XIII. Kerületi Hírnök, 2014 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2014-08-07 / 15-16. szám

Mozaik m XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Jövök-megyek 105. Ö nök tudják, ki volt Balatoni Kamilll Ugye, nemi Sebaj, én sem tudtam eddig. De ígérem, ha ma is velem tartanak, előbb- utóbb megtudják. D e kezdjük az elején. Nyár van, hát mára igazi nyári sé­tát terveztem, vízközelit, röviduj- jast: minálunk, Angyalföldön igazán van választék, hisz sző­kébb pátriánk az egész vállát a Dunának veti. (Egyéb - termé­szeti, mesterséges - vizeiről nem is szólván.) Rövid merengés után a Népsziget felkeresése mellett döntöttem, egyfelől, mert régen jártam ott, másfelől, mert régi, meghitt barátság köt hozzá, har­mad felől meg, mert mostanában olyan sebezhetőek vagyunk, mi, angyalföldiek, szigetileg: addig menjen az ember, gondoltam ma­gamban, amíg teheti. E redetileg igazi nagy szigetkört gondoltam el, átmegyek a Meder utcai felüljárón, aztán vé­gig, balkézre, a nagyág mellett, a szerpentinen, ahová a nyaralók, vízitelepek hátsó kapui nyílnak, s ahol a szigetbarát hajók horgo­nyoznak. Aztán a vasúti híd tájé­kán visszafordulnék, s mintha promenádon, végigsétálnék a fő­úton, vissza a gyaloghídig, meg­csodálva a kecskéktől a kiskocs­mákig mindent, ami csak meg­csodálható. M ondom, ez volta terv, de az­tán, rögtön hogy átértem, füstbe ment az egész, mint Petőfi beszéde. Meglepően sok autó parkolt ugyanis a kishíd lábánál, az utca torkolatánál szerteszét: ott, ahol hétköznapokon nem­igen szokott egy sem. Itt, a közel­ben valami esemény van, riadt fel a bennem szunnyadó oknyomo­zó, méghozzá nem is akármilyen. És feledve mindent, jobbra tér­tem rögtön, a főúttá. A második vízitelep ajtaja tárva-nyitva állt, kocsik jöttek-mentek, gyalogo­sok sürgölődtek, odabent is nagy volt a tömeg: valami csónakásza- ti esemény zajlik, annyi látszott rögtön. Egy percet se hezitáltam, hanem lassú, otthonosnak muta­tott lépéssel magam is a vízitelepen termettem: senki sem állított meg. (Ez, jelzem, manap­ság már meglepetésnek számít: valamirevaló rendezvény egy svadron őrző-védővel kezdődik. Ahogy minden intézmény a mi­niszterelnökségtől a bélyeggyűjtő körig. Kit keres, hová megy, mit akar, kicsoda maga? - kérdések, melyekbe lépten-nyomon bele­botlunk. Azt mondják, ilyen a vi­lág, nincs mit tenni. Szerintem meg van: azért ilyen, mert hagy­juk, hogy így legyen. Pedig nem kéne hagynunk - de ez már iga­zán messzire vezetne, majd más alkalommal kifejtem részleteseb­ben. Most legyen elég annyi, hogy egy olyan helyre kerültem, egy olyan világba csöppentem vé­letlenül, amelyik nem fél magá­tól, és szélesre tárja a kapuját mindenki előtt. Ennek feltétel nélkül tudtam örülni, amikor még azt sem igen tudtam, hol va­gyok.) K iderült aztán, hogy a KSI vízitelepére keveredtem, ahol éppen a Budapest-bajnok- ságot rendezték a kajak-kenu tárgykörében, ifjúsági szinten. Bent, a telepen edzőkés verseny­zők serénykedtek, volt, aki a ha­jóját készítette fel, volt, aki a tak­tikát beszélte meg, volt, aki a pár­ját kereste. A büfé előtt hosszú sor kanyargóit, két szám között jólesett egy szalámis zsemle, Sportszelet. A telep a folyó holt­ágára nyílt a túloldalon, ott zaj­lottak a versenyek, ott volt a cél­vonal, de ott volt, a lejtő alján, a stég is, ahonnan vízre szálltak az indulók (hogy felfelé evezve el­tűnjenek a nézők szeme elől - a rajt valahol az újpesti öböl táján lehetett), s ahová fáradtan, elcsi­gázottan megérkeztek verseny után. (Hogy aztán még kiemeljék a vízből és saját kezűleg felcipel­jék a lépcsőn azt a böhöm nagy hajót: szerintem ez, a kajakcipe- lés, önálló sportág lehetne.) A lejtős Duna-parton fából-vasból ácsolt lelátó, de a közönség (ro­konok, barátok, segédedzők, ver­senyzők és ezek kombinációi) túl­nőtték a tribün nyújtotta teret, és belepték a füves lejtőt éppúgy, mint a töltés keskeny tetejét: mint egy vidám hangyaboly, olyan volt a sziget oldala. K evés dolog áll tőlem távo­labb, mint a kajakozás: egy- szer-kétszer megpróbáltam ugyan, de mindig csúfos kudarc lett a vége. Talán épp ezért min­dig nagy tisztelője voltam azok­nak, akik erre a sportra vállalkoz­tak: ez az a világ, ahol nem lehet sumákolni, törleszkedni, ügyes­kedni, simliskedni, itt dolgozni kell hosszú éveken át látástól va­kolásig, és a legnagyobbakat le­számítva a többieknek csak a győ­zelem öröme jut. És ez mégis lát­szik mindenkin itt. Van valami bennfentességillat a levegőben, rajtam kívül mindenki ismer mindenkit, tudja, ki kicsoda és mennyit ér. Es látszik, hogy akik itt vannak, jól érzik magukat a sa­játvilágukban. Folyik az élet, ver­seny, megbeszélés, eredményhir­detés (a hangosanbeszélőnél egy nagymamakorú sporttársnő ősz hajjal és rövidnadrágban, szigorú felszólításait néha játékos meg­jegyzésekkel enyhíti), az edzők korholnak és dicsérnek, az ifjú kajakosok boldogan vigyorognak az apai fényképezőgépbe, arany­érmüket emelve, de a következő pillanatban már egy tovasiető klubtársnő idomain pihen meg a tekintetük: minden csupa nyár, minden csupa víz, minden csupa fiatalság. A kerítésre gondos kezek fali­újságot illesztettek, abból tu­dom meg, hogy Balatoni Kamill a legjobb magyar kajakos volt egy­kor, harminc bajnoki címet szer­zett és ő volt a kajak-kenu sport szövetségi kapitánya is. SS-kato- nák ölték meg a háború végén: harminchárom évet élt. A z ő nevét viseli most ez a ver­seny. így tiszteleg az ifjú nemzedék a hajdani bajnok előtt, és így ér össze múlt és jelen a Du­na-parton, kétezer-tizennégy nyarán. Jolsvai András Társasházi ügyek Közös képviselői regisztráció A képesítéseket igazolni kell Ináncsi Krisztián, egy házkezelő kft. ügyvezetője családi vállalko­zást vezet. Cége több mint 40 tár­sasház közös képviseletét látja el. Társasházaira is úgy tekint, mint egy nagy famíliára. A stabil gaz­dasági alapokat, a biztonságos, kiszámítható működést, a szol­gáltatást fontosabbnak tartja, mint egy szépen kifestett lépcső­házat. Vallja: látványos eredmé­nyeket lehet elérni, ha jó az együttműködés a társasház szám- vizsgáló bizottságával és a tulaj­donosokkal.- Hogyan lett közös képviselői- Édesanyám egy társasház kö­zös képviseletét látta el, amikor megkeresték, nem szeretne-e egy másikat is elvállalni. O akkor úgy érezte, nincs még erre felkészül­ve, nincs mögötte infrastruktú­ra. Segítséget kért tőlem, így kez­dődött. Pár év alatt 40 fölé emel­kedett a társasházaink száma. Nem hirdetjük magunkat, azon­ban híre megy, hogyan dolgo­zunk.-2014. február l-jétől a társas­házak szerveinek és működésé­nek törvényességi felügyelete jegyzői hatáskörbe tartozik. Mi­lyen változásokat tapasztaltl- Lényegében az összes társas­házi konfliktus kezelését meg­kapták a jegyzők. Felügyeleti szervként én minden önkor­mányzatban egy társasház-fel- ügyeleti osztályt is kialakítanék, amely kiszűrné a nem megfelelő­en dolgozó társasházkezelőket és a közös képviselők éves regiszt­rációját is gördülékenyen végez­hetné.- Mi ez a regisztrációi- A közös képviseletet ellátók­nak regisztrálni kell magukat az önkormányzatnál, és minden évben megújítani azt. A képesí­téseket kell igazolni. Sem az al­kalmazottaknak, sem az ügyve­zetőnek nem lehet adótartozása. Egyelőre azonban egy közös kép­viselő megválasztásánál nem szempont, hogy regisztrált-e. Sokkal inkább az olcsó munka­erő dominál.- Mi a tapasztalata, a rezsi­csökkentés mekkora bevételt je­lentett a társasháznakl- Egy könyvelő 4 munkanapja megy el havonta azzal, hogy a tár­sasházakban kifüggesszük a tör­vényi előírásnak megfelelően. Ezt az időt korábban más feladatra fordítottuk. Ott látványos a re­zsicsökkenés, ahol egyedi kazán­nal, gázzal fűtenek, és a társasház lakossági fogyasztónak, nem nagy fogyasztónak minősül. A többinél is van csökkenés, ez egy forintban mérhető összeg, de nem akkora, hogy havonta kifüg­gesszük a hirdetőre, elegendő lenne évente. Ettől a feladattól megszabadulnánk.- Mi lenne valódi segítség a társasházaknakl- Jó lenne, ha a társasházak befogadhatnának áfamentes számlát. Ha felújítok például egy homlokzatot, a kiadás 27%-át spórolnánk meg. A társasházak nincsenek benne az áfakörben, így nem lehet visszaigényelni az áfát. Nagyon szép épületei vannak a kerületnek, melyek sokszor na­gyon rossz állapotúak. A tulajdo­nosok önerőből ritkán tudják fel­újítani. Ha 50 év múlva is szeret­nénk, hogy álljanak ezek a pati­nás épületek, állami, önkor­mányzati segítségre van szükség vissza nem térítendő források, pályázatok formájában. Vagy jó hitelkonstrukciókat kellene ki­dolgozni. Kassai Gizella

Next

/
Oldalképek
Tartalom