XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)

2016-02-04 / 3. szám

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 2016. FEBRUÁR 4. Egészség Egészségügy Továbbra is napirenden a CT és az MR Idén is sok ú| berendezés érkezik Több újdonsággal is találkozik az, aki idén felkeresi a Szegedi úti, illetve a Visegrádi utcai rendelőt - mondta el lapunknak dr. Hertz- \a Péter, a XIII. Kerületi Egészség- ügyi Szolgálat főigazgató főorvosa. A legfontosabbak egyikeként mindenekelőtt azt remélik, hogy megvalósulhat a CT- és az MR- berendezés beszerzése. Jelenleg odáig jutottak, hogy megtörtént az OEP többletkapacitás-befo­gadási bizottságának felterjesztése a minisztériumhoz. A szakmai támogatás már megvan, arról azonban még nincs információ, hogy megkapja-e a szolgálat a mű­ködéshez szükséges finanszí­rozást. Habár az önkormányzat az igen drága CT és MR beszerzésének tel­jes költségét magára vállalja, ám a gépek üzemeltetése olyan drága, hogy ahhoz nélkülözhetetlen az ál­lami finanszírozás. Mint a főigaz­gató elmondta: célszerű lenne a két berendezést egyszerre telepíteni, mivel ezek a Visegrádi utcai rende­lő földszintjén egymás mellett lesz­nek elhelyezve. Ami a további fejlesztéseket ille­ti, az egynapos sebészeten az idén szeretnék lecserélni az altatógépet, a műtőlámpát és a műtőasztalt. Ezek mindegyike nagy értékű fel­szerelés, akárcsak a műtő részére már beszerzett nagy teljesítményű sterilizáló berendezés. Ugyancsak tervezik a sokat használt, ezért nagy igénybevételnek kitett, a csontritkulás vizsgálatára szolgáló ODM-berendezés cseréjét. Napi­renden van a gasztroenterológia fejlesztése is: ide gyomorvizsgálat­ra szolgáló videogasztroszkópot és vastagbéltükrözésre szolgáló videokolonoszkópot fognak besze­rezni. A már meglevő és az új gépekkel együtt több vizsgálatot tudnak majd elvégezni. Várhatóan belát­ható időn belül megvalósul az álla­milag irányított vastagbélszűrés: az említett eszközök lehetővé teszik az ebben való részvételt. A gasztroenterológia egy, az ételal­lergia vizsgálatára alkalmas készü­lékkel is gazdagodna. A Szegedi úti urológiai rende­lés számára már megvásároltak egy új, nagy teljesítményű ultra­hangos készüléket, amely nagy­ban segíti a daganatfelismerést és a prosztatabiopsziát. A Visegrádi utcai urológia a közeljövőben új vizeletvizsgáló készüléket kap, míg a fül-orr-gégészetre új keze­lőegység beszerzését tervezik. A Szegedi úti gyógytornán beveze­tett digitális vállmozgató készülék beváltotta a reményeket, ezért idén a tervek szerint egy, a beszű­kült csípő-, térd- és bokaízületek mozgatására alkalmas berendezés érkezik. Az egyre korszerűbb eszközö­kön kívül természetesen jó szak­emberekre is nagy szükség van. Je­lenleg reumatológus, bőrgyógyász és radiológus szakorvost keresnek. A tapasztalt idős orvosok mellett jó lenne, ha a közeljövőben több fiatal kerülne a helyi ellátórend­szerbe. ■ Csop Veronika Felhívás szűrővizsgálatra Tisztelt Kerületi Lakos! A XIII. kerület önkormány­zata idén is lehetővé teszi, hogy ön kerületi lakosként — előzetes bejelentkezés alapján — ingyenes szűrő­vizsgálaton vehessen részt a Szegedi út 17., illetve a Vi­segrádi utca 47/C szám alatti rendelőintézetben február 22-től. A folyama­tos bejelentkezés helye: Szegedi úti Szakrendelő In­tézet recepciója,február 8- átél személyesen, lakcím­kártyával, személyi igazol­vánnyal és tajkártyával, reggel 7 és este 20 óra kö­zött. A szűrési lehetőséget az év első felében februártól jú­nius végéig, majd a