XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-12 / 1. szám
XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Aktuális Interjú □r. Tóth József arról, milyen esztendőt zárt a kerület 2015-ben Sikeres év - nehezedő feltételek önálló élet megkezdését szolgáló, népszerű nevén „fees- . kelakásként” ismert rend- / szerünket módosítottuk: a pályázat útján elnyerhető lakhatás időtartama 5 évről 8 évre bővült. A 35. életévüket be az idegenforgalomra, a gazdaságélénkülésre, és sok ezer embernek adhat munkát. Ezért a beruházó MNV Zrt.- vel együttműködve, a kerület lakóinak érdekeit Folytatás az 1. oldalról Az új év alkalmából munkatársunk dr. Tóth József polgármestert kereste fel kérdéseivel, arra kérve, értékelje a kerület mögöttünk hagyott évét. — Polgármester úr! Milyen esztendőt hagyott maga mögött az önkormányzat? r —Sikerekben gazdag, de igen nehéz évtől búcsúzunk. Joggal lehetünk büszkék a tavalyi eredményeinkre, mindarra, amit év közben cselekedtünk. Tettük a dolgunkat, s nem is keveset. Eredményesen gazdálkodtunk. Az önkormányzat továbbra is stabil költségvetéssel és hitelfelvétel nélkül működött, a kerület közös vagyona közel százmil- liárd forintra nőtt. Folytatódtak a fejlesztések, a beruházások döntően a „zöld-”, környezetbarát technológiák előtérbe helyezésével valósultak meg. Saját erőből bővítettük a bölcsődei és óvodai férőhelyek számát, orvosi rendelőket újítottunk fel, átadtuk az országban egyedülálló 100 lakásos passzívházat. Befejeződött a Vizafogó lakótelep és a Kárpát lakótelep Duna- teraszának megújítása. Környezetünk védelmét, szépítését nem egy kipipálandó feladatnak tekintettük. Tavaly mintegy 400 millió forintot fordítottunk a kerület zöldhálózatának fejlesztésére. Az ön- kormányzat 560 fasori fát telepített, kertészeink több mint 16 ezer tő muskátlit és virágos balkonnövényt helyeztek ki a virágtartó kandeláberekre, és kerületünk 21 pontján, csaknem háromezer négyzetmétere mintegy 65 ezer tő egynyári növényt ültettek ki. —Az utóbbi évedben a gyermeklétszám folyamatosan emelkedik a kerületben. Nem okozott gondot az elhelyezésük? — Ezt mi örömteli gondnak tekintjük, mert azt jelzi, hogy fiatal házaspárok vonzónak, családbarátnak tekintik önkormányzatunkat. Tavaly sem okoztunk csalódást számukra, két újabb óvodai csoportot indítottunk és növeltük a férőhelyek számát. Az óvodaépületek és -udvarok fejlesztésére és felújítására, új eszközök beszerzésére nyolcmilliárd forintot költöttünk. Ennek köszönhetően minden bölcsődei, óvodai igényt ki tudunk elégíteni. A gyermekek és a kismamák örömére megújult a Kárpát lakótelepen, a Bessenyei utca és a Pozsonyi út találkozásánál a Duna játszótér, a Bulcsú park, a Gidófalvy játszótér, a RaM-kert- ben a „Bóbita Irodalmi Játszótérre” egyedi fajátékok kerültek. — Az önkormányzat hosszú évek óta jelentős összegeket fordít intézményhálózatának k° rszerű sítésére. Ezfolytatódott 2015-ben is? — Igen. Az önkormányzati költségvetés csaknem 14 százalékát erre fordítottuk. Tavaly 57 volt a méreteiben különböző nagyságú beruházások száma. Hat áthúzódott az előző évről, s többel idén is találkozhatunk. Néhányról külön is érdemes szólni. A passzívházat i átadtuk, képviselő-testületi dön- 1 tés született az Angyalföldi 1 Láng Művelődési Központ el- M avult épületének teljes felújí- B tásáról. Megkezdődtek a B Klapka Szolgáltatóház-pro- B jekt előkészítő munkái. A két évig tartó beruházással a környező térség is gyökeresen meg- , újul. Új közösségi terek, passzázs, bevásárlóutca létesül. A nagy jelentőségű, többmilliárdos fejlesztéseket teljes mértékben saját erőből, hitel felvétele nélkül valósítjuk meg. —A máshol élők irigyek a kerület egészségügyi ellátását. — Hosszú évek tudatos fejlesztési munkájának köszönhető az elért színvonal. Tavaly az önkormányzat a Visegrádi utcai Egészségházat jelentős nagyságú beruházás keretében átépítette. A rekonstrukcióval kialakított korszerű infrastruktúra a kerületi lakosság csaknem felének biztosít kulturált, magas szintű járóbeteg-szakellátást. Az intézmény CT és MR telepítésére és működtetésére, valamint nappali kórház kialakítására is lehetőséget ad. A Nővér utca 19. szám alatti gyermek-háziorvosi rendelő teljes külső és belső felújítását—a modern kor egészségügyi ellátásához igazodó korszerűsítését, hat gyermekorvosi rendelővel és védőnői szolgálattal való kiépítését — csaknem 200 millió forintos beruházási program keretében végeztük. — Szinte egyedülálló az országban a kerület lakáspolitikája. — Ezt is kiemelt jelentőségűnek tekintjük; 2015-ben, választási ígéretünkhöz híven, megkezdtük az önkormányzati tulajdonú bérlakások építésének új programját. Az nem töltött fiatalok lakáshoz jutásának támogatását 4 millió forintra emeltük. A társasházaknak és szövetkezeti lakóházaknak nyújtható kamatmentes felújítási kölcsönt és vissza nem térítendő támogatást csaknem kétszáz lakóközösség vette igénybe. — Az óévben a Dagály fürdő területén megkezdődött egy uszodakomplexum építése. Voltak, ak^k fe^ vetették'■ a Margitsziget elvétele után miért élvezi ez a kormányzati nagy- beruházás az önkormányzat kiemelt támogatását? — Ne keverjük össze a dolgokat. A sziget elvételét jogtalannak és törvényellenesnek ítéltük, álláspontunk nem változott. A 2017-es Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megrendezésének jogát Budapest nyerte el, s erre magyarként büszkék vagyunk. Mint ahogy arra is, hogy a „vizes vb” fő helyszíne a kerületünkben lesz. Abban szerintem nincs vita, hogy úszóink megérdemlik, hogy végre eredményeikhez méltó otthonuk legyen. S azt sem szabad elfelejteni, a látványosan modern uszodakomplexum, a világ egyik legnagyobb sporteseményének megrendezése lehetőséget jelent a kerületünk számára is. Felértékeli a területet, hatással lesz képviselve segítjük a beruházás időbeni megvalósítását. — Mit jelentett 2015 a polgármesternek?- Negyedszázada létrejött demokráciánk egyik legfontosabb alappillére az önkormányzatok létrehozása volt. Elképedve tapasztaljuk, amint a regnáló kormány mily nagy akarattal „szedi fel” elnyert demokráciánk alapjait, faragja egyre gyengébbre ezt a tartóoszlopot is, folytatja a helyi vívmányok felszámolását. Hatására tetemesen nőttek gondjaink, romlottak a működési feltételeink. Csak egy példa. A kormány közoktatási rendszer átalakítását célzó tevékenységének egyik meghatározó eleme volt az intézményfenntartói és -működtetői feladatok szétválasztása 2013- ban. Oktatási intézményeink a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) irányítása alá kerültek. Büszkék voltunk iskoláink magas szintű oktatási színvonalára, erőnkhöz mérten milliárdokat fordítottunk korszerűsítésükre. Bár a korábbi színvonal megőrzése érdekében az önkormányzat folyamatosan segíti az iskolákat, halmozódnak a gondok. A legnagyobb probléma az eszköz- és anyagellátásban (pl. fénymásolópapír-, kréta-, nyomtatópatron-, ceruzaelemhiány), az épületfelújítások elmaradásának hiányában látható. Az informatikai ellátottság romlik, a szükséges fejlesztések elmaradnak.- Nagy nyilvánosságot kapott és közfeltűnést keltett, amikor a képviselő-testület döntése alapján a tavalyi év közepén az önkormányzat tetemesen megemelte a szociális kiadásokra fordítható összeget. Mi indokolta a döntést?- A központi költségvetés tavaly a helyi önkormányzatokra terhelte az állampolgárok szociális támogatásának minden pénzügyi terhét és fedezetének megteremtését. Annak érdekében, hogy a kerületben élő rászorultak a korábbi szinten részesüljenek szociális támogatásban, 40 százalékkal megemeltük költségvetésünkben az erre a célra felhasználható összeget. Egyúttal bővítettük a szociális juttatásokat. Új ellátásként bevezettük a gyesen, gyeden, gyeten lévő szülők részére az utazási költséghez való hozzájárulást. Népszerűek a kismamák részére nyújtott szolgáltatásaink, mint a számítógépes és az angol nyelvtanfolyam. A kerület fontosabb közterületein és közösségi helyein tovább növeltük a Wifi- elérhetőséget, támogattuk a helyi közösségek lokálpatriotizmust elmélyítő kezdeményezéseit. Az ön- kormányzat szociális segélyezésre összességében csaknem 900 millió forintot fordított, melynek több mint a fele az idősek részére megállapított juttatás. —Mire szám ít az újévben ?- Dolgos és továbbra is nehéz esztendőre. A közösség összefogására, összetartó erejére, a közös cselekvésre idén is igen nagy szükség lesz. Eredményeink igazolták, hogy a lakosság értékeli az őszinteséget, a kiszámíthatóságot, a biztonságot, a nyugalmat. Folytatni akarjuk a kerület kiszámítható és dinamikus fejlődését. A nagypolitika helyett a helyi ügyekre helyezzük a hangsúlyt, és munkánk mércéje továbbra is a teljesítmény lesz. Remélem, az eddigi kerületpolitika folytatásához partnerre találunk a lakosságban, és a XIII. kerület továbbra is egy jól működő, vonzó lakókörnyezettel rendelkező, igényes közterületeket fenntartó, élhető és biztonságos városrész marad. A béke szigete, melynek polgárai aktív alakítói a helyi közéletnek. ■ Jusztusz Gábor Újra értékvédelmi kiállítás Újra látható a kerületi értékvédelmi kiéllítás. Az önkormányzat által minden évben kiírt XIII. Kerületi Érték- védelmi Támogatás pályázat 2008—2015 közötti eredményeit bemutató tárlatot 2015. október 2- án nyitotta meg Ritoók Pál művészet- történész, építészettörténész a Radnóti Miklós Művelődési Központban, a Budapest-szerte egyedülálló helyi építészeti díj átadása alkalmából. Az ősz folyamán a kiállítás látható volt a XIII. kerületi polgármesteri hivatal Városház Galériáján is — emlékeztet közleményében a polgár- mesteri hivatal főépítészi irodája. A pályázat révén megújult épületekből összeállított válogatást Hlavács Károly fotóin keresztül bemutató és várostörténeti adalékokkal kiegészített kiállítás most az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban (József Attila tér 1.) tekinthető meg január 12. és március 9. között.