XIII. Kerületi Hírnök, 2014 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2014-08-07 / 15-16. szám

miu^erülftuiírnc^^ Mozaik Portrészobor Horn Gyula tiszteletére „Angyalföld a szülőföldem” Egész alakos portrészobrot állított Horn Gyulának, a Ma­gyar Köztársaság egy éve elhunyt miniszterelnökének a XIII. kerületi önkormányzat július 4-én. Horn Gyula szobrát a politikus születésnapjához (1932. július 5.) kötődően leplezte le és avatta fel dr. Tóth József, a XIII. kerület polgármestere. Beszédében el­mondta: egyenes, tiszta baloldali embernek ismerte, aki sosem fe­lejtette el, hogy közülünk emelke­dett ki, s mindig éreztette velünk, hogy sosem szakadt el tőlünk. Ki­emelte: Horn Gyulára hullottak a nemzetközi, főként német elisme­rések, díjak, kitüntetések. Ezek között a legfontosabb a Károlyi­díj volt, amelyet Aachenben ve­hetett át a dómban rendezett nagy ünnepségen. Kitüntető hazai gesztust azonban egyetlen egyet élvezhetett, Budapest XIII. kerü­let díszpolgára címét, amelyet 2004-ben vehetett át. Hannes Swoboda, a Szocialis­ták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Képviselő- csoportjának volt elnöke Horn Gyulával való közös emlékeiről és az Európai Unió szükségessé­géről alkotott közös gondolkodá­sukról beszélt. A Gyermek téren lévő szobor a hosszú ideje a Lehel utcában al­kotó szobrászművész, Kutas László műve. Az eg|s^ alakos portrészobor méltó Horn Gyula személyiségéhez, kifejezi a tiszte­letet a volt európai formátumú személyiség meghatározó törté­nelmi szerepvállalásáért. Horn Gyula Budapesten 1932. július 5-én született, és múlt év június 19-én hunyt el. Politikus, közgazdász, a közgazdaság-tudo­mányok kandidátusa, külügymi­niszter, 1994 és 1998 között a Ma­gyar Köztársaság miniszterelnö­ke volt. Elemi iskolába Angyal­földön járt, az ötödik osztály után már munkát kellett vállalnia. 1948-ban a dolgozók esti iskolá­ján tett szakérettségi vizsgát. Fel­sőfokú tanulmányait a Szovjet­unióban végezte, 1954-ben a rosztovi Közgazdasági és Pénz­ügyi Főiskolán szerzett diplomát. 1959-ben került a Külügymi­nisztériumba, majd Szófiában, Belgrádban teljesített külügyi szolgálatot. Ezután az MSZMP KB Külügyi Osztályán dolgozott 1983 és 1985 között, mint osztály- vezető. Ezt követően visszatért a Külügyminisztériumba, ahol ál­lamtitkár, majd 1989-ben kül­ügyminiszter lett. Külügymi- nisztersége idején került sor a diplomáciai kapcsolatok fel­vételére Dél-Koreával, Iz­raellel, a Vatikánnal és a Dél-afrikai Köztársaság­gal. Nemzetközi elis­mertségét a keletnémet menekültek előtti 1989. szeptemberi ha­tárnyitás során játszott szerepének is köszön­heti. 1989. június 27- én Alois Mock osztrák külügyminiszterrel együtt a televízió nyilvá­nossága előtt jelképesen átvágta az azt megelőző hó­napokban felszámolt műsza­ki határzár („vasfüggöny”) maradványát. 25 éve, hogy Horn Gyula jelentette be azt is, hogy a magyar hatóságok átengedik a nyugati határon a Német De­mokratikus Köztársaság (NDK) azon állampolgárait, akiket Ausztria vízum nélkül hajlandó volt fogadni. Külügyminiszterként előkészí­tette és 1990 márciusában aláírta a magyar—szovjet csapatkivonási megállapodást. A rendszerváltás korának magyar politikusai kö­zül, beleértve a polgári ellenzék képviselőit is, elsőként vetette fel Magyarország lehetséges NA- TO-tagságának témáját, illetve az Európai Unióhoz való csatla­kozás ügyét. 1990-től 2010-ig volt tagja az Országgyűlésnek. 1994. július 15- én a választásokon nagy többség­gel győztes MSZP vezetőjeként az Országgyűlés miniszterelnökké választotta, s e tisztséget 1998. július 6-ig látta el. Kormánya elkerülte a fe­nyegető pénzügyi csődöt és az ország gazdasága vi­szonylag rövid időn be­lül növekedési pályára állt. Számtalan nem­zetközi elismerés bir­tokosa, a Cölöpök és Azok a kilencvenes évek... című könyv szerzője. 2004 óta a XIII. kerület díszpolgá­ra. Díszpolgársága alkal­mával készített interjú­ban kifejtette: „Az embert mindig kü­lönleges érzések kötik a szülő­földjéhez, márpedig nekem An­gyalföld a szülőföldem. Amit itt gyerekként és munkásként meg­éltem, arra joggal elmondhatom, hogy egész pályafutásomat végig­kísérte. Az itt megismert embe­rek és helyzetek meghatározó je­lentőségűek lettek további éle­temre. ... és szeretetem a fővá­rosnak e nem túl nagy, de szá­momra legalábbis jellegzetes te­rület iránt nem fog elhalványul­ni, erre megesküdhetek.” Gyöngyösi sétány Gondozott zöldfelület Kánikulában hópehely Folytatás az 1. oldalról A XIII. kerületi önkormány­zat, a XIII. Kerületi Közszolgálta­tó Zrt. és a Parkfenntartó Kft. közreműködésével immáron ti­zenkettedik alkalommal rendez­ték meg az egynyárivirág-bemu- tatót Angyalföldön. A rendez­vény szakmai fórumként is szol­gál, melyre nemcsak a kertész szakma képviselőit, hanem a ke­rület lakóit, közte a már évtizedes múltra visszatekintő Lakossági Zöldterület Védnökségi Pályázat résztvevőit, valamint a 2012-től meghirdetett Legvirágosabb er­kély és homlokzat, Legzöldebb társasházi kert és Legszebb ven­déglátó terasz pályázóit is megin- vitálták a szervezők. Dr. Puchner Gábor, a Tulaj­donosi, Kerületfejlesztési és La­kásgazdálkodási Bizottság elnöke ismertette a kerületi AngyalZöld elnevezésű programot, majd az elismeréseket átadta a díjazottak­nak. Kiemelte: az önkormányzati ciklus megvalósított számos fej­lesztése közül a legjelentősebb beruházás az Országbíró lakóte­lep rehabilitációja volt, melyet a Magyar Urbanisztikai Társaság közterület-megújítási nívódíjjal jutalmazott. Ezenkívül a fejlesz­tések tekintetében jelentősnek számít a Kárpát park megújítása, a Ruttkai Éva park létrehozása és a Pozsonyi úti közterületi re­konstrukció is. Mindemellett a kerület a talajkutas öntözőrend­szerek bevezetésével, a gondos gazdi program elindításával és a lakossági partnerségi egyeztetési folyamatok kiterjesztésével fon­tos lépéseket tett a zöldfelületi fenntarthatóság és a közösségépí­tés folyamatában is. A fentieken túlmenően még 13 további helyszínen összesen mintegy 250 millió Ft értékben tervez az önkormányzat közparki felújításokat. Köztük a Gyöngyö­si sétányon, ahol talajvízkutas öntözőhálózat létesítését tervezi, azt remélve, hogy környezetkí­mélő módon öntözött virág- és gyepfelületek még vonzóbbá te­szik a méltán népszerű sétányt. KIPUFOGÓ KOKHÍM Kipufogó dobok, sportdobok készítése szerelése, javítása KIPUFOGÓK Katalizátorok garanciával. MÜSZAKTVLZSGA ÁLLOMÁS 1039 Bp., Árpád utca 23. Telefon: 240-5603 1141 Bp., Fogarasi út 189. Telefon: 383-8055 _____________.hu r nHWTrwwM Nyitva: H-P: 8-17 óráig Sportverseny Idén Ostrava lesz a házigazda Idősek játéka: versenyzők kerestetnek Az idei idősek nyári játé­kát a XIII. kerület testvér- városa, Ostrava önkor­mányzata rendezi meg augusztus 20-22. között. A nemzetközi sportversenyre minden, 60. életévét betöltött XIII. kerületi szépkorú jelentkez­het, legkésőbb augusztus 12-éig, munkanapokon reggel nyolc és délután három óra között a 239­6451-es telefonon, vagy a nemethjudit@szoc.bpl3.hu e- mail címen. Az idei idősek játékát darts, úszás, asztalitenisz, tenisz és bowling sportágakban rendezik meg. A XIII. kerületet a selejte­zőn első helyezést elért verseny­zők képviselhetik augusztus 20. és 22. között Ostrava Poruba vá­rosrészében megrendezendő ver­senyen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom