Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)
2007-03-22 / 5. szám
2007. MÁRCIUS 22. 'S. Varga Orsolya R ákosmente életében is kiemelkedő jelentőségű volt az 1848-49- es forradalom és szabadságharc. Rákoskeresztúr akkori evangélikus lelkésze, Melczer János is elkötelezte magát a forradalom mellett. 1848. november 5-én a Honvédelmi Bizottmány a protestáns püspököknek egy felhívást küldött, amelyben meghagyták, hogy a lelkészek szólítsák fel a szószékről híveiket a haza és a szabadság védelmére. Szebe- rényi János Selmecbányái püspök november 7-én ezt a szöveget kiegészítéssel küldte ki espereseinek: „hivatalosan meghagyom, hogy napot és órát, midőn ezen rende- leteimet kézhez kapja vagy tovább küldi, feljegyezze, és minél több példányokban minden halasztás nélkül esperes- ségében szétküldje, s nekem a megtettekről tudósítást adjon". A Honvédelmi Bizottmány leiratát Melczer bemásolta a gyülekezet jegyzőkönyvébe, amelyet a későbbi hatalom parancsára olvashatatlanná tettek. A rákokeresztúri e- vangélikus lelkész legidősebb fia, Titusz a honvéd tüzérekhez vonult be. A schwechati csatában sebesült meg, majd Pesten halt meg 1848. november 24-én. A régi evangélikus temetőbe, a honvédsírok közé temették el. 1849 pünkösdjén Melczer a szószékről hirdette, hogy az Isten szeretetének a jele, hogy azzal a Kossuth Lajossal ajándékozta meg a magyarokat, aki felvirrasz48-as harcok Rákosmentén Melczer János, Aulich Lajos és Asbóth Lajos nyomában A keresztúri honvédsírok tóttá a függetlenség és a szabadság hajnalát. Majd felolvasta a függetlenségi nyilatkozatot. A szabadságharc leverése után Melczert teljes vagyonelkobzás mellett kötél általi halálra ítélték, majd büntetését 6 évi várfogságra mérsékeltél, amelyből 2 évet Josefstadtban töltött le. 1854-ben az általános amnesztiával szabadult, s 1856-ban visszafoglalhatta lelkészi állását. 1864-ben halt meg, Titusz fia mellé temették el. A régi temető felszámolásakor sírkövüket megmentették, s beépítették a templom falába, ahol emléktábla is őrzi Melczer János emlékét. Rákoshegyen utcát neveztek el róla. A szabadságharc idején Rákoskeresztúron harcolt Asbóth Lajos honvéd ezredes hadteste. 1849. április 11-én a „rákoskeresztúri magaslatok" mellől indított támadást a Rákos mezeje felé, majd elfoglalták a téglakemencéket és a kőbányai hegyeket. Asbóth erről így írt 1849. április 12-én a hadsereg-főparancsnokságnak: „Ma délelőtt 12 órakor megérkeztem Rákos elé, az ellenséget, amely 3 üteggel - közülük az egyik 12 fontos volt - és egy fél rakétaüteggel várt bennünket, 3 állásból egészen a kőbányai kertekig visszaszorítottam. (...) A Bocs- kai-huszárok bátor rohama, akiket én magam vezettem, a 49. zászlóalj 4. századának elszánt előnyomulása a szőlőkben, valamint a 63. zászlóalj jó frontális tartása lehetővé tették számom- ra a szabályszerű visz- szavonulást a korábbi állásom felé, ahonnan, mivel az ellenség túlereje Vecsésnél fenyegetett volna, Pécelen állást foglaltam. Nekem sajnos gyászolnom kell a derék Harsányi lovassági százados, 7 huszár, 1 kunsági lovas, 2 honvéd és 2 tüzér elvesztését, ezzel szemben 2 hiánytalan rakéta állványt foglaltam el, amelynek teljes legénységét összeszabdaltuk. (...) A visz- szavonulás során utolsónak maradva én magam emeltem fel a kun lovasság zászlaját, amely a véletlen folytán a harcmezőn maradt, és ennek segítségével újból összegyűjtöttem és felállítottam a sikeres roham után kissé rendezetlen huszárokat és azok védelme alatt az ágyúim és a gyalogság rendezetten tudtak visszavonulni. A lovasság ma háromszor rohamozott; az elsőnél a kun lovasok igen jól viselkedtek és a huszárok segítségével elfoglalták a raktéta- állványokat. (...) Az ellenség túlereje és a csekély lovasságom, amelyet csakis az ágyúk fedezetére kellett meghagynom, nem engedték meg, hogy foglyokat ejtsek. Azt a körülményt figyelembe véve, hogy az 1700 fős gyalogosból és 400 fős lovasságból álló valamennyi csapat egy vadász- és utászszázad kivételével első ízben volt a tűzben, nem mulaszthatom el kijelenteni, hogy teljesítményük rendkívüli volt, és minden előnyomulást a legerősebb ágyútűzben is elszántsággal, gyorsan végrehajtottak. A tüzérség összességében derekasan viselkedett. (...) A tényleges harc 12 órától 1/2 4 óráig tartott. Hét órakor foglaltam el a tábort Pécelnél, ahol most állok. E felderítés következtében jelenthetem, hogy a Kőbányán velem szemben működő ellenség ereje 4000 fő és 24 ágyú volt. A hátul fekvő kecskeviskókban, előnyomulásomtól jobbra vadászok voltak, akiket kivetettünk. (...) Kérem közölni velem, hogy milyen rendelkezés adassék a rakétaállvány számára. Asbóth alezredes" A harcokban elesett katonák: Stromskin főhadnagy, Harsányi Bocs- kai-huszár alkapitány és 13 közkatona ma az 513. utcai honvédsírokban nyugszanak. 1849 húsvétján szintén itt állomásozott Aulich Lajos tábornok, aradi vértanú hadteste. A korabeli császári jelentések is megemlítették, hogy a keresztúri vonalon „erős az ellenség". Melczer János és Melczer Titusz emléktáblája
