XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2016-03-18 / 6. szám
Xn^^ERU^^^^ÍRNÖl^J^p^^DI^^AÁRCILJS^^ Sport *| Magyarok nagy pályán A labdarúgás legendái / Machos Ferenc Alpesi csúcs, pesti Rekord Az 1961—62-es bajnokság legfontosabb gólja: Machos lőtte Lungnak. Vasas—Újpest 8-1, az angyalföldiek ezzel a győzelemmel előzték meg a lila-fehéreket Két olyan játékos van a magyar futball történetében, aki svájci mezben debütált a válogatottban: Machos Ferenc és Raduly József. Az 1955-ben, Lausanne-ban rendezett találkozóra ugyanis csak egy garnitúra szerelést vittek honfitársaink, s a dressz hasonlóképpen piros volt, akár a házigazdáké. A vendéglátók — kabalából — nem akartak váltani, felajánlották hát a magyaroknak saját fehér mezüket, így Puskás Ferenc „alpesiként” ünnepelte hetvenedik válogatottságát, ahogyan Machos és Raduly is tiszteletbeli svájciként hallgatta a Himnuszt. (A harmadikújoncnak, az 1957-től a Bayern Münchenben védő Fazekas Árpád kapusnak nem kellett megválnia a magyar öltözéktől.) Utóbb már bánták a pályaválasztók, hogy Machost (is) „keresztes lovaggá” ütötték, mert a bemutatkozó középcsatár huszonkét perc alatt két gólt szerzett, és fő részese volt a hatvanperces magyar show-nak. Egy óra múltán 4-2-re vezettek hazánk fiai, és senki sem gondolta volna, hogy a végén örülni kell Schmidhauserkezezésének, valamint Puskás mentő tizenegyesének (5-4). Ám akármilyen szorossá vált a meccs a hajrában, a huszonhárom éves centerről szédítő méltatások j elentek meg az európai lapokban (mivel akkoriban a kontinens megannyi országának újságírói összesereglettek a magyar válogatott mérkőzéseire). A leghízelgőbb így szólt: „Machos a legnagyobb játékos, aki a világbajnokság óta feltűnt a nemzetközi labdarúgásban.” Itthon viszont nem ájultak el még a támadók produkciójától sem: „Bár csatársorunk öt góltszer- zett, játéka egyáltalán nem volt mentes a hibáktól” — írta a Képes Sport. Annál inkább lelkesedett egy héttel később, a szovjet válogatottal szemben a Népstadionban elért 1-1 után: „A magyar védelem ragyogó teljesítményt nyújtott a nagy mérkőzésen.” Igaz, megjegyezte: „Csatársorunk adós maradt közismert szellemes húzásaival.” ' Ekkor spéciéi Machos sem volt túlságosan boldog. Évtizedekkel később így emlékezett a találkozóra: „Az azon a mérkőzésen jobbszélsőt játszó Hidegkúti Nándor az első félidőben ötször adta be prímán a labdát, és ötször lőttem mellé. A meccs után levelek tucatjait kaptam, hogy szovjet bérenc vagyok. .Korábban Hidegkúti nem sokszor hozta őt helyzetbe, hiszen a fiatal Machos épp az „Öreg” miatt ült annyit a válogatott kispadján, Sebes Gusztáv ugyanis nem mindig szélsőként szerepeltette a hátravont középcsatárként iskolát teremtő Hidegkútit... A vb-n (a magyar-uruguayi elődöntő kivételével) ugyancsak centert játszatott vele, így Machos hiába utazott el már 1954-ben is Svájcba, csupán nézője lehetett a nagy tornának. Volt alkalma hozzászokni az ilyesmihez. A Honvédban hol ő, hol Tichy Lajos kapta a kilences számú mezt, sőt azt mesélte: „Nyolc forduló alatt hétszer kerültem be a hét válogatottjába. A kilencedik meccs előtt Kalmár Jenő edző odajött hozzám: — Jól vagy? Mondtam: Jenő bácsi, jól. — De tényleg nincs semmi bajod? Azt feleltem: nincs. Rendben - zárta le a beszélgetést —, akkor vasárnap Tichy kezd.” A „párharcot” azért eleinte Machos nyerte, hiszen a bajnoki cím 1954-es és 1955-ös el- hódítása során hússzor, illetve tizenkilencszer szerepelt a tizenegyben, míg Tichy tizenháromszor, majd tizenötször. De akkor is volt gondja bőven, ha betették. ,A kezdőrúgás előtt Kocsis odasúgta: — Gurítsd hozzám, indítom a Púpost! Még abban a pillanatban Puskás is megszólalt: - Add nekem, szöktetem a Bolondot! Egy idő után, hogy elkerüljem a balhét, egyszerűen előrespicceltem a labdát...” Az ifjabbak kedvéért meg kell jegyezni, hogy Púposnak Budait, Bolondnak Czibort nevezték, miként Kocsist Kockának, Puskást Svábnak hívták a többiek. Az utóbbi kettőt azért is érdemes feleleveníteni, mert Machos a következőképpen emlékezett a két összekötőre: „Ha a Kocka és a Sváb pasz- szolgatni kezdett, olyan gyorsan csinálta, hogy nem győztem elugrálni a labda elől... ” De vigyázat, Machost senki se tekintse afféle kiegészítő embernek. Ragyogó rúgótechnikája volt, látott a pályán, a gömb ragadt hozzá, mint légy a légyfogóhoz. Azután, hogy 1959-ben