Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)
2007-02-22 / 3. szám
2007. FEBRUAR 22. ktatás - Nevelés 27 Bál a Kép utcában Együtt táncoltak az iskola tanárai és a szülők Farsangi mulatság lesz az Újlakban Február 10-én nem csak a Magyar Állami Operaházban rendezték meg a farsangi szezon egyik legszebb bájját, hanem Rákoshegyen, a Czimra Gyula Általános Iskolában is. Is. Bercsényi Andrea __ __ A z intézmény kívülről igencsak magán viseli az átépítés nyomait, s hétköznap az építő vállalat okozta fúrás-faragás ad komoly zenei aláfestést a tanítási óráknak. A folyosóra lépve igazán hangulatos bevezető fénysor mutatta az utat. A két fő szervező, Szederkényi Edina és Szólik Edit tanárnők ízelítőt adtak abból, miként lehet egy tornatermet igazi bálteremmé varázsolni. A mennyezetről aláhulló girlandok, szépen terített asztalok, kedves mosoly és személyre szabott ültető kártyák fogadták a mulatni vágyókat. Kékesi Istvánná, az iskola igazgatója köszöntőjében kiemelte: a tavalyi sikeren felbuzdulva, közkívánatra rendezték meg idén is ezt a farsangi bált, az iskolai alapítvány támogatására. Itt alkalom nyílt arra, hogy az iskola tanárai és a szülők együtt tölthettek el egy kellemes estét. A vendégsereget gazdagon megrakott hideg tálak és ízletesen elkészített meleg ételek várták. A szervezők és Borvári László konferanszié tartalmas szórakozásról gondoskodtak. Elsőként az iskola volt diákjai, Papp Krisztián és partnere mutattak be vérpezsdítő amerikai táncokat, megadva ezzel a bál alaphangját. Majd a Golden Pyramid akrobatacsoport kápráztatta el lélegzetelállító erőgyakorlattal a közönséget. Este tíz órakor az Irigy Hónaljmirigy sztárjai sajátos megjelenésükben varázsoltak számos előadót a tizenhetedik kerületbe. A hangulatot jól tükrözi, hogy a közönség és a művészek is nagyon jól érezték magukat a produkció során. A vendégsereg „pihenésként" a Brillantin együttes muzsikájára rophatta a táncot. Két alkalommal a támogatók által felajánlott kisebb és nagyobb értékű tombola nyereményekért izgulhattak az egybegyűltek. A fődíjak: Pólus Palace Golf Club Hotel 2 személyes wellnes hétvégéje, Sky Europe légitársaság két főre szóló, Európa bármely fővárosába felhasználható repülőjegyei. S aki még éjfél után is bírta, az hajnalig a Borvári diszkóra táncolhatta szét a báli cipellőjét. ts. Munkatársunktól _______ A gyermekek életében fontos szerepet játszanak az iskolai programok, rendezvények. Vannak rendszeres, a napi, heti életritmusba beépülő foglalkozások, s egyre nagyobb számban olyanok, amelyek csak ritkábban gazdagítják, színesítik a tanulók életét. Ilyen, az immár hagyományteremtő módon az Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola Szülői Munkaközössége által február 24-én 16-tól 22 óráig megrendezésre kerülő jótékonysági Családi Farsang. Ebben az évben is gazdag kínálattal várják az érdeklődőket, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat az Újlak utca 110. alatt. A programról: az Allegro Táncművészeti Iskola tánc-, Hajtás Bertalan és tanítványai dzsú- dóbemutatót tartanak. Iskolánk felsős tanulói különböző stílusú táncprodukciókkal készülnek. Lesz jelmezverseny, tombola, a felsősöknek diszkó, míg a kisebbeknek játék, arcfestés, táncház. Vendégek: Malek Andrea művésznő, Kollmann Gábor és a Cannonball Szaxofon Quartet, valamint Ku- szenda Eszter és Héger Tibor az Első Pesti Broadway-tól. Jegyárak: Gyermek 500 Ft, Felnőtt 1500 Ft, Családi 3500 Ft (2 gyermek + 2 felnőtt). Ovifarsang a Bulyovszkyban. A hagyományoknak megfelelően a Bulyovszky utcai óvodában is megrendezték a farsangi mulatságot a szülők és a nagyik részvételével. Volt műsor is, tánc is,büfé is a tornaszobában, Mara néni idén is a legkedveltebb dadus volt tombolájával. Szülői fórum. A szülők által kezdeményezett szülői fórum következő rendezvényére március 29-én 16.30-kor a Hófehérke Óvodában kerül sor. Téma: Az iskolaérettség kritériumai, valamint a dyslexiaveszé- lyeztetettség megelőzésének lehetséges módjai. A rendezvényt megnyitja: Riz Levente polgármester. Előadó: Fehérné Csikós Zsuzsa gyógypedagógus, logopédus. Meghívott vendég: Oszter Tamás személyiségelemző, fejlesztő terapeuta. Koszorúsné Tóth Katalin, óvodavezető