Hírhozó, 2002 (12. évfolyam, 1-11. szám)

2002. december / 11. szám

13 TÁJÉKOZTATÓ HE Liberalizálódik a hulladékkezelési piac Főleg Budapesten várható je­lentős piaci átrendeződés a hulladékkezelési piacon. Vál­lalatok számára akár 20-30 százalékos megtakarítás is el­érhető. Minderről október vé­gén egy sajtóbeszélgetés kere­tében tájékoztatták az újságok munkatársait. A tavaly életbe lépett hulla­dékgazdálkodási törvény a vál­lalatok és intézmények számá­ra liberalizálta a hulladékkeze­lési szolgáltatást: a gazdálkodó szervezetek már nem kötele­sek a korábban helyi vagy regi­onális szinten gyakran mono­polhelyzetben lévő közszolgál­tató cégekkel szerződni hulla­dékuk begyűjtésére és ártal­matlanítására. Mindez a jövő évtől komoly átrendeződéshez vezethet elsősorban a budapes­ti hulladékgazdálkodási pia­con, hangzott el az ágazat egyik meghatározó szereplője, az .A.S.A.-csoport október 24-i sajtóbeszélgetésén. A vállalatok és intézmények nagy része nincs tisztában a jo­gi helyzettel, pedig nagyon fon­tos lenne, hogy ebben a kör­nyezetvédelmi szempontból ki­emelkedő jelentőségű szférá­ban valódi piaci verseny ala­kuljon ki - mondta Martin Atti­la, az A.S.A. Hungária Holding ügyvezető igazgatója. Becslése szerint a gazdálkodó szerveze­tek hulladékkezelési költsége­ikből rövid időn belül akár 20- 30 százalékot is megtakaríthat­nak. Szakértői vélemények sze­rint Magyarországon ma éven­te mintegy 4,5 millió tonna kommunális hulladék keletke­zik, ebből területéhez képest a legtöbb, mintegy 600 ezer ton­na a fővárosban. A budapesti hulladék közel 40 százaléka gazdálkodó szervezetektől: iparvállalatoktól, üzletekből, műhelyekből, szolgáltatóktól, intézményekből származik. Korábban Budapesten ezt a mennyiséget is csak a közszol­gáltatás keretein belül lehetett ártalmatlanítani. A tavaly életbe lépett hulla­dékgazdálkodási törvény lehe­tővé teszi a gazdálkodó egysé­geknek, hogy hulladékuk keze­lésével erre megfelelő engedé­lyekkel rendelkező szolgáltatót bízzanak meg. így ebben a szegmensben is beindulhat a piaci verseny: a törvény sze­rint a korábbi, közszolgáltató­val kötött szerződéseket vagy az új törvény rendelkezéseinek megfelelően módosítani kell, vagy azok 2003. január 1-jén érvényüket vesztik. A hulla­dékgazdálkodási törvény a kör­Elkezdődött a Podmaniczky-Vigyázó- kastély rekonstrukciója Megkezdődött a kertrendezés; elkészültek az engedélyezési ter­vek, s folyamatban van azok engedélyeztetése. AzAdonyi Kft. vár­ja azok jelentkezését, akiknek olyan berendezési tárgyak kerül­tek a birtokukba, amelyek a Pesti úti kastélyból származnak, vagy akik a XIX-XX. századforduló és a XXI. század eleji haszná­lati eszközökkel segíthetnék a kastély berendezését. Jelentkezni lehet a 258-2884-es telefonszámon. nyezetvédelmi felügyelőségek hatáskörébe utalta a szakszol­gáltatók engedélyeinek kiadá­sát. Ez biztosítja, hogy a hulladék kezelésének teljes folyamata - a begyűjtéstől a szállításon át az ártalmatlanításig - a megfe­lelő szabályok betartásával tör­ténik. A gazdálkodó szerveze­tek igényei a hulladékkezelés terén ugyanakkor jelentősen eltérhetnek a lakosságétól. Egészen más logisztikai megol­dást és infrastruktúrát kíván meg a hulladék kezelése egy áruházláncnál, ahol korlátozott számú helyen nagy mennyisé­gű hulladék keletkezik, mint mondjuk egy teljes kerület ese­tében, ahol háztartásonként kis mennyiséget kell összegyűjteni viszonylag nagy területről. Ezért fontos a piaci verseny: a szolgáltatók a környezetvédel­mi szempontból megfelelő, ugyanakkor leggazdaságosabb megoldást tudják ajánlani megbízóiknak. Szerk. RÓLUNK ÍRTÁK Folytatódik az energiatakarékos program Egy évvel ezelőtt kezdődött az Elmü 3 milliárd forintos, há­roméves programja. A terv alapján folyamatosan cserélik energiatakarékos nátriumlám­pákra a fehér fényű higanygőz- lámpákat, amivel körülbelül 15%-os megtakarítás érhető el. Tavaly a főváros és az Elmű 215 ezer fényforrásból ezret cserélt energiatakarékosra, az általuk létrehozott Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. se­gítségével. Az idén további 38 ezer fénj^^ forrást korszerűsítenek, 2003- ban pedig újabb 34 ezer hagyo­mányosat cserélnének nátri­umlámpákra. A program befejezésével 30%-kal csökkenne a közvilágí­tásra kifizetett díj. Idén még a II., a XVI., a XVII. és a XXII. kerületben várhatók cserék. (Forrás: Metró, nov. 22.) A becsomagolt jogtudás A hazai fogyasztóvédelem legújabb titkos fegyvere, a Jo­gász a Családban kiadványso­rozat polcokra került csomag­jai azért készültek, hogy segít­séget nyújtsanak az átlagos - azaz még minimális - jogi is­meretekkel rendelkező állam­polgároknak a mindennapos jogügyleteikben. A már megjelent kiadványok (Kössünk munkaszerződést!, Tegyünk minőségi reklamáci­ót!, Adjunk Meghatalmazást!, Kössünk gépjármű-adásvételi szerződést!, Kössünk lakásbér­leti szerződést!) megbízhatósá­guk mellett fő erénye, hogy bármikor kéznél vannak, türel­mesen elmagyarázzák a lehet­séges megoldásokat, azok elő­nyös vagy éppen hátrányos kö­vetkezményeit, figyelmeztet­nek a törvényekből fakadó jo­gokra illetve kötelezettségek­re, tudatják, hogy mit hol és hogyan lehet a legegyszerűb­ben elintézni. Bebizonyosodott, hogy ezek segítségével a vevők ügyvédi közreműködés nélkül is körültekintő, jó szerződést képesek kötni hétköznapi ügyeikben. Az egységcsoma­gokban a vevő nem csupán elő­készített, már csak a konkrét adatokkal kitöltendő szerző­désnyomtatványokat talál, ha­nem részletes és életszerű gyarázatokat is hozzá, amibo^^ pontosan megtudja azt is, mi­ért van szükség a szerződés egyes pontjaira, melyek az adott jogügylet tisztázandó kérdései, hogyan lehet azokat megnyugtatóan rendezni, illet­ve milyen veszélyekkel jár, ha a felek azokról megfeledkez­nek. A mellékelt nyomtatvá­nyokat bármelyik fél használ­hatja, akár az eladó, akár a vevő, hiszen mindkét fél érde­keit egyaránt védi és érvényre juttatja, nem egymás rovására teszi, hanem olyan szerződés létrejöttéhez nyújt segédkezet, amely mindkét fél hosszú távú megelégedésére szolgál. A tömeges érdeklődésnek en­gedve, a Jogász a Családban so­rozat hatodik köteteként a Kös­sünk ingatlan-adásvételi szer­ződést! című került a közel­múltban a piacra. (Sz.) *

Next

/
Oldalképek
Tartalom