XIII. Kerületi Hírnök, 2014 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2014-03-06 / 5. szám
Mozaik 2014. március 6. XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Építészetünk A-tÓl Z-ig Dagály utca 11-15. és 12-16. Rendőrtelep békés álomban Mintha a magyar történelem egy különös darabját zárná magába az a hat U alakú Dagály utcai épület, melyet a korabeli köznyelv Scitovszky-lakótelepnek is titulált. Nem véletlen, hiszen áz utca két oldalán, egymással szemközt elhelyezkedő tömb - belügyminiszteri közbenjárásra - rendőraltiszteknek épült egységes terv szerint 320 lakással és 150 laktanyai férőhellyel. Ahhoz, hogy történetét megértsük, az alábbiakban a kep-ter.blogspot 2011-es írásából idézünk fel egy jellemző részletet. Eszerint Scitovszky Béla, a Bethlen-kormány belügyminisztere a képviselőház ülésén, 1929. február 27-én az alábbiakkal fordult a T. Házhoz. „Gondoskodtam arról is, hogy a lakáshiányon a rendőrségnél a legmesszebb- menőleg segítsek, és itt maga a kormányzat (...) a legnagyobb készséggel szolgáltatta rendelkezésemre a szükséges pénzösszegeket. Két üyen telepet létesítettünk: egyet a Fehérvári úton (...), egyet pedig, amely épülőfélben van, s amely sokkál nagyobb és mintegy 4-500 család részére bír befogadóképességgel, a Dagály utcában. Ezzel is oly lakásokhoz juttattuk a rendőrlegénységet és pedig olcsó és egészséges lakásokhoz, hogy őszintén szólva hivatalba , J Ä , lépésem idején magam sem gondoltam, hogy ezt a kérdést ilyen gyorsan sikerül megoldani.” Es láss csodát, 1930-ban, egy évvel azelőtt, hogy Scitovszky a súlyosbodó gazdasági válság okán a kormányával együtt megbukik, ifjabb Francseklmre tervei alapján valóban át is adják a telepet a rendőröknek. A neobarokk stílusban 1929—1930-ban emelt lakótelep építtetője a Magyar Királyi Belügyminisztérium, kivitelezője pedig Holman Pál, a Stabil Építő Rt. és a Titán Faüzemek Rt. volt. A tervező, ifj. Francsek Imre sorsa ugyancsak markánsan idézi a kort, amelyben alkotott. A Budapesten 1891-ben született építészt ugyanis 1952- ben a szovjet Gulágon kivégezték. Alkotó évei derekán rábízzák a Széchenyi gyógyfürdő kibővítését. Az 1926. június 26-án kiírt tervpályázatra összesen 35 munka érkezett, közülük pedig ifj. Francsek tervét ítélték a legjobbnak. E rajzai 1927. augusztus 19- én „elevenedtek meg”. (Apja, idősebb Francsek Imre nevéhez - a Fővárosi Közmunkák Tanácsának építészeként - például a városligeti korcsolyacsarnök vagy a Krisztina téri volt Budai Polgári Kaszinó fűződik.) Visszakanyarodva a Dagály utcai egykori rendőrlakótelephez, az két-, részben háromemeletes, magas tetős tömbből áll, mögöttük és közöttük kertszerűen kiképzett udvarral. Az U alakú tömböket oldal- és középrizalitok tagolják, melyeket kiemelt, kon- tyolt tetőidom, s kővázával díszített lépcsős attikafal, illetve tim- panonos oromfal is hangsúlyoz. Az épületek szerkezete hagyományos tégla-hosszfőfal két traktusban, acéltartós borított gerendafödémmel. Talán csak véletlen, de az utókor is fantáziát látott a Dagály utca környékében, a rendőrlakóte- lep egyik épületében évtizedekig működött a Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ) oktatóközpontja, onnan néhány tömbnyire pedig a Teve utcában emelték a rendőrség központi palotáját. Bárhogy is, a kep-ter.blogspot nem mellékesen felidézi azt is, hogy Scitovszky a már korábban újra felállított csendőrség és rendőrség megerősítésében is komoly szerepet játszott. 1931-ben a szoc- demek, élükön Kéthly Annával, a Nemzetgyűlésben többször felemelték hangjukat a csendőri túlkapások ellen—s mint azt a szerző hozzáfűzi —„szegények, akkor még nem sejtették, hogy alig egy évtized múlva mi vár Európára. A rendőrök is még nyugodtan, békésen aludtak a Dagály utcai kétszobás otthonokban”. K.A.L (Köszönjük az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény segítségét! Sorozatunk Ferkai András Pest építészete a két világháború között című munkáján alapul.) Jövök-megyek 97. P ozsonyi út 1.: ez lesz mai sétánk célállomása. Gondolom, nem is nagyon kell magyaráznom, miért. É rkezzünk—gyalog - a rakpart felől, úgy véve szemügyre először a házat, mely épp a Jászai Mari tér és a Pozsonyi út sarkán áll, úgy nyolcvan esztendeje. Ötemeletes, modern stílusú bérház, olyasféle, melyből nem egy akad errefelé. Az építész jól tudta, hogy a kilátás lesz az egyik legfőbb értéke a helynek, tervezett hát tizenöt erkélyt a dunai frontra: mint egy Nádler István-festmé- nyen a csíkok, olyan fegyelmezetten követik egymást a lágyszürke házon a kékre mázolt erkélyek egyenlő távolságban, öt sorban. (A színek persze nem az eredeti állapotokat tükrözik már, a színek a jelenre vonatkoznak. De akárhogy is van, dicséretet érdemel, aki a felújításkor ezt a vidám, mediterránkék erkélyszínt választotta.) A földszinti részleg a boltoké, immár évtizedek óta — igaz, azok mostanában elég gyakran változnak-Ott jártunkkor egy nagyszabású használtruha-bolt (melyet ebben a városban élőké- lősködve second handnek hívnak, hátha akkor nagyobb kedvvel fordul be a vásárló), egy különös utazásszervező cég (ha jól értettem a hirdetéséből, extrém utakat szervez „flúgos” kalandokra vágyó turistáknak), egy ékszerből t (abban is van némi extremitás, a kirakatot nézve, de persze jó irányban), egy.ingatlan- iroda (a mai időkben az maga az extremitás, ingatlanirodát nyitni, mondhatnánk némi iróniával) és egy optikus boltja teszi színessé, tarkává az utcai front képét. Meg persze a tábla, mely a mártír költőre emlékezik: rajta a róla elnevezett, közeli iskola her- vadásnak indult tavalyi koszorúját lengeti a szél. A kapu vas és üveg, a műmárvány portálon diszkrét keretben a lakók névsora. Harminckét név, középtájon, a tizenhatos számnál egyetlen név: Radnóti. M iatta vagyunk most itt. Egy asszony miatt, aki majd nyolcvan évig viselte ezt a nevet ebben a házban. Egy asszony miatt, aki nemrégiben halt meg, eposzi kort érve meg, egy különleges asszony miatt, akinek nevét utca, iskola, művelődési központ viseli, egy asszony miatt, akiben hetvenévnyi özvegység találkozott egy évszázadnyi bölcsességgel. E z nem nekrológ, egy a sok közül. Nem tudom, milyen volt ez az asszony, ismerőse, barátja nem voltam, személyesen nem találkoztam vele sosem. Egyszerűen csak tudtam róla, hogy van. És jó volt ezt tudni. Jó volt tudni, hogy él az az asszony, akihez azok a csodás versek íródtak, aki ismerte azt a világot, amit a költő olyan megrendítően elénk tár. Attól, hogy <5 élt, az ember úgy érezhette (én bizony úgy is éreztem), hogy valóságos kapcsolat van, lehet közöttem és a vers között. „lm, itt a kő, de fentről e kő se látható”, olvastam először kisdiákként, és olvastam még annyiszor, később, amikor szükségét éreztem, és közben azt is elgondoltam, elképzeltem, hogy ott él az az asszony, aki mellett, akiért, akinek ezek a sorok születtek. És pusztán ez a tény elég volt, hogy jókedvem kerekedjen. S ok évvel ezelőtt, amikora költőnek ünnepeltük kerek születésnapját, a helytörténetisek szerveztek egy emléksétát a kerületben. Voltunk a kisgyermekkori lakásnál, az iskolánál, itt-ott és végül persze, a Pozsonyi úton is: akkor találkoztam azzal a kapucsengővel— varázslatos erővel hatott rám. Azóta, ha arra járok (pedig ez nem ritkán esik meg) nem mulasztom el, hogy vessek rá egy pillantást. Ott volt, minden alkalommal, és már ettől, hogy ott volt — hogy egy másik költővel szóljak-nem görbülhetett el a világ gyémánttengelye. M ondom, nem láttam sosem, de azért sok mindent tudtam róla. Újlipótvárosiaktól, ismerősöktől, irodalmároktól. Egy szerény, visszahúzódó, de határozott, bátor asszony képe bontakozott ki ezekből az elbeszélésekből, aki az elmúlt század legjobbjaival volt személyes viszonyban, aki nyitott volt, érdeklődő, aki szerette az életet, és aki úgy viselte az özvegyi fátyolt (megint egy másik költő), hogy nem merevedett belé a szerepbe. Aki alanyi jogon is fontos szereplője volt az elmúlt századnak. (Kicsi ország ez, minden történetnek van egy közös szála. Úgy esett, hogy hosz- szú éveken át volt bizonyos — oldalági - szerepem a Szembetegek Egyesületében. Ez egy civil szervezet, azokat gyűjti egybe, akik nem vakok, de valami baj van a sze- i műk- w I kel. Újságot ad ki, érdeket véd, gyógyszert szerez, Luca-napkor zenés estet rendez. A tagság önkéntes, a tagsági díj is. Ez az asszony, akire most emlékezünk, maga is tagja volt az egyesületnek - innen tudtam róla, hogy nem lát jól - és évente lefegyverzően magas tagdíjjal járult hozzá a közösség életéhez. Emlékszem, mindig bizo-’ nyos megrendüléssel vettem kezembe a postai értesítőt, melyen az ő neve szerepelt. Tessék, egy kis adalék jövendő életrajzírók számára.) M eghalt egy asszony a Pozsonyi út 1.-ből. Saját halottamnak tekintem. Jolsvai András