a Vasashoz igazolt, Angyalföldön - Hidegkúti- módra - irányító centert j átszőtt, de olykor még ott is Kispestre emlékezett. „A Vasasban ön lövi a szabadrúgások többségét. A Honvédban is így volt?” — kérdezték tőle. — Nem, Kispesten rendszerint Puskás állt a labda mögé. „S ha nem ő?” — Akkor is az Öcsi... A humor iránti fogékonysága futballistaérzékével vetekedett, bár 1958-ban nem tudott mosolyogni: két nappal a világbajnokság előtt megsérült, és Svédországban előfordult, hogy a két kiváló jobbfedezet, Bozsik József, majd Bundzsák Dezső játszott centert... Aztán lemaradt az 1962-es vb-ről is, noha a ’61-ben és ’62-ben egyaránt aranyérmes Vasas legjobbjainak egyike volt. Baróti Lajos szövetségi kapitány a válogatott téli túrájára még elvitte Chilébe, ám a világbajnokságra már nem. (Sokak meglepetésére a dorogi Monostori Tivadart hívta meg helyette.) Machos ezt mindig keserűen idézte fel, pláne, hogy — megítélése szerint — 1962- ben játszotta pályafutása legprímább meccsét. AVasas—Fiorentina Közép-európai Kupa-találkozón (3-1) mesterhármast ért el, miközben brazilosan „bevarrt” egy szabadrúgást harmincöt méterről, az oldalvonal mellől. Onnan pedig nem könnyű gólt rúgni, főként nem olyan híres kapusnak, amilyen Giuliano Sarti, a később az Internazionaléval kétszeres BEK- győztes futballista volt. De akkoriban nem járt jobban Machossal Lung Ferenc, az Újpest 1-ese sem. A lila-fehérek egy pont előnnyel vezettek az angyalföldiek előtt, amikor a bajnokság utolsó előtti fordulójában Vasas—Újpest rangadót rendeztek a Népstadionban. A döntő jelentőségű találkozón 1-1- nél Kékesi Mihály kiugratta Machos Ferencet, aki bevágta a győztes gólt, azaz az NB I legfontosabb „dugóját” küldte a hálóba. A piros-kékek átvették a vezetést, és a záró napon az Ózd ellen (4-0) már végképp nem volt mese... Egy évvel később egyenesen legendás gólt szerzett, és ezúttal elkerülte, hogy „bérencezzék”. Moszkvában, a szovjet-magyaron a 72. percben állt be, négy perccel később pedig szédítő lövést küldött — legalább huszonöt méterről — az 1963-ban aranylabdás Lev Jasin hálójába (1-1). Erről mindig szívesen mesélt a Tabáni Kakasban, amely azért volt a törzshelye, mert évtizedeken át a szemben lévő házban lakott az Attila úton. Otthonát és a vendéglőt jóval kisebb távolság választotta el egymástól, mint a Luzsnyiki Stadiont a Kremltől. Márpedig 1963-ban azt mondogatták Pesten: „Machos a Vörös térről rúgott gólt Jasinnak.” Az edzésekre azonban nem Pobedával vagy Moszkviccsal járt, mert kispesti éveiben Forddal, angyalföldi esztendeiben Opel Rekorddal közlekedett. Hiába, ahogyan azt a stadionokban hétről hétre tapasztalhatták a szurkolók, jól ment neki... Egyébiránt kis híja volt, hogy nem a háló őre lett; még kisebb, hogy nem vált újpesti labdarúgóvá. Lengyel származású nagypapája ugyanis - akit, mielőtt a család Magyarországra települt volna, Machusnak hívtak — Tatabányán védett, és azt tervezte, unokájából kapust nevel. Elképzelése nem valósult meg, más kapusok legnagyobb bánatára... Majd, amikor a Tatabánya felnőtt együttesében tizennyolc esztendősen bemutatkozó, s aztán Szegeden futballozó Feri gyereket felfedezték a fővárosban, Machos az Újpesthez írt alá, de vezényszóval átirányították a Honvédhoz. Karrierje végén (1965-ben, amikor már csak hat mérkőzésen szerepelt a Vasas bajnokcsapatában) megkérdezték tőle, hol érezte magát a legjobban: Tatabányán, Szegeden, Kispesten vagy Angyalföldön? A válasza rövid volt: „Apályán.” Azután, hogy a futballt abbahagyta, trénernek állt, de nem sokáig ült a kispadon: a Vasas első csapatát másfél esztendeig irányította a hetvenes évek elején. „Nem voltam alkalmas az edzői hivatásra” — ismerte el, bár csapatát 1971- ben a harmadik helyre vitte, és dirigálásával a piros-kékek megnyertek egy nyári tornát Spanyolországban (szép kis kudarc...) a Real Madrid előtt. Esztergályosműhelyt nyitott, majd az idő kikezdte amilyen finom, olyan rettegett lábait, és térdoperációi nyomán bicegve ment az az ember, aki hajdanán Rekord nélkül is alpesi csúcsformát futott... ■ Hegyi Iván, a Népszabadság ROVATVEZETŐJE A Sprint Kiadó gondozásában megjelent Hegyi Iván: Magyarok nagy pályán című könyvének második, bővített kiadása. A Hírnökben rövidítve közlünk a kerületet érintő írásokból. Megvásárolható: 4990 Ft-os áron a kiadóban (XIII., Újpesti rkp. 7. fszt. 2.)
