Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)

2007-08-16 / 13. szám

2007. AUGUSZTUS 16. KTATAS - Neveles A Balassi gimnázium kórusa SzékelyföMin „Az ének szebbé teszi az életet, az éneklő másokét is" ■ Interjú Bartal Lajos karnaggyal A Balassi Bálint Gimnázium énekkara világot járt kórus. Hat alkalommal volt Magyarországon az év kórusa, emellett a Kiváló Együttes minősí­tés birtokosa. 2005-ben Világzene kategóriában II. hellyel díjazták Hollandiában. Július második felében erdélyi testvérvárosunkban, Gyergyó- szentmiklóson adtak nagysikerű koncertet. Erről beszélgettünk a gimnázium igazgatóhelyettesé­vel, a kórus vezetőjével, Bartal Lajossal. 'S. Horváth Tibor M i volt a kórus meg­hívásának az apro­pója ?- Gyergyószentmik- lós 2007. július 21-én ünnepelte várossá nyilvánításának szá­zadik évfordulóját. Szent Kristóf ünnepén a Gyilkos-tó melletti kápolnában tartottak- 22-én az örmény katolikus templomban kezdtük az éneklést, majd a római katolikus nagytemplomban foly­tattuk, ahol nyolc szá­mot szólaltattunk meg. Végül este egy önálló koncertet is ad­tunk, amelynek reper­toárjában már a világi művek is helyet kap­tak. Július 21-én a Gyilkos-tónál a Kristóf-napi ünnepi misén énekeltek. Elöl Bartal Lajos Szent Miklós-napi ünne­pélyre, ekkor tartják a gyergyószentmiklósi bú­csút is. A Gyilkos-tó étterem teraszán egy rögtönzött koncert a magyar vendégek tiszteletére szentmisét. Ezzel vet­te kezdetét az ottani sokadalom, ennek az ünnepléssorozatnak volt a vendége a Ba­lassi énekkórusa há­rom fellépés erejéig. A kápolnában tartott mise folyamán hét számot énekeltek, a megszólalás különle­gességét a hegyek cso­dálatos akusztikája nyújtotta. Ezt követte az ízletes ebéd a Gyil- kos-tó Vendéglő tera­szán, amelyet egy fer­tályórányi örömének­lés zárt.- Hogyan telt az ezt kö­vető vasárnap?- Lesz folytatása az er­délyi koncertezésnek?- Úgy tűnik, igen. Meghívtak minket a- Merre jártak még a bő egy hét alatt?- A gyergyói és a csí­ki medencében kirán­dultunk. Megfordul­tunk Korondon, Paraj- don és Szovátán. Olyan helyek ezek, amelyeket a legtöbb diákom ed­dig csak tévében látha­tott. Most alkalmuk nyílt arra, hogy saját szemükkel lássák a csodaszép települése­ket.- Mekkora élmény volt számukra mindez?- Tavaly a párizsi Notre Dame-ban ad­tunk koncertet, majd végignéztük a Loire menti kastélyokat is, a gyerekeknek ennek el­lenére az erdélyi út tet­szett a legjobban. A ko­rábbi helyszínek (Bar­celona, London, New York és Toronto) már csak a harmadik he­A „nagy” koncert július 22-én a gyergyószentmiklósi római katolikus templomban lyért lehetnek verseny­ben...- Miben különbözött leginkább az itteni fogad­tatás?- Ilyen szívélyes ven­déglátásban még so­sem volt részünk. A- jándék CD-inknek pe­dig annyira örültek, hogy azt nehezen tud­nám szavakba önteni. A magyar szóra és é- nekre éhes emberek e- lőtt mi is különleges lelkiállapotban énekel­hettünk.- Nevezhetjük ezt egy­fajta „hazaéneklésnek", amelyet másutt nem ta­pasztalhat meg ilyen ele­venen egy anyaországi kórus?- Pontosan. Éppen emiatt az esti koncer­tünk utolsó harmadá­ban csak magyar szer­zők műveit szólaltat­tuk meg, ezek hűen ér­zékeltették a magyar kórusművek súlyát. A népdal-feldogozások, lett légyen szó Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Birtalan József, Daróci Bárdos Tamás vagy Ka­rai József művéről, illet­ve Zadubán György nagyszerű Tavaszi szél feldolgozásáról, arat­ták a legnagyobb elis­merést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom