Hírhozó, 2003 (13. évfolyam, 1-11. szám)
2003. június / 6. szám
KOZ JI IVE EO I > E § I 1 Világzenei fesztivál A kulturális napok keretében m^jus 18-án a Dózsa parkolójában rendezték meg a II. Interworld Világzenei Fesztivált. A Martonosi György előadó- művész-zenész-tanár által szervezett fesztiválon többek között fellépett a Los Banditos, a hattagú, fiatalokból álló együttes, mely a Dózsa Művelődési Ház művészeti csoportja. Latin-amerikai ritmusokból összeállított műsort adott, bizonyítva, hogy a világzene ma már közös nyelv. Itt járt a Los Andes együttes, akik az inkák földjéről érkeztek, s velük mi is átélhettük ezt a varázslatos hangulatot. A színpad egy görög szigetté alakult, amikor a Mascarades foglalta el a színpadot. A Tsiaferidis Vasilis által vezetett, tizenhat éve működő együttes az autentikus és modem görög népzene ismert darabjait mutatta be. Tiszteletét tette Borbély Mihály, a Vujicsics együttes alapító tagja is, a nép- és világzene, a jazz- és a kortárs zene területén teRajzkiállítás díjakkal A Kaszap István Alapítvány és a XVII. kerületi önkormányzat közös rendezésében május 17-én nyílt meg a hagyományos gyermekkézműves és -r^jz pályamunkák kiállítása a Dózsa Művelődési Házban. Az idén 348 pályamunkát értékelt a zsűri, a kiállítás fő témái a szeretet és annak megnyilvánulásai, a természet, az állatok, a családok szeretete, a gazdag magyar mese és mondavilág. A részvevő 8 óvoda és 9 iskola 315 diákja 310 rajzot és festményt, valamint 38 agyag- és egyéb művet alkotott. Végül 89 pályamunkát díjaztak. A tárlatot Barna Andor alpolgármester nyitotta meg, majd a kiállítás szervezője Gál Ferenc ismertette a díjazottak nevét. (Sz.) vékenykedő világhírű művész. Együttesei többek között: Borbély Műhely, Vujicsics együttes, Quartet-B, Binder- Borbély-duó, Bokros zenekar. Az Etno Workshop formáció nálunk debütált, stílusát a Kárpát-medence és a balkáni népzenei örökség határozza meg. Az emberiség ősi kultúráját hozta el számunkra az Afro Bongo együttes, amikor az afrikai kontinens tradicionális beszélő dobjai és a természet tiszteletét közvetítő ősi dalok szólaltak meg. Az utóbbi évtizedben világszerte nagy népszerűségre tett szert a tradicionális ír zene és táncművészet. A Mező Győző által vezetett Greenfields együttes a műfaj egyik jeles képviselője, koncertjeikhez táncházat is kapcsoltak. A zenei fesztivál sikerét ezúttal a kellemes idő is támogatta. Szerk. • • Ötévesek a Bohémek Áprilisban ünnepelte ötéves születésnapját a Csigaházban a Bohém Asztaltársaság. A Rákoscsabai Közösségi Ház vezetője, Pájer Ildikó úgy vélte, leghelyesebb, ha vendégeinek meghívja a Rákosmenti Irodalmi Műhely tagjait, hogy együtt emlékezzenek meg a költészet napjáról, és közösen ünnepeljék meg a Bohém Asztaltársaság ötödik születésnapját. A költészet napjának előestéjén a RÍM képviseletében heten mentek el. A Bohém Asztaltársaság stílszerűen versekkel és prózával ünnepelt. Az általuk és a Rákoscsabái Közösségi Ház gondozásában megjelent két antológiából, - a Fényszikrák és Áldott rabságban - illetve az ismert szerzők újabb szerzeményeiből Végh Ildikó, Ökördy Kornél és Nagyné Valent Anna tolmácsolt egy csokorra valót. Először 1909- ben alakult Rákoscsabán a Bohém Asztaltársaság. Az akkori társaság - iparos és kereskedő ifjak - önművelődését szolgálta, Kovács Sándor elnök vezetésével. Önálló zenekarral, könyvtárral és állandó színpaddal büszkélkedhettek. Törzshelyük egy vendéglőben volt. A mai bohémok 1998 óta kéthetente csütörtökön találkoznak. Saját kötete is lesz, illetve van lassan minden tagnak, legutóbb éppen Kilo India könyve jelent meg. Kötetes ifj. Ács József, Dombrádi István, Tandari Éva, Putnoki A. Dávid, Filipszki Baran Ilona vagy Jakab Anikó is, a teljesség igénye nélkül. Újabb tagokkal is bővült időközben az alapítók köre. Krémer József \ fe i