nyári szünet után szeptember­ben, októberben és novem­berben öt szakorvosi terü­leten biztosítja a XIII. Kerü­leti Egészségügyi Szolgá­lat. A következő szűrési lehető­ségek állnak rendelkezésre: — komplex mammográfia — javasolt korosztály: 45— 65 év — emlőultrahang-vizsgálat — korhatárhoz nem kötött (ahol a mammográfia kont­raindikált); Szegedi út — hasiultrahang-vizsgálat nők és férfiak részére — javasolt korosztály: 40 óv felett; Szegedi út — glaukómaszűrés szem­nyomásméréssel—korha­tár nélkül; Szegedi út és Visegrádi utca — urológiai vizsgálat férfi­ak részére — javasolt kor­osztály prosztatavizsgá­latnál: 40 év felett, here­vizsgálatnál: 50 év alatt; Szegedi út — bőrdaganatszűrés — ja­vasolt 18 év felett; Viseg­rádi utca. A meghatározott nemű, il­letve korcsoportú kerületi lakók előzetes bejelentke­zés alapján — de háziorvosi beutaló nélkül — vehetik igénybe a szűrővizsgálato­kat, kizárólag a kijelölt szakrendelő épületében. Éljen Ön is a lehetőséggel! ■ XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft. Sószoba Új, ingyenes szolgáltatás a Derűs Szívek Idősek Klubjában Halotherapia: jobb életminőség Lakossági felvetésre sószobával bő­vült a Derűs Szívek Idősek Klubja a XIII. kerületi önkormányzat tá­mogatásával. Január 26-án a Gyer­mek téri idősek klubjában az önkor­mányzati elöljárókés képviselők, va­lamint a klubtagok örömére dr. Tóth József polgármester átadta a sókuc­kót a nyugdíjasok gyógyítására. — Egy városrész rangját, az ön- kormányzat teljesítményét nem­csak számszerű adatokkal lehet meghatározni, hanem az is nagyon fontos, hogy az ott élő emberek mennyire érzik magukénak, mennyire szeretik a városrészüket. A felmérések szerint a XIII. kerület lakói szeretik és megbecsülik vá­rosrészünket, ami visszaigazolja az értük végzett munkát. A lakosság szociális ellátásának rendszere két fő területre osztható. A jogszabá­lyokban előírt, kötelező feladatok­ra és az önkormányzat által önként, szabadon vállalt szociális intézke­désekre. Véleményem szerint ez az utóbbi fejezi ki leginkább a lakos­ság biztonságáért és jólétéért vállalt felelősséget. A napokban megjelent Statisztikai Zsebkönyv oldalait la­pozgatva elmondható, hogy önkor­mányzatunk jól teljesít a szociális ellátások területén — mondta a pol­gármester. Hozzátette, a kerület­ben csaknem 30 ezer nyugdíjas ko­rú ember él. A róluk való gondos­kodás újabb eleme a most átadott, összesen 4,65 millió forintos beru­házással létesült sószoba. „Hasz­nálják egészséggel” — kívánta az idősöknek a polgármester. A sószoba birtokba vétele előtt dr. Barkpczy Judit fül-orr-gégész is­mertette a halotherapia gyógyító mechanizmusát, mely nem csak a légzőszervi problémák könnyítésé­ben, hanem betegségmegelőző, immunrendszer erősítő, ellazító és nyugtató hatása miatt is jelentős. A kerület hat óvodájában és négy böl­csődéjében üzemelő sószobák mel­lett ez az első, amely kifejezetten az idős emberek ellátására szolgál. Minden XIII. kerületi lakos, de — a túljelentkezést elkerülve - elsősor­ban a kerületi kártyával rendelkező nyugdíjasok igényét igyekszik ki­elégíteni az új, térítésmentes szol­gáltatás. ■ (L. A) Az életminőséget javító sóterápia szakorvosi ja­vaslattal és telefonon vagy e-mailben egyezte­tett időponttal vehető igénybe. További informá­ció, bejelentkezés a 349- 0739-es telefonszámon; e-mail: PothorszkiZita@ szoc.bp13.hu vagy szemé­lyesen a Gyermek tér 1. szám alatt. CT- és MR-berendezésbeszerzés — a szakmai támogatás már megvan

Next

/
Oldalképek
Tartalom