Hírhozó, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)

2005. december / 12. szám

DECEMBER ÖNKORMÁNYZAT 2 fHÍRHOZÓ Ünnepség és kitüntetés a Szociális Munka Napján (Folytatás a címoldalról) Elsőként két műsorszámot láthattunk: ifi. Mucsi Sándor egy József Attila ver­set szavalt, majd a fantasztikus hangú, 12 éves Dókus Máté gitáretűdöt játszott énekkísérettel. Dr. Hoffmann Attila a kerület nyolcva­nezres lakosságának köszönetét tolmá­csolta az ágazatban dolgozóknak, hisz ők azok, akik csecsemőtől idősig, minden korosztállyal foglalkoznak. Munkájukat sokszor méltatlan körül­mények közt, hétvégén és ünnepnap­okon is lelkiismeretesen végzik, ehhez a polgármester továbbra is sok erőt, ener­giát kívánt. Idén a Szociális ágazatban végzett ki­magasló tevékenységért-díjat Radó- czyné Tóth Ágnes, a halmozottan sérült gyermekeket tömörítő Csibe bölcsődei csoport vezetője kapta. A csecsemő- és kisgyermek gondozónői diplomával ren­delkező csoportvezető 20 éve dolgozik a XVII. kerület bölcsődéiben. Nevéhez fű­ződik a bölcsődei speciális csoport meg­szervezése, illetve a házi gyermekfel­ügyelet kerületi bevezetése is, jelenleg is az ő irányítása alatt működik a két szolgáltatás. Emellett ő az Egyesített Szolgáltató Központ fogyatékosokat ellá­tó intézményvezetőiből alakult munka- közösség vezetője, valamint a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete XVII. kerületi tagszervezetének titkára. A díszoklevél átadása után az idén nyugdíjba vonulók köszöntése követke­zett: Nagy Ferencné szociális gondozó­nő, az. I. sz. Gondozási Központ alkalma­zottja, illetve Boda Nándorné csecsemő- és kisgyermek gondozónő 35 évi közal­kalmazotti jogviszony után ment nyug­díjba. Ezt követően az ELTE Szociálpolitikai és Szociális Munka Tanszékének vezető­je, dr. Tausz Katalin egyetemi docens előadását hallhatták a jelenlevők. Az ünnepség végén ifj. Mucsi Sándor egy Csehov-novellát olvasott fel, majd a 2001-ben alakult Székelyműhely zene­kar zenés-irodalmi műsorral szórakoz­tatta a közönséget. A rendezvény utáni állófogadáson Barna Andor mondott po­hárköszöntőt. Szabó Anikó Ünnepi munkarend XVII. kerület önkormányzatának polgár- mesteri hivatala tájékoztatja az ügyfele­ket, hogy az önkormányzat 47/2004. (X. 27.) rendelete alapján: 2005. december 27-én, 28-án, 29-én és 30-án az ügyfélfoga­dás szünetel a polgármesteri hivatal vala­mennyi szervezeti egységében, kivéve az Ügyfélszolgálati és Okmányirodát, amely a 25/1996. (V. 17.) rendelet rendelkezései szerint tart ügyfélfogadást csökkentett lét­számmal, az alábbiak szerint: a Személyi és Közlekedési Okmány Csoport (okmány­iroda), a Humánszolgálati Csoport, vala­mint az Ipari és Kereskedelmi Csoport: december 27. (kedd) 8-12, december 28. (szerda) 8-12.30 és 13-16.30, december 29. (csütörtök) 8-12, december 30. (péntek) 8- 12, az Ügyfélszolgálati Csoport: december 27. (kedd) 8-12.30 és 13-16.30, december 28. (szerda) 8-12.30 és 13-16.30, december 29. (csütörtök) 8-12.30 és 13-16.30, decem­ber 30. (péntek) 8-12-ig. Segítsünk! December van és már itt a hó, gyakoriak a fagyok, a nedves időjárás. A hajléktalan, utcán élő, éjszakázó emberek számára ez az időszak a legkritikusabb, körükben gya­koriak a kihűlések, az időjárás okozta fa­gyások, tüdőgyulladások és sajnos minden évben történik néhány haláleset is, amely hajléktalanokat érint és aminek nem kel­lett volna bekövetkeznie, ha a segítség idő­ben érkezik. Kérünk ezért minden kerületi lakost, hogy lehetősége szerint segítse az utcán élőket. Egy flakon meleg tea életeket menthet adott esetben. Ennél is fontosabb viszont a szakszerű ellátás és hogy a rászo­rulók mindenképp bekerüljenek az intéz­mények látókörébe, hiszen az intézményi lehetőségek és figyelem sokszorosa annak, amit egy átlagpolgár a kérdésre szentelni tud. Ezért kérünk mindenkit, hogy aki haj­léktalan embert lát, az jelezze a Magyar Vöröskeresztnek a 263-2744 vagy a 06-30- 298-1541 számokon. (Magyar Vöröske­reszt XVII. kerületi szervezete) Kedves Olvasó! Kedves Kerületiek! Ismét eltelt egy év. Ilyenkor szem­besülünk azzal, hogy milyen hihetetlen mértékben fel­gyorsult életünk, hiszen még oly köze­linek tűnik ennek az évnek a kezdete, és most ismét az ünnepre készülünk. A város diszkivilágitása, az üzletek ünnepi kínálata és forgataga óhatat­lan jelei az advent időszakának. A december az ünnepvárással telik el és minden család készülődik a ka­rácsonyra. Mindenki pénztárcájához és lehetőségeihez mérten ajándékot keres szeretteinek, családtagjainak, a szívéhez közelállóknak, és már alig várjuk, hogy a karácsony jellegzetes fenyő és bejgli illata töltse be ottho­nunkat, együtt legyen a család. Sze­retnénk megfeledkezni a hétköznap­ok gondjairól, vágyunk a meghitt és szeretetteljes pillanatokra, mely csak a karácsony sajátja. A polgármestert is megállásra készteti az ünnep, és óhatatlanul mérleget von az eltelt év eredményeiről és kudarcairól, és re­ménykedik, hogy a következő évben majd jobban boldogul az egyes ember és az önkormányzat is. Hiszen a re­mény, a bizakodás természetes embe­ri erő, és példák sora igazolja, hogy ez milyen hatalmas is tud lenni. Az idén, az elmúlt évek legjelentő­sebb csatornafejlesztése valósult meg, elkészült az új tantermi szárny a Hősök terei iskolában, a Bartók ház jó gazdára talált, bővült szociális in­tézményhálózatunk és ellátórendsze­rünk. Azonban van még bőven teen­dőnk. Kívánom Önöknek, hogy minden otthonban ott lehessenek azok az ün­nepet jelképező tárgyak, finomságok, melyek teljessé teszik a karácsonyi ünnepet; hogy maradjon erőnk és sze­retetünk azok felé is, akik támogatás­ra és segítségre szorulnak és magá­nyosan, elhagyatottan töltik az ünne­peket. Jó lenne, ha tudnánk gondolni az elesettekre és segítségre szorulók­ra, és akármilyen csekély mértékben is megpróbálnánk segítő kezet nyújta­ni nekik. Kívánom, hogy a közeledő karácso­nyi ünnepeket szeretetben és megér­tésben, békességben töltsék! A karácsonyi ünnep küszöbén, ön- kormányzatunk képviselő-testülete és a polgármesteri hivatal minden munkatársa nevében kívánok Önök­nek békés karácsonyt, és sikeres új évet! Dr. Hoffmann Attila polgármester

Next

/
Oldalképek
Tartalom