Hírhozó, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. december / 12. szám
ÖNKORMÁNYZAT DECEMBER-»HÍRHOZÓ Teltházas közmeghallgatás Zsúfolásig tömött sorok hallgatósága várta az idei kerületi közmeghallgatást november 3-án a Csabai úti Családi és Társadalmi Rendezvények Házában. Az önkormányzat képviselői mellett jelen volt Devánszkiné dr. Molnár Katalin országgyűlési képviselő és Gy. Németh Erzsébet parlamenti és fővárosi képviselő. Elsőként dr. Hoffmann Attila polgár- mester tájékoztatta a közönséget az utóbbi évben elért sikerekről, valamint a kerület jelenlegi helyzetéről. Az ön- kormányzat eszerint 1,1 milliárd Ft-ot költött szilárd útburkolat építésére, 1,6 milliárdot csatornázásra, - tízéves kifutású lízingkonstrukcióban - 1,4 milliárdot a Hősök terei iskola bővítésére, valamint 200 millió Ft-ot a társasházak felújítására. A polgármester kiemelte, hogy nem zártak be intézményeket, nem bocsátottak el a hivataltól senkit, sőt likviditási gondjuk sincs. Kiss Lajos alpolgármester megerősítette, hogy az önkormányzatnak nincs adóssága, majd egy kérdésre válaszolva Ferihegy fejlesztésével kapcsolatban mondta el a helyi álláspontot: szükség volna a tervezett hármas terminálhoz vezető út építésére. Ahhoz, hogy a Ferihegyi út folytatásának terve elkészüljön, ________________________________________Ä _____________ K arácsony a Vöröskeresztnél A Magyar Vöröskereszt XVII. kerületi szervezetének a szeretet ünnepéhez kapcsolódó programjai: december 15-én 10-18 óráig szociális akció a X., XVI. és XVII. kerület lakosainak a Pataky Művelődési Házban. Szeretet karácsonya a Vöröskereszt helyiségében (Pesti út 113.) december 22-én 10-18 óráig. December 23-án a kerületi hajléktalanok megajándékozása. December 24-én 14 órától 25-én reggel 8 óráig szeretettel várják a fedél nélkülieket a X. kerületi Vöröskeresztbe (Bihari út 15.). Ajándékcsomaggal kedveskednek a kerület cukorbetegklubos gyerekeinek és az értelmi fogyatékosainak. a jelenlegi területen lévő földtulajdonosok hozzájárulására lenne szükség. Több mint három éve folynak a tárgyalások, mert az érintettek 60%-a ebbe nem egyezett bele. A polgármester egy X. kerületi, a Jászberényi utat elkerülendő másik egérút novemberi átadásáról is beszámolt (Meténg, illetve Fűz u.). Kiss Lajos a Gyöngytyúk utcai forgalmat lassítani kívánó javaslatra elmondta, hogy a buszvonal miatt ez nem engedélyezett, de talán valameny- nyi vigasz a környéken élőknek, hogy a XVIII. utcát jövőre, míg a XVII. utcát 2007-ben felújítja a főváros. Az önkormányzat továbbá nyert a Pro Régió pályázaton, ennek összegéből öt útvonal felújítását (pl. Liget sor rekonstrukciója) valósítják meg 2006-ban. Természetesen szóba került a rákoskerti állattelep is, amit ugyan 2004. decemberéig kellett volna felszámolni, de még mindig 2500 sertés él ott! Az új megállapodás szerint a sertéstelep helyén gabonatároló épül. Alexa György, a Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke ezután a panelprogramról tájékoztatta a hallgatóságot, majd az illegális szemétlerakók elleni harc ügyében kezdeményezett mezőőri és közterület-felügyeleti szolgálat létrehozásáról beszélt (mely előterjesztések kidolgozására szóló koncepciót november 17-i ülésén elfogadta a testület). Lehetséges-e a Kucorgó környékéről, a Zrínyi útról a kamionforgalom kitiltása? - hangzott a következő kérdés. A polgármester elmondta, hogy dr. Demszky Gábor főpolgármester november 2-i tájékoztatása szerint december közepéig átadásra kerül az MO-ás autóút keleti szakaszának egy része, majd jövő év végéig a 31-es útig tartó szakasza. Ennek következményeként várható, hogy kitiltják a nagy kamionforgalmat. Persze az MO-s új csomópontjának átadása is felvet problémát, hisz ezzel a fővárost megkerülni kívánó forgalom nagy része ideiglenesen Ecseren és Rákoskerten realizálódik majd. Devánszkiné dr. Molnár Katalin bejelentette, hogy kezdeményezni fog egy törvénymódosítást a parlamentben, hogy lehetővé váljon az autóútnak a kerület érdekeivel megegyező módon történő átadása. Kérdések hangzottak el Rákoscsaba főterének állandó közvilágításáról, a rég bezárt csabai strandról (mely magánterület) és a Rauch Kft. teherautó-forgalmáról is. A jelenlévők egy része csalódottan vette tudomásul, hogy az évi közmeghallgatást az előre meghatározott időben valóban berekesztették, de a kerületvezetők ígérete szerint az írásban benyújtott kérdésekre mindenki írásos választ kap. (A közmeghallgatás jegyzőkönyve olvasható a www.rakosmente.hu honlapon!) Szabó Anikó Tovább épül az MO keleti szektora Eredményt hirdetett a Nemzeti Autópálya Rt. az M0 autóút keleti szektor 4. sz. főút és 31. sz. főút (42,2-48,9 km) közötti szakaszának kivitelezésére kiírt nyílt, közbeszerzési eljárásban. Az EU Kohéziós Alap támogatását elnyert projekt első alszakaszának tenderére hat ajánlat érkezett a Nemzeti Autópálya Rt.-hez. A győztes kivitelező a PVT-M0 Konzorcium lett. A 6,7 km-es szakasz nettó 8,9 milliárd forintból épülhet meg. Az új 4. sz. főút és az M3-as autópálya között megépítendő 26,5 km-es szakasz további két alszakaszára kiírt közbeszerzési eljárásokat novemberben hirdette meg a társaság. Az új szakaszokat 2007 végén adják át a forgalomnak. Emlékeztetőül: jelenleg épülő M0 szakaszok: M5-4.sz. főút között (13 km, kivitelező: Strabag Rt.), új 4.sz. főút Vecsés-Üllő elkerülő szakasza (13 km, kivitelező: Swietelsky Kft.) Ezek átadása december közepén várható. pte