XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)

2016-02-04 / 3. szám

Önkormányzat Díjátadó / Újabb elismerés a kerületnek Holnap városáért Újabb szakmai elismeréssel, a City Hungary Program részeként 2013- ban alapított Holnap városáért díj 2015 első helyezésével honorálták a XIII. kerület jövőbe tekintő tö­rekvéseit. A Fenntartható városért kategóriában (Kaposvár mellett) odaítélt kitüntető címet január 21- én a Pest megyei önkormányzat dísztermében vette át Holopné Schramep Kornélia alpolgármester (képünkön); az ünnepi ceremóniát dr. Réthelyi Miplós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának el­nöke, korábbi szakminiszter nyi­totta meg. A 2010-ben alapított City Hun­gary Program a fenntartható és él­hető magyar városok vezető fóru­ma, mely azt tűzte ki céljául, hogy olyan hazai és nemzetközi model­leket, tapasztalatokat, eszközöket mutasson be, amelyek már ered­ményt hoztak a jobb életminőség mint közösségi érdek elérésére. Takács Júlia, a City Hungary ügyvezetője kiemelte: minden he­lyi közösségnek megvan a maga ka­raktere, a maga egyénisége. Más­más természeti, gazdasági, kultu­rális, társadalmi adottsággal ren­delkezve, más-más módon, rész­ben saját útjukat járva válhatnak minél fenntarthatóbbá és élhetőb­bé a magyar városok, települések. A Holnap városáért díj e helyi kö­zösségek követendő példáira hívja fel a figyelmet, legyen szó a sze­génység, az egyenlőtlenség, az egészségügy, a növekedés, a foglal­koztatás, az infrastruktúra, a ter­mészeti erőforrásokkal való gondos gazdálkodás, az éghajlatváltozás, továbbá a nemek közötti egyenlő­ség, a békés és befogadó társadal­mak, valamint az elszámoltatható intézmények kérdéséről. A helyi kezdeményezések ösz- szessége pozitívan hozzájárul az ENSZ 2030-ig szóló Fenntartha­tó Fejlesztési Céljainak elérésé­hez is. 2CH6j^ Civil szféra A kerület mozgatórúgói Aktív közönség, színes standok A közönség szavazata alapján a legszínvonalasabb standnak járó címet a Láng Művelődési Központ nyerte el Számos érdeklődőt vonzott a kerü­leti Civil Szervezetek Napja január utolsó szombatján az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ­ban. A legaktívabb egyesületek, csoportok, klubok börzén mutatták be szerteágazó tevékenységüket. A szervezők minden lehetőséget ki­használtak, hogy még dinamiku­sabb kapcsolatot tudjanak kialakí­tani városrészünk mozgatórugói a lakossággal. A különböző programok mellett a rendezvényzáró gála is nagy nép­szerűségnek örvendett, azonban a nap legizgalmasabb része az volt, amikor kihirdették a Civil Vándor­serleg győztesét, melyet idén a homoludens.hu Egyesület vihetett haza. A közönség szavazata alap­ján a legszínvonalasabb standnak járó címet a Láng Művelődési Köz­pont nyerte el, az intézmény több civil szakkörnek és klubnak ad ott­hont, melyek örömmel mutatták meg kreativitásukat ezúttal is a nagyközönségnek. A Civil Vándorserleget idén a homoludens.hu Egyesület vihette haza Tom Lantos-sétányavató A kerület vendége volt Colleen Bell amerikai nagykövet Egy elkötelezett demokrata Folytatás ass 1. oldalról Államok budapesti nagykövete, dr. Tóth József és Simonyi András, ha­zánk egykori washingtoni nagykö­vete. Lerótta tiszteletét a Tom Lan­tos Intézet igazgatója, a Berzsenyi Dániel Gimnázium pedagógusai és diákjai, a volt képviselő barátai, tisztelői. Colleen Bell — aki dr. Tóth Jó­zsef meghívására az ünnepség előtt látogatást tett a polgármesteri hiva­talban - hangsúlyozta, Amerika nyeresége Magyarország nyeresége is volt. Tom Lantos egész életében büszke magyar és Budapest büszke fia maradt. Születése révén ma­gyarként és elkötelezett amerikai­ként mindkét hazája javáért dolgo­zott, erősítendő a Magyarországot a Nyugathoz fűző kapcsolatokat; hogy elhozza ide azt a stabilitást, biztonságot és jólétet, amelyet szü­lőhazájának és szülőnemzetének kívánt. Számára az Amerika és Ma­gyarország iránt érzett szeretete egyáltalán nem versengett egymás­sal. „Tom Lantos, mint én is, hitt abban, hogy szövetségesekként és barátokként országaink boldogu­lása összekapcsolódik” - fogalma­zott a nagykövet, hozzátéve: to­vább kell vinni Tom Lantos híven Tóm Lantos a Szent István park 25. szám alatti házban élt a náci nyilas borzalmak idején. Ott tudta meg, hogy majd­nem az egész családját elvesztette. 18 évesen amerikai ösztöndíjat nyert, ezt követően választotta új hazáját. Tom Lantos elérte, hogy a washingtoni Capitoliumban fel­állították Raul Wallenberg mellszobrát és 1990. március 15-én Kossuth Lajos szobrát. (A névadás miatt az ott élők­nek semmilyen „papírmunkát" nem kell intézniük, mert a változás lakcímet nem érint — a szerk.). őrzött eszméit, hogy Európa és a vi­lág biztonságosabb legyen. Simonyi András kiemelte, sen­kit nem ismer Amerikában, aki ennyire lelkén viselte volna, vagy viselné most Magyarországjövőjét, függetlenségét, a magyarság jogait, akárhol is éljenek, aki ennyire fél­tette volna a magyar demokráciát, mint Tom Lantos. Az ünnepségen Annette Lantos asszony és lányai megköszönték az önkormányzatnak és valamennyi közreműködőnek, aki részt vett a sétány gondolatának megszületésé­ben és annak megvalósításában, majd néhány személyes emléket osztottak meg Tom Lantos életéből. A sétányavató után a résztvevők megkoszorúzták a Magyar Köztár­sasági Érdemrend Nagykeresztjé­vel kitüntetett politikus 2008-ban elhelyezett emléktábláját a Szent István park 25. számú házon. ■ L. Á. Colleen Bell dr. Tóth József meghívására az ünnepség előtt látogatást tett a polgármesteri hivatalban

Next

/
Oldalképek
Tartalom