Hírhozó, 2006 (16. évfolyam, 1-11. szám)

2006. szeptember / 8. szám

2006. SZEPTEMBER Megnyílik a Bartok-haz Befejeződik a Bartók Bé­la nehéz időket is meg­élt, rákoshegyi házának helyreállítása. 2006. szeptember végén nyit­ják meg a Rákoshegyi Bartók Zeneházat. Nagy zeneszer­zőnk a Hunyadi utca 50. szám alatti, egy­kori lakóhelyét a ke­rületi önkormányzat, az általa alapított Rákoshegyi Bartók Zeneház Közalapítvány - melynek vezető­je Bokor Jutta operaénekes -, a kerületi Bartók Béla Zeneis­kola, a fővárosi önkormányzat és több magánszemély összefo­gásával állították helyre. A felújítást és a programok létrejöt­tét a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma is támogatta. A beruházás hatvanmillió forintba került. A Rákoshegyi Bar­tók Zeneház Közalapítvány egy ötmillió forint értékű Yamaha zongorát vásárol az ünnepi alkalomra (ehhez tudomásunk szerint a fővárosi önkormányzat másfél millió forinttal járult hozzá), amely a tengeren túlról érkezik a megnyitóra. (Ahhoz, hogy a nagyérdemű közönséget székkel kínálhassák, 20 ezer Ft-os egységáron, névre szóló székeket lehet vásárolni, me­lyet bronztáblával a szék hátoldalán névre szólóan jelölnek. A megrendeléseket a következő telefonszámon adhatják le: 06- 30-242-6441, 06-30-366-0183, 06-20-980-5817. Adományokat is szívesen elfogadnak. Számlaszám: 11717009- 2004 4071.) A megnyitó ünnepi programjában szeptember 22-én, 18 órakor elhangzik: Rossini: Stabat Mater. Előadja: Kukely Júlia, Bokor Jutta, Molnár András, Berczelly Istvánn, az Albert Schweitczer Kamarakórus és Zenekar, vezényel: Kenessey László. Szeptember 23-án, az előzetes program szerint a 19 órai hivatalos megnyitó után 20 órakor a Bartók Vonósnégyes és Jandó Jenő Bartók II. vonósnégyesét, majd Mozart g-moll zongoranégyesének I. tételét adja elő. A műsort Bartók Szvit Op.14. című muzsikája zárja. (A Bartók Rádió egyenesben közvetíti a zeneházból.) Másnap is 19 órára várják az érdeklődőket a tartalmas programra. 20 órától az ifjú Bartók című válogatást, majd Bartók-gyűjtésű dalok és a keresztúri gyűjtések mai magyar zeneszerzők általi feldolgozásait Cecília Lloyd, Bokor Jutta és Massányi Viktor énekli. Csipkay Éva zongorán, Mersei Zsolt klarinéton, Nagy Béla brácsán működik közre, Somogyi Péter hegedül, Farkas Rózsa cimbalmozik. A kétnapos megnyitó zárásaként a Vass Lajos Kamarakórus ad koncertet, vezényel Somos Csaba, a zongoránál Baja Mónika. A koncertet szintén közvetíti a Bartók Rádió. (A műsorváltozás jogát az önkormányzat és a szervezők fenntartják!) R. E. Önkormányzati választás 2006. október 1-jén 22-24. OLDAL Három új tanterem az alsósoknak A Czimra Gyula Általános Iskola elsős és negyedikes osztályos kisdiák­jai végre egy korszerű, a XXI. századi követelményekhez igazított iskola- épületben kezdhették meg a 2006/2007-es tanévet. Az iskola Kép utca 2. sz. alatti ingatlanján befejeződött a munka, és az új épületszárny átadá­sára szeptember 8-án került sor. 11. OLDAL Fórum a vasúti közlekedésről Folytatódott a kerület országgyűlési képviselője, Alexa György és dr. Hoffmann Attila polgármester kezdeményezte fórumsorozat. Ez alkalom­mal a MÁV illetékeseit hívták a Családi és Társadalmi Rendezvények Há­zába, hogy a sajtó képviselői és minden érdeklődő elgtt a régió vasúti helyzetéről és lehetőségeiről beszéljenek, ismertessék a MÁV terveit, és válaszoljanak a lakosság írásban benyújtott kérdéseire. *4. OLDAL

Next

/
Oldalképek
Tartalom