Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)

2007-08-16 / 13. szám

Ktatás - Nevelés 10 Felnőttoktatás a Balassi Bálint Gimnáziumban Manapság egyre kevesebb munkahelyen lehet elhe­lyezkedni érettségi bizonyítvány nélkül. Ugyanakkor sokan kimaradnak valamilyen okból a nappali rendsze­rű középiskolai képzésből, vagy el sem kezdik azt az ál­talános iskola után. Csak később jönnek rá, hogy fon­tos lenne számukra az érettségi. Az ilyen helyzetben lé­vő embereknek kínál lehetőséget a felnőttoktatás. A Balassi Bálint Gimnázium a nappali tagozatos képzés mellett a felnőttoktatásban is több évtizedes hagyomá­nyokkal rendelkezik. A gimnázium levelező tagozata négy év alatt készíti fel a felnőttkorú tanulókat az érett­ségi vizsgára. A levelező tagozaton teljes értékű érettségi bizonyít­ványt lehet szerezni. Hallgatóinkat jól képzett tanárok oktatják; az érettségire jelentkezők több mint 90 száza­léka sikeres vizsgát tesz, igen jó eredménnyel. Közülük többen a felsőoktatásban folytatják tanulmányaikat. A Balassi Bálint Gimnázium felnőttoktatási tagozatán heti három órában angolt tanulnak hallgatóink. A haté­kony nyelvoktatásra azért is szükség van, mivel 2010- től kötelezővé válik az angol nyelvből letett érettségi vizsga. Az új elvárásokhoz igazodva számítástechnikai oktatást is bevezettünk, levelezős tanulóink korszerű gépteremben, korlátlan internet-hozzáféréssel sajátít­ják el az informatikai ismereteket. A levelezős képzés igazodik a felnőttkorú hallgatók na­pi időbeosztásához. Mivel legtöbbjük munka és család mellett vállalja a tanulást, a tanítási időt úgy alakítottuk, hogy minél többen részt tudjanak venni a foglalkozá­sokon. A tanórák kedden és csütörtökön 15 és 20 óra között vannak. A 9. és a 10. tanév ingyenes. Képzési hozzájárulást csak a 11. évtől kell fizetni. Beiratkozás: augusztus 27-30. között 8-tól 15 óráig a Balassi Bálint Gimnázium iskolatitkárságán. Érdeklődni személyesen vagy telefonon munkanapo­kon 8 és 13 óra között lehet az alábbi elérhetőségeken. Balassi Bálint Gimnázium Levelező Tagozata 1174 Budapest, Széchenyi u. 1-7. TelTfax: (1) 256 9719 E-mail: balassi@balassi-bp.sulinet.hu Honlap: www.balassi-bp.hu Honismereti rizitúratábor A sátrazás és az önellátás összekovácsolja a csapatot Ts. Munkatársunktól ________ I d én június 23. és 30. között vehettek részt a diákok a Czimra Gyula Általános Iskola 18 éves múltra vissza­tekintő honismereti ví- zitúratáborában, ame­lyet az önkormányzat is támogatott (Fejér Gyula alpolgármester képviselői keretéből). A táborba az iskola 48 túrát, sportot szerető jelenlegi és volt diákja jelentkezett. Június 23- án Nyíregyházát érint­ve - ahol megtekintet­ték Magyarország leg­nagyobb és legszebb vadasparkját - négy napra Szatmárcsekére költöztek a résztvevők. A sátrazás és a teljes önellátás már az első napokban összeková­csolta az életkorilag igen eltérő (12-22 év) csapatot. Mindennap innen indultak a vízi­túrákra. Elsőként a vadregényes Túron, majd ezt követően Tiszabecstől a ma­gyar-ukrán határ men­tén haladva a Tiszán eveztek Tivadarig. A lapátolás után szá­mos kulturális prog­ram (szatmárcsekei csónakos fejfás temető, túristvándi vízimalom megtekintése) színesí­tette a napokat, de ma­radt energia a vásáros- naményi aquapark csúszdáira és az esti számháborúkra is. Június 27-én Tokajba költözött a tábor, hogy a Bodrog ártéri terüle­tén is evezhessenek a diákok, ami kiemelt természetvédelmi terü­let. A tavirózsák, vízi­tökök, sások között úgy érezhették a részt­vevők, mintha az Ama- zonason eveznének. A panoráma pedig a to­kaji Kopasz-hegyre és a Zempléni-he gyekre csak fokozta ezt az él­ményt. Természetesen itt sem maradhattak ki a szárazföldi túrák. A táborozók voltak a sá­rospataki várban, Széphalmon Kazinczy alkotóhelyén, Boldog­kőváralján, a hollóházi porcelángyárban pedig bepillantást nyerhettek a porcelánkészítés rej­telmeibe. Megmászták a Zemplén legmaga­sabb pontját a 898 m magas Nagy-Milicet, ahol a szlovák-magyar határkő is található. Vizsolyban megte­kinthették a Károlyi Gáspár fordította Bibli­át, és meghallgatták az idegenvezető érdekes beszámolóját a refor­mátus templom törté­netéről. Gyermekrajzok a Térnyerűn 'S. Munkatársunktól A z önkormányzat a keresztúri város- központ megújításához szükséges források elő­teremtése érdekében u- niós pályázatra készül. Június 12-én az EU Pá­lyázati Iroda nyílt ter­vezői napot tartott „Témyerő-Ujítsuk meg együtt Keresztúr közte­reit" címmel. A rendez­vényen öt kerületi álta­A Térnyeró rendezvényen készült legszebb gyerekrajzok megte­kinthetőek a rákoskeresztúri Szabó Ervin Könyvtárban lános iskolából 67 diák és az őket kísérő taná­rok is részt vettek, akik lerajzolták elképzelé­seiket a megújult vá­rosközpontról. A raj­zokból egy bizottság kiválasztotta a 12 leg­jobbat, ezeket a nagy- közönség is megcsodál­hatja a Szabó Ervin Könyvtárban. Az alkotások a gyer­mekek vágyairól, képze­lőerejükről és kiváló rajz­tudásukról tanúskod­nak. Az új városközpon­tot ábrázoló képeken megjelentek a zöldfelüle­tek, a kávézók, amelyek egybevágnak a pályázat készítőinek elképzelései­vel is. A tárlat látogatói szep­tember 22-ig értékelhetik a műveket, s szavazataik alapján dől el, kik lesznek a nyertesek, akik értékes könyvjutalom­ban részesülnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom