Hírhozó, 2006 (16. évfolyam, 1-11. szám)
2006. december / 11. szám
Nemzetiségek találkozója volt Már sokéves hagyomány szerint, hatodik alkalommal rendezték meg november 11-én a Nemzetiségi kulturális gálát. Soknemzetiségű kerületünk itt élő kisebbségeinek tagjai mind a mai napig fontosnak érzik szokásaik megőrzését és büszkén mutatják be látványos műsorszámaikat a széles publikum előtt. A találkozónak ezúttal is a Dózsa Művelődési Máz adott otthont. 5. OLDAL Szociális munka napja, harmadszor! November 10-én a Dózsa Művelődési Házban harmadik alkalommal rendezték meg a szociális munka napjának ünnepét. Az ez évi díjátadó rendezvényt a Lochman Lászlóné vezette Gyermekjóléti Központ szervezte. Az ünnepségen Riz Levente polgármestermondott köszöntőt, részt vett Fohsz Tivadar alpolgármester, dr. Fenke Ferenc, a Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke, Barna Andor, az Ifjúsági és Sport- bizottság elnöke, Derczbach Istvánná önkormányzati képviselő. 3. OLDAL Rákosmentén Helytörténeti kiállítás nyilt az Erdős Renée Házban november 25-én Egyházak Rákosmentén címmel, valamint bemutatták a Budapesti Városvédő Egyesület Templomtörténeti sorozatának legújabb kiadványát, mely a XVII. kerületben található katolikus, református, evangélikus, görög katolikus templomok és baptista imaházak történetét ismerteti. 32. OLDAL Egyháztörténet BÉKÉS ÉS BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK! Szerkesztőség