Hírhozó, 2001 (11. évfolyam, 1-11. szám)
2001. május / 5. szám
SPORT 31 Orosz Ferenc Rákoscsabán A Budapest-bajnokság I. osztályában listavezető BTC- Rákosmente új edzője április 10-től a 17-szeres válogatott 31 éves Orosz Ferenc lett. Az egykori váci gólkirály 239 meccsen szerepelt az első ligában, s ezeken 94 gólt szerzett. A válogatottban 3- szor volt eredményes. 2000 őszén a Nemzeti Sport rangsorában a 7., a csatárposzton szereplők között a 2. helyen végzett, 6,0-es átlaggal. Orosz, aki legutóbb a Dunaferr játékosa volt, sérülése miatt szüneteltetni kénytelen labdarúg pályafutását, s Ujj Péter csapattulajdonos ^^ására lett a BTC edzője. —Az első általa vezetett tréning után beszélgettem vele.- Milyen érzés edzést tartani?- Meglehetősen furcsa. Az öltözőben még izgalmas volt, de amikor kijöttem a pályára már semmi különöset nem éreztem.- Hogyan került a BTC- hez?- Amikor szerződést bontottam a Dunaferrel, Ujj Péter megkeresett, és felajánlotta, hogy legyek szaktanácsadó a Négy hétvége, 59 érem Ju« iz Mihály edző csapatának rlege a Judo Sz.k. XVII. S.E.-nél. Február 24-25-én nagy érdeklődés mellett rendezték meg Cegléden a Magyar Köztársaság Kupát több mint 500 versenyző részvételével. 24- én a Fiú Diák A-B-C korosztály csapott össze, melyen az „A” korcsoportban 38 kg-ban Vas Zsolt I., Turcsán János V., B korcsoportban 35 kg- ban Keller Dominik III., 41 kg-ban Király Dezső V., 45 kg-ban Kisbenedek Dániel V., C korcsoportban 36 kg- ban Altziebler Dániel III., 30 kg-ban Lovas Zoltán, az V. helyet szerezte meg. 25-én a Fiú Serdülő A-B korosztály mérte össze tudását és a „B” korcsoportban 36 kg-ban Vas Zsolt III., 38 kg-ban Turcsán csapatánál. Jöjjek ki heti 2-3 edzésre és mondjam el a véleményemet, vagy az utánpótlásnál tevékenykedjek. Ekkor még nem döntöttem, mert több ajánlatom is volt. Azután, mikor leváltotta Tóth Károly edzőt, újra felhívott, hogy szüksége lenne rám. Rövid gondolkodás után elvállaltam a feladatot, hiszen a sérülésem miatt egy ideig úgysem futballozhatok. Tulajdonképpen most az útkeresés időszakát élem, s bár sosem voltak edzői álmaim, megpróbálom, és meglátjuk mi lesz belőle.- Milyennek találja a játékosállományt?- Nem ismertem ezt a közeget, nem tudtam mire is számíthatok. Ahhoz képest, hogy ez a magyar labdarúgás ötödik vonala, meglehetősen pörgős edzést sikerült tartanom. Látszik a fiúkon, hogy a foci szeretete hajtja őket. Bár hibákat is észrevettem, de ezeket kellő odafigyeléssel és János V. helyen végzett. Március 10-én a Magyar Ifjúsági Judo válogatott Ausztriában nagyszabású nemzetközi versenyen vett részt. A csapatot Burján László ismét sikeresen képviselte, hiszen ezüstérmet szerzett. Március 24-én Budapest válogatottja vendégszerepeit Szlovákiában, ahol Burján László kiemelkedően jó teljesítményt nyújtva felállhatott a dobogó legfelső fokára. Március 25-én immár hagyományosan Lábatlanon megrendezett Piszke papír versenyen is részt vett a csapat, ahol 18 hazai és külföldi csapat indult. A Judo Sz.k. XVII. S.E. hozta megszokott jó formáját és a 13 arany, 8 ezüst és 4 bronzérem mellett a II. legjobb csapatnak járó kupát is elhozta. sok gyakorlással ki tudjuk javítani.