Hírhozó, 2001 (11. évfolyam, 1-11. szám)

2001. december / 11. szám

TÁJÉKOZTATÓ IS 11. § Átmeneti szabályok A meghatározott rendelkezéssel ellentétes állat tartását, illetve tenyésztését az állat tartója a rende­let hatályba lépése napjától számított 24 hónapon belül köteles felszámolni és intézkedni a tartott, te­nyésztett állatok ingatlanról való eltávolításáról, a rendelet szabályainak megfelelően. 12. § Az állattartásra vonatkozó általános szabályok (1) Az állattartónak gondoskodnia kell az állat igényeinek rendszeres, de legalább napi egyszeri ellenőrzéséről, kielégítéséről. (2) Az állattartó a megkötve tartott vagy mozgá­sában egyéb módon korlátozott állat számára is kö­teles biztosítani a zavartalan pihenés és sérülés- mentes mozgás lehetőségét. (3) Az állattartó a gazdasági haszon céljából tar­tott állat tartása során köteles előnyben részesíteni • állatkímélő állattartási technológiákat. (4) Az állat etető-és itató berendezéseit úgy kell kialakítani, elhelyezni, üzemeltetni, és karbantarta­ni, hogy ahhoz minden egyes állatnak legyen ele­gendő hozzáférési lehetősége, illetve ne okozzon vagy ne eredményezzen sérülést az állatnak. (5) Az állattartónak a szabadban tartott állatot vé­denie kell a kedvezőtlen időjárás káros hatásaitól és természetes ellenségeitől. (6) Bekerítetlen ingatlanon állatot - a lakásban tartható állat kivételével - szabadon tartani tilos. (7) Az állattartó köteles gondoskodni a társashá­zak közös helyiségei területén az állat által okozott szilárd és folyékony, közterületen a járda és úttest területén, az állat által okozott szilárd szennyeződés haladéktalan eltávolításáról. (8) Az állatot nem szabad beengedni, bevinni, il­letve megtűrni: a, a közintézmények területére (területén), (kivé­ve igény szerint a szociális otthont), b, élelmiszert árusító helyiségbe (helyiségben), c, vendégforgal­mat bonyolító nyilvános helyiségbe (helyiségben), é uszoda területére (területén),e, természetvédelmi rületre (területén), f, játszótérre, parkba (játszóté­ren, parkban), ahol ezt tábla tiltja. (9) A bölcsőde, óvoda, iskola, kollégium, egész­ségügyi intézmény, orvosi rendelő, üzemi konyha, gyermek-játszótér, élelmiszerüzlet, vendéglátóipari létesítmény szomszédságában, környezetében tar­tott állat a nyugalmat nem háboríthatja, vagy az egészséget közvetlenül nem veszélyeztetheti. (10) Aki az állat ellenőrzésével, a zavartalan pihe­nés, sérülésmentes mozgás biztosításával, az állatkí­mélő tartási technológia alkalmazásával, az állat által - a társasház közös helyiségei területén - okozott szilárd és folyékony szennyeződés haladéktalan el­távolításával valamint az állat beengedésének, bevi­telének, megtűrésének tiltásával kapcsolatos szabá­lyokat (kivéve az élelmiszert árusító helyiségek, ját­szóterek területére vonatkozó szabályokat) megsze­gi, azzal szemben a rendeletben meghatározott sza­bálysértési rendelkezéseket kell alkalmazni. 13. § Az állat szállítására vonatkozó szabályok Az állat vasúti, közúti, vízi és légi szállítása során az állatszállításról szóló 13/1999. (IV.28.) KHVM- FVM együttes rendeletben (a továbbiakban: KHVM.r.) foglaltakat kell betartani. 14. § Az állatok elhelyezésére szolgáló épületekre, építményekre vonatkozó szabályok (1) Az állatok tartására szolgáló épületek, építmé­nyek tervezésekor, engedélyezésekor, elhelyezése­kor az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységekkel kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról szóló többször módosított 46/1997. (XII.29.) KTM rendeletben (a továbbiakban: KTM: r.) foglalt eljárási szabályokat, valamint az Ét-ben, az országos településrendezési és építési követelményekről szóló módosított 253/1997. (XII.29.) Kormányrendeletben (a további­akban: OTÉK), a BVKSZ-ben, KVSZ-ben és KSZT- ben foglalt anyagi előírásokat alkalmazni kell. Biztosítani kell továbbá az épületekhez, építmé­nyekhez tartozó, trágya és trágyalé elhelyezésére szolgáló tároló létesítésére, telepítésére, karbantar­tására, valamint az ételhulladék tárolására az e tárgykörben kiadott építésügyi, közegészségügyi és állategészségügyi jogszabályok alkalmazását. (2) Az állatok zárt elhelyezésekor meg kell szün­tetni, illetve tilos kialakítani éles szerkezeti széleket. Az állattal érintkező közvetlen felületeknek tisztítha- tóaknak és fertőtleníthetőeknek kell lenniük. (3) Az állatok férőhelyének meg kell felelnie az ál­lat fajának, fajtájának, korának, ivarénak, élettani ál­lapotának, valamint illeszkednie kelt'az állat pihenő- etető-itató és trágyázó teréhez. (4) Az állatok tartására szolgáló épületek, építmé­nyek tisztaságát az állattartó köteles folyamatosan biztosítani és szükség szerint azokat fertőtleníteni. Az állatok elhelyezésére szolgáló épületek, építmé­nyek padozatának könnyen tisztíthatónak és fertőt- leníthetőnek kell lennie. (5) Az állattartónak az állattartás céljára szolgáló épületek, építmények, illetőleg azok kifutójának te­lepítése, elhelyezése során be kell tartania az aláb­bi védőtávolságokat: Megnevezés Védőtávol­ság (m) lakóépülettől, ideiglenes Védőtávol­Vódőtávol­emberi tar­ság ság tózkodásra (m) (m) szolgáló épülettől és az utca ha­tárvonalától ásott kúttól fúrt kúttól Közepes testű állat istállója, ólja, kifutója 16 15 5 Nagy testű állat és vadon élő állat istállója, ólja, kifutója 16 15 5 Trágya és trágyalétároló 16 15 5 Baromfi, kis testű állat ólja, ketrece, kifutója 8 10 5 (6) Az állattartónak gondoskodnia kell arról, hogy az épületekben, építményekben a világítás, hőmér­séklet, páratartalom, szellőzés és egyéb környezeti viszonyok megfeleljenek az állattartásra vonatkozó jogszabályokban foglaltaknak. Az állatokat állandó, illetve hirtelen zajnak kitenni tilos. (7) Az állatok körül használt műszaki berendezé­seknek biztonságosnak kell lenniük. Az állattartó­nak az állattartás során használt műszaki berende­zést naponta legalább egyszer ellenőriznie kell és minden észlelt hibát a lehető legkisebb késedelem­mel el kell hárítania, illetve haladéktalanul meg kell tennie az állatok megóvásához szükséges minden intézkedést. (8) Mesterséges szellőztetésű istállókban olyan megoldást kell kialakítani, amelyek biztosítják az ál­latok részére az elégséges légcsere biztosítását ak­kor is, ha a mesterséges szellőztetési rendszer meghibásodik. (9) Az állatokat nem szabad folyamatosan sötét­ben vagy folyamatosan mesterséges fényben tarta­ni. (10) Az állatok zárt tartására szolgáló épületeket úgy kell megépíteni és karbantartani, hogy az alkal­mazott anyagoknak tűzállónak vagy égéskésleltető­vel kezeltnek kell lenniük. Az állattartónak az állattartás céljára szolgáló épületek, építmények, illetőleg azok kifutójának te­lepítése, elhelyezése során be kell tartania az aláb­bi minimális férőhely- szükségleteket: szarvasmarha fiatal kifejlett 3 m2 5 m2 </) V _ o Nagy testű állat ló fiatal kifejlett 3 m2 5 m2 i— c CD II | S' sertés fiatal kifejlett 0,5 m2 5 m2 közepes testű állat kecske, juh fiatal kifejlett 0,5 m2 2 m2 házityúk fiatal kifejlett 15 db/m2 5 db/m2 Baromfi, kacsa fiatal kifejlett 15 db/m2 5 db/m2 kis testű állat lúd fiatal kifejlett 10 db/m2 2 db/m2 pulyka fiatal kifejlett 8 db/m2 2 db/m2 kis testű állat 2 db/m2 (11) Az állatokat az állattartás céljára szolgáló épületekben, építményekben úgy kell tartani, hogy az állat az ingatlanon, a lakóépületben, a lakásban vagy annak szomszédságában lakó, illetve tartóz­kodó személyek testi épségét, egészségét, nyugal­mát ne veszélyeztesse, illetve anyagi kárt ne okoz­zon. (12) Aki az állatok tartására szolgáló épületek, építmények, továbbá az ezekhez tartozó, trágya és trágyalé elhelyezésére szolgáló tároló létesítésére, telepítésére, karbantartására, valamint az ételhulla­dék tárolására, továbbá az állatok férőhelyének ki­alakítására, az állatok tartására szolgáló épületek, építmények tisztán tartására, az állattartás céljára szolgáló épületek, építmények, illetőleg azok kifutó­jának telepítése során a védőtávolságok kialakítá­sára, az állatállomány minimális férőhely szükségle-

Next

/
Oldalképek
Tartalom