XIII. Kerületi Hírnök, 2012 (18. évfolyam, 1-24. szám)

2012-03-01 / 5. szám

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK ^j^C^^MÁRGU^ Számos növendék országos hírnévre tett szert N egyedszázados az Ady-gimnázium Az idei évben ünnepli megalapí­tásának 25. évfordulóját az Ady Endre Gimnázium. Az iskola erőssége a nyelvi képzés, ugyanis a 2004-ben létrehozott nyelvi előkészítő osztályok diákjainak zöme vagy az emelt szintű érett­ségit teljesíti sikeresen vagy a nyelvvizsgákon ér el szép ered­ményeket. A jubileum alkalmá­ból Herczig Ferencné igazgatót kérdeztük az iskola múltjáról és jelenéről.- Az idén végző nyelvi osztály mind a harmincegy diákja meg­szerezte az emelt szintű érettségit angolból, tizenheten felsőfokú nyelvvizsgával rendelkeznek, né- hányuk pedig a nemzetközi felső­fokú nyelvvizsga követelményeit is teljesítette. A fiatalok az angol mellett második nyelvként tanul­hatnak németül, franciául, ola­szul és oroszul. A nyelvi előkészí­tő osztályok indításával párhuza­mosan 2004-től ECDL-vizsga- központ lett a gimnázium - tájé­koztatott az igazgatónő. Az iskolát 1987-ben alapítot­ták, megnyitásakor négyosztá­lyos gimnáziumként kezdte meg működését. A megalapítását kö­vetően kilenc évvel, 1996-ban in­dították az első hat évfolyamos osztályt, majd 1997-ben kezdték el az emelt óraszámú speciális bi­ológiaképzést. A biológia szakos diákok egyhetes terepgyakorlato­kon vesznek részt szaktanári ve­zetéssel, amelynek során megis­merkednek többek között a hazai nemzeti parkok, a főváros agglo­merációjának természeti kincsei­vel. Az iskola a speciális biológia tagozatos diákok munkájának köszönhetően elnyerte a Madár­barát iskola címet is. Az idegen nyelvek, az informatika és a bio­lógia mellett fontosnak érezték a humán műveltségterületek erő­sítését is, ezért 2001-ben humán osztályokat indítottak, ahonnan jogászok, színészek, médiában dolgozó szakemberek kerültek ki. A ma 19 osztállyal és ötszázöt­venhat tanulóval büszkélkedő gimnázium tanulói közül nem egy országos hírnévre tett szert. Az Ady-gimnáziumba járt például Tunyogi Bernadett musical szí­nésznő, Járai Máté színész, Vas­vári Péter iparművész, dr. Maro­sán Miklós egyetemi docens, Kapros Anikó teniszező, Vaskó Tamás, Vanczák Vilmos, Sáfár Szabolcs válogatott labdarúgók és nagyon sok elégedett, kiegyensú­lyozott családanya és családapa. A tanulók körülbelül 40 száza­lékát a kerületben lakó gyerekek teszik ki, a többi fiatal az agglo­merációból vagy a budai és az észak-pesti kerületekből jön ta­nulni a gimnáziumba. Ok mind­annyian büszkén vállalják az is­kola hagyományait, részt vesznek az éjszakai Denevér-derbin, a drámaszakkör előadásain, fotó- és rajzkiállításokon, a képzőmű­vészeti és természetjáró szak­körön. Az iskola számos uniós pályázatba is bekapcsolódott, többek között a Világsuli, az ACES (Akademy of Central European Schools), a Comenius és a Fiatalok Lendületben prog­ramokba, amelyekkel a diákok ta­nulmányait próbálják segíteni. Metz Mozaik Felnőttek a Vadrózsák Húszéves a táncegyüttes Tíz év már nagy idő, és ez, azt hi­szem, azt is bizonyítja, hogy van jövője a magyar néptáncnak, van jövője a Vadrózsának is, remél­jük, továbbviszik a varázslatot, és tíz év múlva ugyanilyen szép mű­sorral kápráztatnak el bennünket - írtuk 2002-ben az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttesről. Eltel­tek az évek, és az együttes idén ün­nepli fennállásának immáron 20. évfordulóját. Bátran kijelenthet­jük: van, volt és meg vagyunk győ­ződve, hogy lesz is jövője a magyar néptáncnak és a Vadrózsának is. Továbbvitték a varázslatot és át­táncolták ezt az évtizedet is. A jubileumi alkalomból nagy­szabású programokkal és színvo­nalas műsorokkal szeretnék meg­örvendeztetni a néptánc iránt ér­deklődőket. Legfontosabb fellé­pésük a RaM Colosseumban má­jus 20-ra meghirdetett Lábadon a tánc, szívedből az élet! című Szamos menti táncokat bemuta­tó. Szeptemberben fotókiállítás­sal emlékeznek meg az elmúlt 20 évről, decemberben pedig a régi táncosokkal, művészeti vezetők­kel közösen ünnepük e jeles dá­tumot.- Sokat teszünk egymásért, a néptáncért, a magyar kultúra fennmaradásáért. Fontos felada­tunknak tartjuk, hogy a XIII. ke­rületben minél több emberhez, a legkisebbektől a legnagyóbbakig eljusson a hagyományőrzés ezen formája - tájékoztatott Bencsik Éva, a táncegyüttes tagja. Legkö­zelebb március 10-én, a Martin György Néptáncszövetség által szervezett Néptáncantológián láthatnak bennünket az Operett­színház színpadán. Aktuális programjainkról, néptánccsoportjainkról bővebb információt a www.vadrozsate.hu portálon olvashatnak. Szépkorúak jelmezben Pingvinek lepték el városrészünket! Ha valaki azt hinné, hogy a zord idő jégkor­szakot varázsolt a kerületből, el kell osz­latnom a tévhitét! Csupán a szépkorúak öltöttek mókás jelmezt, hogy végre elbú­csúztassák a telet. Az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban végre a vidámságé és a felhőtlen mulatozásé volt a főszerep. Megelevenedtek a mesevilág varázsla­tos személyiségei, Aladdinnak Jázmin járt hastáncot, míg Doktor Bubó megelé­gedett Ursula idomaival is! És hogy a ki­rálylányok se búsuljanak, híres egyfe- jűnk, Süsü mosolygott a nagyérdeműnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom