Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)

2007-04-05 / 6. szám

NKORMANYZAT 2007. ÁPRILIS S. Az önkormányzat visszavnszi a Podmaniczky-Vigyázó-kastnlyt szőr azt, hogy dr. B. csődbűntettet, majd kis­sé kijózanodva azt, hogy hűtlen kezelést követett el, később a pótmagán- vádjuk szerint már csak hanyagul kezelte a rábí­zott intézmény ügyeit." „A történtek tükrében azonban, mint kiderült nem dr. B. kezelte ha­nyagul a rábízott java­kat, hanem önök kótya­vetyéltek el kb. 16 millió forintot a közpénzből. A tisztánlátás érdekében megemlítem, hogy ez az elkótyavetyélt összeg nagyságrendekkel több, mint amit önök összesen dr. B. nyakába akartak varrni." Piláth megkérdezte a polgármestert: megvizs­gálta-e már valaki, hogy ki is a felelős a 16 millió forint „elbokázásáért". Történt-e az ügyben leg­alább egy szóbeli felelős­ségre vonás? Piláth Károly felhívta a figyelmet arra is, hogy miután a X. Kerületi Ügyészség bűncselek­mény hiányában má­sodfokon is elutasította az előző önkormányzati vezetés vádjait, a helyi szocialisták „Keller Mes­ter, legjobb tanítványa­ként, még egy pótma- gánvádat is benyújtottak újabb és újabb ügyeket halászva elő, ezzel is »bi­zonyítva« azt, hogy mi­lyen alapos is lehetett az első vizsgálat." Piláth Károly végül azt javasolta, hogy ha jo­gilag ez lehetséges, von­ják vissza ezt a szégyen­letes pótmagánvádat. A polgármester részletes kivizsgálást, tájékozta­tást ígért a képviselőnek. (Rózsahegyi Péter a Rá­kos-patak ügyével foglal­kozófelszólalása a környe­zetünk rovatban 20. olda­lon olvasható) Folytatás az 1. oldalról > Az önkormányzat visz- szafizeti az Adonyi Kft.- nek a 37,5 millió forintos vételárat. A képviselő- testület felkérte a polgár- mestert, hogy szakértők bevonásával méresse fel az Adonyi Kft. szerző­désszegő magatartása miatt a kastély épületét ért kár mértékét és az ál­lagromlást. Riz Levente a testületi ülésen elmondta: bátor, határozott döntést hoz­tak, mert mint fogalma­zott: megelégelték, hogy a szemük láttára pusztul el az egykor csodaszép épület. Álláspontjuk sze­rint a kastély új tulajdo­nosa nem teljesítette az öt évvel ezelőtt kötött szer­ződésben vállalt kötele­zettségeit, nem újította fel a vállalt határidőre a kastélyt. Az előző testületben még fideszes képviselő Fachet Gergő (most Itthon Rákosmentén Egyesület) a kastély pusztulása he­lyett viszont azt unta meg, hogy az utolsó nap értesült a jobboldali vá­rosvezetés rendkívüli testületi üléséről és az előterjesztésről. Kovács István (IRE) ismét éles hangon bírálta a kerület vezetését és az előterjesz­tést előkészítő szakértő tanácsadók felelősségét vetette fel. A képviselő azt hangoztatta, hogy Adonyi „nem kevés pénzt fektetett" a beruházásba, hogy sok millió forintot költött rá. Több képviselő is nyíl­tan feszegette az ülésen Kiss Lajos szocialista ön- kormányzati képviselő felelősségét, aki nyolc évig volt a kastély ügyé­ben illetékes alpolgár­mester. Kiss Lajos vi­szont azt vitatta, hogy április 2-án lejárna a ke­rület visszavásárlási joga, hiszen ő úgy értelmezte a szerződés erre vonatko­zó pontját, hogy a határ­időt az építési engedély kiadásától kell számolni. Az önkormányzat által felkért szakértőcsoportot képviselő ügyvéd vi­szont az ülésen elmond­ta: a közhiteles telek­könyvi hivatalos bejegy­zés a mérvadó, márpe­dig eszerint 2007. április 3-án az önkormányzat elveszítené visszavásár­lási jogát. A képviselő-testület többórás vita után név­szerinti szavazással dön­tött a polgármesteri elő­terjesztésről. A Fidesz- KDNP-MIÉP-frakció tagjai igennel szavaztak, az SZDSZ-esek és az MSZP-sek, valamint Ko- szorúsné Tóth Katalin (független) képviselő tar­tózkodtak a szavazástól, míg a vitában aktívan részt vevő Fachet Gergő és Kovács István, bár ott ültek a képviselői helyü­kön, nem szavaztak. Mint ismert: az Adonyi Kft. 2002-ben 37,5 millió forintért vásá­rolta meg az ingat­lanegyüttest, a vételárból 6 milliót fizetett a kas­télyépületért, 30 milliót az alatta fekvő ingatla­nért, 1,5 millió forint volt az áfa. Az épületen azóta nem sok látható változás történt, belül a falakat tégláig leverték, a kitöre­dezett üvegű ablakkere­teken ki-be jár a szél, az épület ki van téve az idő­járás viszontagságainak. Piláth Károly felidézte a volt szocialista kerületvezetés által a Balassi gimnázium egykori igazgatójának igaztalan vádakkal való meghurcolását Lázár Attila - Fidesz - hónap 1. hétfője 17-18 óra, Fidesz-iroda, Péceli út 106. Or. Morauszky András - MSZP, 2. evk. - a hónap 1. keddjén 17-18 óráig az Újlak utcai iskolában. Nagy Anikó - Fidesz, 7. evk. - hónap 1. hétfője 17 órá­tól 18 óráig a Családi és Társadalmi Rendezvények Há­zában, a Csabai út 20. alatt. Minden hónap második csütörtökén 17-18 óráig a Sági utcai bölcsődében. Tel.: a körzetében lakóknak 06-20-336-6058. Oláh László - SZDSZ, KB-elnök - egyeztetés után, tel: 06-20-392-2293, helyszín: Polgármesteri Hi­vatal. Papp Péter Pálné - MSZP - a hónap 3. szerda 18- 19-ig a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Piláth Károly - Fidesz, 16. evk., OKB-elnök - a hónap első keddjén 18 órakor Diadal úti Általános Is­kolában. Rózsahegyi Péter - Fidesz, KVB-elnök - hónap 2. hétfőjén 18-19 óráig a Polgármesteri Hivatal ebédlő­jében környezetvédelmi fogadóórát tart. Ruthner György - MSZP, 4. evk., EUB-elnök - a hó­nap 1. hétfőjén 18-19-ig a Kaszáló u. 45-ben. Soltiné Kis Katalin - SZDSZ, 3. evk. - a hónap utolsó péntekjén 16-18 óráig az SZDSZ-irodában, Újlak u. 11 -15. Virág Mihály - Fidesz, 13. evk. - minden hónap 2. csütörtökén 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom