XIII. Kerületi Hírnök, 2013 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2013-08-01 / 15-16. szám
Önmaga és környezete miatt is különleges épület, a Kassák Lajos utca (az egykori Fóthy út) sarkán végigívelő Bulcsú utca 23/A. Homlokzata, mint egy „térbeli vektor”, átlós megoldással, tökéletes mértani főhomlokzattal nyílik az utcák metszetére, ha tetszik, az általuk közrezárt térvonal közepére. Ám ha a nyájas olvasó e helyütt megenged szerkesztőségünknek egy személyes megjegyzést, számunkra a ház ezúttal elsősorban nem városépítészeti kötődést jelent: ebben az épületben lakott hosszú évtizedeken át Sas György (1922-2004) aranytollas újságíró, a XIII. kerületi Hírnök alapító főszerkesztője. Magam személyesen sajnos nem ismertem, de a Hírnök szerkesztőségében ma is sokan vannak, akik még dolgozhattak vele. Különleges személyiség volt, olyan szerethető, s tiszteletreméltó ember, aki szakmai tudásával, teljes személyiségével igazolta a pesties mondást^ahogy ő ismételgette oly gyakran: pestiesen szólva): volt mire szerénynek lennie. Kulturális újságíróként hihetetlen pezsgő életet élt, így hát lakóotthona légköre is így lengte körbe: a ház mindkét utcai frontja telis tele van üzletekkel, jövő-menő betérőkkel - nyüzsgéssel. S bár Ferkai András munkája (lásd: lábjegyzetünket - a szerk.) nem tesz említést a nagy szomszédról, szemközt, a Bulcsú utca 21.-ben lakott Kassák Lajos (1887-1967) költő, író, művészember. Mind- kettejükre emléktábla hívja fel a figyelmet. Erőteljes városi kötődésüket kifejezni sem lehetne jobban Kassáknál: „S ha egyszer meghalok, a lelkem is csak hozzád jár majd vissza Angyalföld... ” A Bulcsú utca 23/A-t egyébként Krayer Krauss Arnold, a Krayer E. és Társa Festék- és Lakkgyár társtulajdonosa és neje, született Karayer Vilma építtette Szőke Imre tervei alapján, 1927-1929-ben, neobarokk stílusban. A zártsorú beépítésben, utcavonalon álló, hatemeletes, manzárdtetős sarokbérház függő- folyosós alaprajzzal, szintenként két 3 szoba-hallos, egy 2 szoba- hallos és három 2 szobás lakással adták át. A ház éke a középhomlokzat: a tompaszögű, háromtengelyes sarkokon háromnegyed ívben domborodó zárterkélyek csúcsos kupolával fedettek; közöttük timpanon zárja a középső tengelyben zárterkélyoszloppal tagolt, átlós homlokzatot. Talán csak a valóság tévedéseinek vígjátéka, hogy a homlokzati terveken még szereplő, az átlós tetőgerinc fölött elhelyezendő fém reklámtábla - mely büszkén hirdette volna: Krayer és Társa - végül nem valósult meg. „Csak” az épület. K.A.L (Köszönjük az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény segítségét! Sorozatunk Ferkai András Pest építészete a két világháború között című munkáján alapul.) A szabadtéri koncert, az valami egészen különleges műfaj. A szabadtéri koncert nem a zenéről szól, legalábbis nem úgy, minta fedett pályás koncertek teszik vagy az otthoni zenehallgatás. A szabadtéri koncert a közösségerejéről, a békességről meg az ünnepről vall, a maga összetéveszthetetlen nyelvén. A szabadtéri koncert azt jelenti, hogy rendben mennek a dolgok. K épzeljék el akkor most, mondjuk, a Szent István parkot egy kellemes nyári estén. A park majdnem szokásos arcát mutatja (az is mosolygós ilyenkor), a medencék mellett lurkók hűsölnek, a padokon idősek beszélik meg a világ dolgait, a sétányokon kismamák tolják a gyerekkocsikat. A játszótéren nagy a zsúfoltság, és persze nagy a jókedv is: négy-öt évesen az ember még minden kanál sárgahomoknak külön tud örülni, akár péksüteményt épít belőle, akár várat. A főbejárat magasságában, de keleti irányba nyitva egy egyszerű, mobil színpad szűkíti le a teret - mellette pihenősátor, túloldalán hangosítóberendezés. És szemben velük alkalmilag verbuvált széksorok, könnyen mozgatható műanyag székekből - ívüket néha megtörik, máskor megszakítják az őshonos tereptárgyak, a fák, a bokrok, a sövények és a kismedence: azért háziak és jövevények békésen elférnek egymás mellett. Oldalvást hosszú asztal mellett kézimunkáJövök'imegyek 85. zás folyik, elvileg kicsinyek, gyakorlatilag minden szembejövő, gyermeklelkű szülő és ezermester óvodás részvételével. H at óra tájban megérkeznek az első érdeklődők. Ok még válogathatnak a helyekben, igaz, árnyékos szék ekkor még nem akad: a rutinos szabadtérizők persze hoznak magukkal szalmakalapot, napszemüveget is. (Az igazán rutinosak, akik per- . sze csak később jön- nek, plédet, kis párnát, szúnyogir- tót - és aki még náluk is dörzsöltebbnek hiszi magát, hoz saját, különbejáratú kempingszéket is, és csak akkor érkezik, amikor szinte már lement a nap — igaz, akkor már nemigen talál szabad helyet a színpaddal szemben.) F él hét tájban lazán megtelnek a sorok - akkor jönnek az akadémikusok: így hívja az újlipótvárosi rrépnyelv (mostantól) azokat, akik rögtön érkezésük után belefognak nagyszabású székfoglalójukba: táskákat, újságokat helyeznek el a köröttük lévő székeken a későn jövő ismerősök, barátok, családtagok számára rezerválva így az üléseket, s ettől kezdve egyezerszer elmondva, hogy igen, sajnos foglalva van. (Többségüket - ha kedvezményezettjük nem érkezik meg időben - később elsodorja a népharag.) E z az időszak, féltől háromnegyedig, a legbékésebb. Folyamatosan érkezik a nép, vannak még szabad helyek, de már vadászni kell rájuk. A színpadon megjelennek az első művészfecskék, hangszerek hangolódnak, székek, kottatartók állítódnak, eszme lesz cserélve a technikusokkal, az ismerősök köszöntik egymást, integetések, ölelések, félmondatok esnek. „Egyszer igazán felugorhatnátok! ” „Anyátok hogy van!” „Megiszunk valamit utána!”-effélék hallhatóak parkszerte. Szeretem ezeket a perceket: ülök egy széken, ■ figyelek, nézelődöm. Anyagot gyűjtök. Itt beszélgetnek, ott köröm közül vacsoráznak, amott valaki a kerületi újságot olvassa - ha jól látom, épp egy általam is kedvelt sorozat (szerzőjét szerénységem tiltja megsejtetni önökkel) legutóbbi darabját. A színpad mellett felfedezem a kerület egyik képviselőjét, éppen egy panaszos történetet hallgat meg nagy odaadással (Szanyigarten, gondolom magamban, előző sétánkra utalva), járókelők nyilatkoznak a helyi tévé riportemőjének a kultúra fontosságáról - az operatőr alig tud loholni a kollegi- na után. Felnik a kamarazenekar vezetője, egyszerű fekete pamutpólót visel a fekete nadrágjához - alig is ismerem meg, eddig csak szmokingtól fölfelé láttam öltözni - aztán persze felismer- szik rövidesen virtuóz hegedűjátékáról. Hétre megtelik a tér - ezen része, mert a park azért éli tovább hétköznapi életét, mintha mi sem történt volna - a játszótér (mely a színpad háta, voltaképpen) marad a hancúrozóké, a sétaút az andalgóké, a rózsakert a szerelmeseké: itt a zenebarátok gyülekeznek, s nemcsak a népsűrűség a legmagasabb itt, hanem az átlagéletkor is. És persze sokkal több a nő- mindenhol egyébként, ahol kultúráról van szó. Múzeumban, koncerten, színházban, rendezvényen. (Tudom, tudom, hogy a férfiak korán halnak, de azért nem ennyire!) Hét óra ötkor az egyik másodhegedűs rövid időre átveszi a prímet: konferansziéként is megméreti magát, bemutatva a zenekart meg a műsort: csupa könnyű nyári darab terveződik, Vivaldi, Haydn (de nem a nagy, hanem a bátyja), Dvorak, Liszt és Brahms, mind ide való, a szabad térre, ahol a pi- anókat trolifékcsikorgás színezi és a sötétülő felhőket csak vonósfortékkal (esetleg fortélyokkal) lehet elűzni. A z idősek hamar elandalod- nak, a gyerekek körtáncot járnak a széksorok előtt - akad, aki még a színpadra is felmerészkedik. A kottákat elfújja a szél, de a zenekar jól bírja a strapát. Tudják, hogy itt nem ők a főszereplők. Hanem mi, mindannyian. Jolsvai András Hamarosan, a Pozsonyi Pikniken lesz először kapható Jolsvai András sorozatának, a Jövök- megyek című, lapunkban publikált cikkeiből készült könyv, mely a Sprint Kiadó gondozásában jelenik meg. Építészetünk A-tól Z-ig Bulcsú utca 23/A Angyalföldi lelkek
