nem titkolt céllal, hogy egyrészt vonzó, új programlehetőséget kínáljon, másrészt rövid betekintést nyújtson hazánk történelmébe. A panoptikumban Géza fejedelemtől kezdve, Károly Roberten és Luxemburgi Zsig- mondon keresztül, Hunyadi Mátyásig bezárólag láthatóak királyaink. A nem mindennapi élményt a korabeli enteriőrök és a zenei aláfestés teszik teljessé. A kiállítás novem- zetes bejelentkezését mekeknek csoportos gyermek egyéni belé- ber 29-ig látogatható, várják. jegy 350 Ft, felnőtt cső- pő 400 Ft, felnőtt egyéIskolák és óvodák elő- A belépők ára: gyér- portos jegy 500 Ft, ni belépő 700 Ft. 'S. Munkatársunktól A Rákoskeresztúri Családsegítő Központ Ifjúsági Információs Napot szervez december 7-én 12-től 16 óráig a Békésy György szakközépiskolában (Széchenyi u. 9-11.). A rendezvényen azokat várják, akik munkatapasztalatot szeretnének gyűjteni, akik nem tudják, hogy mit kezdjenek az iskola után. Az érdeklődőknek a Mobilitás, az Eures Tanácsadó, a Munkaügyi Központ, a 18 körül Alapítvány, az Önkéntes Központ Alapítvány, a Diákszövetkezetek és a Rákoskeresztúri Családsegítő Központ igyekszik segítséget nyújtani.