XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-12 / 1. szám
Környezetvédelem 201 6. JANUÁR 1 2. XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Klímastratégia A környezetvédelem átszövi a kerület mindennapjait Fontos az alkalmazkodás képessége A környezet védelmének általános szabályairól szélé 1995-ös törvény a településeknek önálló környezet- védelmi program kidolgozását írta elő. Az Országgyűlés 2015-ben elfogadta az új, 2015—2020-ra szóló, immár negyedik Nemzeti környezetvédelmi programot. Emiatt a képviselő-testület decemberben felülvizsgálta a helyi programot Borszéki Gyula alpolgármester előterjesztésében. A kerületi klímastratégia 2011- ben született, végrehajtása az ön- kormányzat önként vállalt feladata. Felülvizsgálatát a szakemberek tavaly elvégezték, s megállapították: a helyi környezetvédelem a fenntarthatóság legkorszerűbb alapelveire épült, az továbbra is összhangban van a nemzetközileg elfogadott követelményekkel, a hazai magasabb szintű tervezési dokumentumokkal és stratégiákkal. Ezért a képviselő-testület úgy foglalt állást, szükségtelen a stratégia módosítása, az továbbra is megfelelő keretet ad a helyi feladatokhoz. Bár a kormányzat a környezetvédelem eszköztárát is szűkítette, a helyi társadalom életét nagyobb mértékben befolyásoló környezeti problémák (zajvédelem, fás szárú növények védelme, hulladékelhagyással kapcsolatos ügyek) megoldása továbbra is a kerület feladata. Borszéki Gyula alpolgármesternek a testületi ülésen adott tájékoztatása szerint az önkormányzat elsősorban jó példákkal, a szemlélet formálásával, ösztönzéssel igyekszik befolyásolni a helyi közvéleményt. A cselekvés alapja a hosszú távú gondolkodás; új eszközökkel, a környezethez való alkalmazkodás új területeivel — akár a kerületi beruházások kedvező példái révén — befolyásolni tudja a közfelfogást. Érdemes visszatekinteni, hogy nézett ki a kerület Váci úti tengelye 30-40 évvel ezelőtt és ma. Néhány évvel ezelőtt még az szerepelt a programokban, hogy a lakók széntüzelésről hogyan álljanak át gáztüzelésre, vagy hogyan támogatják azokat, akiknél a lakóházakba még nem kötötték be a gázt. Ma már ilyen program nincs, helyette az alternatív energiák bevezetéséhez nyújt segítséget az önkormányzat. Az intézményfelújítási programok majdnem mindegyikében szerepelnek az energiatakarékossággal kapcsolatos elemek. Számuk az elmúlt nyolc évben 106 volt, több mint 12 milliárd forintért. Kiemelkedő jelentőségű az önkormányzat saját finanszírozásában megépült 100 lakásos passzívház, amely a megvalósított olcsóbb fenntarthatóság és klímavédelmen túl a szélesebb közvélemény szemléletformálásban is kiemelkedő szerepet kap. Felújítások esetében a szakemberek megvizsgálják a megújuló energiaforrások használatának lehetőségét, így például a Madarász és a Napraforgó TagóvoBudapesten az elmúlt években robbanásszerűen nőtt a biciklit, mint közlekedési eszközt rendszeresen használók száma A FIABCI Magyar Tagozata és a Magyar Ingatlanszövetség I. díját, valamint a környezettudatos építés kategóriában ugyancsak első díjat kapott a 100 lakásos passzívház da korszerűsítése során napkollektort építettek be. Budapesten az elmúlt években robbanásszerűen nőtt a biciklit, mint közlekedési eszközt rendszeresen használók száma. Ehhez a sikerhez a kerület is hozzájárult a kerékpáros infrastruktúra (utak, tárolók és pihenők) folyamatos és kiemelt fejlesztésével. A szelektív hulladékgyűjtés mondhatni siker- történet, a 2015-től immár kötelező bevezetése e területen a legjelentősebb előrelépés. A korábban a kerület által kialakított és finanszírozott házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer integrálása nagymértékben segítette a főváros egészére történő kiépítését. A Környezetvédelmi alap 2007- es létrehozása a kerület környezetés klímavédelmi, valamint fenntarthatósági törekvéseivel összhangban lévő „projektek” megvalósításához nyújt támogatást közösségek, civil szervezetek számára, forrást biztosít kerékpáros rendezvények és lakossági veszélyes- hulladék-gyűjtés megvalósításához is. A zöldfelület-gazdálkodás nagyvárosi környezetben elengedhetetlen része az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásnak, a negatív hatások mérséklésének. A rendszeresen felülvizsgált és naprakészen tartott AngyalZOLD elnevezésű program hosszú ideje adja meg a kerületben a zöldfelületi fejlesztések keretét, sok önkormányzat számára irányt mutatva. Tény, hogy a klímaváltozás az elmúlt években bekerült a közgondolkodásba. Olyan témák foglalkoztatják az utca emberét, mint a szélsőséges időjárási körülmények, a forró nyarak, az UV-sugárzás káros hatásai, a légszennyezés és a zajterhelés. Az önkormányzat az elmúlt évek során sokat tett e káros következmények megelőzése, enyhítése érdekében. Szakemberek nemcsak figyelemmel kísérik az UV-sugárzást, hanem ha szükséges, a riasztási terv alapján a jegyző utasításokat ad ki. ■ J.G. A megszelídített esővíz A klímaváltozás talán az emberiség egyik legsúlyosabb problémája. Ennek oka a folyamatos felmelegedés, amit részben az üvegházhatás, részben a por és különféle szennyezőanyagok levegőbe kerülése okoz. Csökken a sarki jégtakaró, óriási őserdőket számolnak fel, emelkedik a tengerek vízszintje, állatfajok kihalhatnak és sivatagosodás indulhat meg a Föld számos részén, amely emeli az éhezők számát. Trópusi megbetegedések jelenhetnek meg a melegedés következményeként. A megoldás iránya a légszennyezés globális csökkentése és a zöldterületek irtásának megszüntetése. Az önkormányzat AngyaIZÖLD, illetve 2015-től az AngyalZÖLD+ stratégiájának, zöldhálózat-fejlesztési programjának fontos eleme a környezet- és költségvetés-kímélő, talajvizet felhasználó öntözőhálózat fejlesztése. 2013-ban talajvízkutak létesültek a Kárpát lakótelepen, a Béke téren, a Gyöngyösi sétányon és a Vizafogó lakótelepen, 2014-ben a Bulcsú parkban és a Gyermek téren. A fasortelepítés során város- (szennyezettség- és szárazság-) tűrő növények telepítésére került sor. Közterületi beruházásoknál a csapadékvíz-visszatartás szempontjaira is figyelemmel vannak a kerületi szakemberek. Növekvő számban alkalmaznak vízáteresztő burkolatokat, közparkokban a tereprendezés során az esővíz helyben tartása érdekében homo- rulatokkal rendelkező térformákat alakítanak ki, a közterületi öntözőhálózati fejlesztések során bővítették a víztakarékos csepegtető öntözőhálózatot is.