- Mekkora terhelést kapnak a játékosok?- A hétvégi mérkőzés mellett heti 4 edzésünk van. A célunk, hogy a bajnokságot megnyerve jusson fel a csapat az NB III-ba.- Hajói hallottam tegezik a játékosok.- Igen, valahogy fel sem merült, hogy magázzanak, de remélem ezzel nem lesz probléma. Vannak ugyan nehéz fiúk a csapatban ez rögtön kiderült, de az első közös edzésünkön nem akartam nagyon fegyelmezni.- Milyen jellegű a sérülése?- Mindkét achillesemmel probléma van. Sajnos a terhelés hatására begyulladnak. Most ugyan már nem fáj, mert három hete nem mozogtam, de ha újrakezdeném az edzéseket valószínűleg ismét nem bírnék ráállni a lábamra, ezért inkább pihentetem.- Mi történt a Dunafermél?- Személyes ellentétek vezettek a szakításhoz. Szabó József elnökkel romlott meg a viszonyunk (Oroszon kívül még két játékost irányított a tartalékcsapatba). LeginÁprilis 8-án Budapesten vettek részt a Judo 2000 S.E. által megrendezett Húsvéti Tornán. 12 csapat 210 versenyzője mérte össze tudását 35 kategóriában. Ők esélyt sem adva a többieknek, 19 arany, 10 ezüst és 8 bronzéremmel, remek teljesítménnyel lettek elsők a csapatösszesítésben - tájékoztatta a Hírhozót Juhász Mihály elnök edző. (Az egyesület, kezdő csoportjába folyamatosan felvesz 6-14 éves lányokat és fiúkat. Jelentkezni a Szabadság sugárúti iskola tornatermében lehet: hétfő, szerda, pénteki napokon 17- 19 óra között.) Szerk. Teniszpálya Teniszpálya bérelhető a Bakancsos u. 5. sz. alatti sporttelepen. Délelőtt 500 Ft/óra, délután 600 Ft/óra. Telefonszám: 256-1683. Újabb sikersorozat kább a bejelentés módja fájt, hogy a többiek előtt történt. Nem maradt más választásom, csak a szerződésbontás.- Mielőbbi felépülést kívánok, és sok sikert a kispa- don!- Köszönöm szépen! Ujj Péter tulajdonos és Szilágyi György alelnök is örül, hogy sikerült Oroszt a csapathoz szerződtetni. A megállapodás egyelőre fél évre szól, de nyáron újra tárgyalnak. Szeretnék, ha a volt válogatott labdarúgó jövőre is a BTC-t erősítené, akár mint játékos-edző. A vezetőség most azt tartja a legfontosabbnak, hogy a csapat megnyerje a Budapest-kupát, s ezáltal felkerüljön a Magyar Kupa 64-es főtáblájára, ekkor ugyanis már NB I-es ellenfél is érkezhet a Péceli útra. Szilágyi György hiszi, hogy ez a lokálpatrióta kerület büszke lesz erre a Rákosmente hírnevét továbbvivő futballcsapatra, ami legalább a magyar bajnokság másodosztályában szerepel majd. Kohári Attila Pünkösd Kupa kispályás labdarúgótorna A XVII. kerületi önkormányzat kispályás labdarúgó tornát szervez 2001. június 4-én. A torna helye a XVII. kér. Bakancsos u. 3. sz. alatti sporttelep. A tornára nevezni a helyszínen lehet, június 4-én 8.45-ig. 18 csapat nevezését fogadják el. A tornán a kispályás labdarúgás szabályai érvényesek. Nevezési díj: 3000 Ft/csapat. Kézilabda edzés Általános iskolás felsőtagozatos gyerekek részére kézilabda edzés indul a Hősök tere 16. sz. alatti Általános Iskolában kedden és csütörtökön 15.30-17 óra között. Jelentkezni lehet Molnár György Sportcsoport vezetőnél, Bakancsos u. 5. T.: 256-1683, illetve Soós Zsolt testnevelő tanárnál, tel.: 258-0688.