XIII. Kerületi Hírnök, 2015 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2015-07-02 / 13-14. szám
Társasházi ügyek Törvényes, de etikus? Közgyűlési meghatalmazások A közgyűlést nálunk május utolsó péntekén este 6 órakor tartották, a megismételtet 18.30-kor, ezért a tavalyi beszámoló közgyűlésen 186 lakást 8 személy képviselt. alig több mint 4% - írja olvasónk.Tör- vényes. De etikus is? A kisebbség dönt a többség helyett című cikkünkben korábban írtunk arról, hogy gyakran előfordul, hogy olyan kevesen vesznek részt a közgyűlésen, hogy megismételt közgyűlésre van szükség, ami a törvényben felsorolt pár esetet kivéve, akár 1-2 tulajdonossal is határozatképes. Számos olvasónk fordult hozzánk a meghatalmazásokkal kapcsolatosan, melyekből idézünk: — Gondnokunk vállalkozói díjának emelését a közgyűlésen jelenlévő tulajdonosok nem szavazták meg, így gondnokunk lakóktól gyűjtött meghatalmazásokat, mellyel önmagának béremelést szavaztatott. Szerintem ez ízléstelen. Törvénytelen is? - kérdezi olvasónk. —20 éve gondnokok vagyunk egy társasházban. Közgyűlésre a tulajdonosok többsége (akik nem itt laknak) minket hatalmaz meg. Van-e összeférhetetlenségi törvény, mert a közgyűlésen visszadobták az összes meghatalmazásunkat. Jogos volt-e? — kérdezi egy másik olvasónk. Mit mond a törvény? Mit mond a jó erkölcs? — kérdeztem ez ügyben Biriné Hadházy Dórát, aki 2000 óta foglalkozik társasházke- zeléssel. — A gondnok a társasház által foglalkoztatott személy: vállalkozási vagy megbízási, esetleg alkalmazotti minőségben végzi a munkáját. A közgyűlés a munkája minősítésekor, a neki adott havi juttatás megállapításakor véleményt fejez ki: elégedett-e az általa végzett munkával. Amikor valamelyik tulajdonos a gondnoknak ad meghatalmazást, akkor nem a társasház által foglalkoztatott személyt, hanem a számára szimpatikus magánszemélyt látja. De kérdés, a gondnoknak tényleg megfelelő rálátása van a társasház ügyeire, gazdálkodására? Valóban megfelelően tudja képviselni a közösség érdekeit? A magunk részéről úgy gondoljuk, sem a gondnoknak, sem a közös képviselőnek nem szabad elfogadni a meghatalmazást, hiszen így éppen az a tulajdonosi kontroll sérül, amelynek egyik megnyilvánulása a közgyűlés és az ott hozott döntések. Igaz, egy törvény sem tiltja ennek elfogadását- tájékoztatott a szakember. ■ Kassai Gizella 2015. július 2. $ XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Udvarok Belső kertek fesztiválja Szabadtéri nappalik A Belső Kertek Csoport nyárelőn Belső Kertek Fesztiválján mutatkozott be a Szent István parkban. A résztvevők találkozhattak a megvalósult kertek gazdáival és ismerkedhettek a társasházak számára udvar- zöldítésre, kertépítésre elérhető pályázati lehetőségekkel. Az ötletgazdák közül Báthoryné Nagy Ildikó tájépítészt, Kiszely Mártát és Bermanné Bagonyai Zsuzsannát kérdeztük kezdeményezésükről. — A XIII. kerületi újlipótvárosi civilek által létrehozott csoportunk célja a városi belső udvarok zöldítése, „szabadtéri nappalik” kialakítása. A városi környezetben kiemelkedő értéket képviselnek a zöld oázisok, közösségi parkok, a házak között megbújó kicsiny kertek - ezeket szeretnénk fejleszteni, új funkciókkal megtölteni. A szürke betonudvarok belső kertekként születhetnek újjá. Létrehozásuk és ápolásuk a közösséget pluszenergiával tölti meg, emellett a lakások is értékesebbé válnak. A belső kertek építésével kapcsolatos forrásokat és pályázati lehetőségeket, valamint a megvalósult példákat gyűjtjük össze és osztjuk meg az érdeklődőkkel. A kezdeményezést koordináló csapatunkban több terület szakértői működnek együtt, professzionálisan támogatva a szükséges feltételek megteremtését. A nagy érdeklődésre tekintettel egyesületté szeretnénk alakulni. Olyan tudásbázist tervezünk létrehozni, ami összeköti a társasházi közösségeket, önkormányzatokat, szakembereket és finanszírozókat a városi zöldterületek ilyen irányú fejlesztésében, valamint lehetőséget biztosítunk a már megvalósult városi kertek tulajdonosaival eszmecserékre — tájékozattak a civilek. ■ (LA) Jövök-megyek Állok a Visegrádi utca 53. előtt, és ahogy mostanában gyakran teszem, a múltba révedek- Itt lakott ugyanis gyermek- és ifjúkorában valamikori bálványom, Szörényi Levente. Most, hogy a hetvenedik születésnapjára megjelent életrajzi könyvből megtudtam, hogy ő is angyalföldi gyerekként nőtt fel, az a legkevesebb, hogy végigjárom a könyvben szereplő helyeket. Például a terebélyes, négy- emeletes sarokházat, ahol az apai nagyszülők éltek, 5 ahová a Gmundenben született Leventével a szülők hazatértek a háború után. Állok a szemközti járdán, és találgatom, melyik lehetett a negyedik emelet 2. számú lakás, a Szörényi család akkori fészke. (Azt, hogy hová nézhetett a gyermekLevente ablaka, nem kell találgatnom, mert a könyvből kiderül, ő a hallban talált helyet magának-) Mire ideértem, bejártam már a környéket, egész kis Szörényi Levente- emléktúrát szervezve magamnak- Voltam a Lehel téri templomban, a Pannónia utcai iskolánál, a hajdani grund helyén a Pozsonyi úton, ahol most a Vagyonkezelő épülete áll, s ahol a korabeli srácok rúgták a labdát — itt ismerkedett meg Levente Illés Lajossal hajdan. És persze elsétáltam ebből az alkalomból a Balzac utcába is, az egykori Bosch-kjub hűlt helyére, ahol a zenekar nagy sikerei estek- Egész tárháza a helyi érdekű emlé- keknekj És én, aki lelkes rajongója voltam egykor ennek a zenekarnak, ennek a zenésznek, lám csak, mit sem tudtam minderről. De most, e különös emléktúra kapcsán, legalább feleleveníthetem néhány személyes emlékemet. Az elsőki- lencszázhatvanhét végéről való: az általánosban elterjedt a hír, hogy ha a felső tagozat a várakozásoknak megfelelően teljesít, testületileg elmehetünk a k°zeli művelődési házba, ahol az Illés csak nekünk ad majd koncertet. Nem tudom már, mi volt a feladat, színjelesre javítani a bizonyítványt, elhordani a János-hegyet vagy eljutni a negyedik dimenzióba, mindenesetre tény, hogy megoldottuk a dolgot, és a zenekar tényleg eljött és csak nekünk játszott egy csodálatos délutánon. Attól kezdve ököl nagyságú Illés-kitűzővel jártunk az iskolaév végéig, és mindenkj beatzenész akart lenni az osztályban, nem pedig focista, mint korábban. A filmszakkörben nyolc milliméteres keskenyfilm-etű- döt alkottunk „Az utcán ” zenéjére, Várnai tanár úr irányításával, aki ha lehet, még nagyobb Illés-rajongó volt, mint mi. Emlékszem, hetekig vágtuk, alakítottuk, finomítottuk, mire a film jelenetei és a zene teljes összhangba került: közben persze meghallgattuk a számot vagy ötszázszor. Aztán jött a gimnázium, a falon a hatvanháromban végzettek tablója, közöttük a Szörényivel: nem lehetett úgy elmenni alatta, hogy az emberfői ne nézzen rá, s ne érezze a közösséget, mely e híres férfiúval ily módon ösz- szekpti. Emlékszem, negyedikben komoly szervezés kezdődött, hogy az iskola kulturális napjain megnyerjük az Illést is fellépőnek, de aztán valamiért nem sikerült. Sokáig bánkódtunk miatta. Megvolt persze minden kis- és nagylemezük, meg minden számuk, a magnóközi cserekereskedelemben komoly érté\et képviselt valamennyi: nem hiszem, hogy akadna olyan dal, melyet ennyi év után ne tudnék hibátlanul végigénekelni. (A hibátlanságon a korrekt szövegtudást értve persze: úgynevezett énekhangommal nem szívesen sokfplnéksen- kjt sem.) Ez a zenekar, ez az énekes, ez a jelenség nekünk, fél nemzedékkel fiatalabbaknak a szabadságot jelentette mindig is — s ez nem változik, nem változhat akkor sem, ha mára mindannyian máshogy gondolkodunk már a szabadságról éppúgy, mint a közel- vagy a távoli múltról. Személyesen csak évtizedekkel később volt szerencsém megismerni Leventét. Amikor páros interjút csináltam vele és Bródyval az akkori Magyar Nemzet számára. Nem tudom, ő emlékszik-e rá (miért tenné, adott néhány száz interjút pályája során), nekem sok szempontból emlékezetes maradt. Kilencvenben kerültem a Nemzethez, mely akkor kezdett átalakulni szocialista nagyvállalatból modern, polgári lappá: formálisan még őrizte hagyományait, de az arca már új volt, s közben kereste régi gyökereit is. Amikor felvettek, a rovatvezetőm végigvitt a szerkesztőségen és bemutatott mindenkinek- Az olvasói levelek szerkesztője, idős hölgy, évtizedek öta oszlopos tagja a cégnek, föl se nézett, amikor beléptünk, úgy vetette oda: — Majd akkor jöjjön vissza, fiam, amikor letett valamit az asztalra. Amikor érdemes lesz megjegyezni a nevét. Nem volt időm megsértődni se. Néhány hónap múlva, amikor megjelent a kétoldalas nagyinterjú (az is egy külön történet, Szörényi nehezen állt kötélnek, de aztán, mikor megtudta, hogy Bródy már igent mondott, rábólintott ő is, mindketten, egymástól függetlenül, a Körszálló presszójába invitáltak, s a beszélgetésekből kiderült, hogy bár elég nagyok a repedések közöttük, azért ez a két férfi összetartozik), kaptam a gratulációkat sorra a szerkesztőségben, még a levelezési rovat vezetője is felkeresett. — Most már bem utatkozhat, fiacskám — mondta. Akkor fogadott be a szakma. Lám csak, ezt is a Szörényiének köszönhetem — mosolyodtam el most, ott a Visegrádi utca sarkán. Jolsvai András
