Hírhozó, 2001 (11. évfolyam, 1-11. szám)

2001. május / 5. szám

«3 SPORT Dr. Póka Géza Emlékverseny A RTBK rendezésében véget ért a hatfordulós I. Póka Gé­za Emlékverseny, amely ja­nuár 8-tól február 18-áig tar­tott. A 64 versenyző 276 spor­tolási alkalmat kapott a ver­senysport, a diáksport és a szabadidősport női és férfi versenykategóriáiban. A győztesek: (versenysport) nők: Sitkéi Jánosné (Postás SE Antenna Hungária), fér­fiak: Urbán László (Rákoshe­gyi Vasutas SE), diáksport, középiskolás lányok: Toldi Katalin (Békésy György Pos­ta- és Távközlésforgalmi Szakközépiskola), fiúk: ifj. Krémer József (Szerb Antal Gimnázium), általános isko­lás lányok: Sajermann Nóra (Zrínyi Miklós Általános Is­kola), fiúk: Huszár Attila (Ecseri Általános Iskola). Szabadidősport, nők: Somo­gyi Lászlóné, férfiak: Rózsa­hegyi István. A díjkiosztón jelen volt özv. Póka Gézáné, a verseny házi­asszonya, ifj. Lépés Imre, Rákoskert önkormányzati képviselője, a verseny védnö­ke, valamint Koszo­rúsáé Tóth Katalin, dr. Póka Géza kép­viselő területét, munkáját folytató önkormányzati kép­viselő, illetve Sajer­mann Kálmán az RTBK elnöke. Krémer Makk Marci sportnap A kerületi óvodások sportvetélkedőn vettek részt március vé­gén a Rákosligeti Hősök terei Általános Iskola tornatermé­ben. A tavalyi első (Aprófalva Óvoda) a vándorkupa mellett elnyerte az idei verseny rendezési jogát is, így most ők ren­dezték a 19 csapatos mezőny versenyét. A 8 fős csa­patok ügyességi és sport­váltók ke­retében döntötték el, hogy ki képviseli kerületün­ket a fővá­rosi ovis versenyen. A feladatok igen változatosak voltak és komoly felkészülést igényeltek az ovisok részéről: pók-rák járás, páros alagút­váltó, labdacipelő váltó stb. A döntőbe a Betlehem, Napsugár, Óvónő, Összefo­gás és a Százszorszép óvodák csapatai jutottak. Ekkor már csak 3 feladatot kellett telje­síteni és nagy küzdelem ke­retében az Óvónő utcai óvo­da csapata lett az első, Veres Gyuláné és Juhász Dezsőné óvónők vezetésével. Holtver­senyben második lett a Nap­sugár óvoda, harmadik pedig az Összefogás óvoda. A ván­dorkupát, az érmeket és aján­dékokat dr. Péczely Terézia alpolgármester, a zsűri elnö­ke adta át az ovisoknak. A szponzoroknak és szervezők­nek köszönhetően az összes csapat ajándékokkal távozott az izgalmas verseny után. Katona Csaba IV. Szent György Kupa Rákoshegyen Az immár hagyományos áprilisi teke-seregszemlén vendég­ként kilenc rákoskerti, az RTBK versenyzői is részt vettek. A versenyen új Szent György Kupa rekord született, 276 fával, amely Kis Horváth István játékát dicséri. A reggeltől estig tar­tó tornán hatvan vegyes gurítást teljesített a mintegy félszáz résztvevő. A nőknél ezúttal Izsákiné Kuzma Katalin szerezte meg az elsőséget. A rákoshegyiekből öt csapatot is kialakítot­tak, amelyben egy másik testvér sportághoz, a bowlinghoz hason­lóan négy férfi és két női játékos összetételben harcoltak a díszes serlegért. Végül az Izsákiné Kuzma Katalin, dr. Petrás Emí­lia, Kis Horváth István, Tóth Károly, Pál Albert és Krémer Jó­zsef összetételű alkalmi együttes győzött óriási fölénnyel. Kucsma Sportnap Rákoskeresztúron A Keresztúri Társas Kör 2001. május 27-én 2. évi megalakulását ünnepli, amelynek keretében sportnapot rendez felsős gyerme­keknek a rákoskeresztúri Tápió téren (megközelíthető a Tápió u. - Csordás u. felől). Programok: kispályás labdarúgás, street ball, asztalitenisz. Nevezés a helyszínen 9-ig, vagy a 258-8162, 06-60- 319-693-as telefonszámokon. Hozzávalók: 30-30 dkg csuszatészta és füstölt kolbász, 50 dkg burgonya, 10-10 dkg füstölt szalonna, paradicsom és zöldpaprika, 5 dkg zeller, 1 fej vöröshagyma, 8 dl füstölthúslé (leveskockából), 1 csokor zellerlevél, pirospaprika, só Elkészítése: A kockára vágott szalon­na zsírját kisütjük, meg­pirítjuk benne a tésztát. Hozzáadjuk a vékonyra szeletelt vöröshagymát és rövid ideig együtt pirít­juk. rászórjuk a pirospap­rikát és azonnal felenged­jük a füstölthúslével. A kolbászt karikákra, a bur­gonyát kockákra, a zöld­paprikát, a paradicsomot, a zellert szeletekre vág­juk és a csuszatésztához adjuk. Megszórjuk apróra vágott zellerlevéllel és készre főzzük. (Forrás: Fakanál recepttár 2000/1) Várjuk rovatunkba Olvasóink ötleteit, receptjeit! A HÓNAP RECEPTJE - Olcsó, gyors és finom! Slambuc bográcsban

Next

/
Oldalképek
Tartalom