XIII. Kerületi Hírnök, 2012 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2012-02-15 / 4. szám
XIII. KERÜLETI HÍRNÖK ^^20J^FTBRUÁR 15. 75. születésnap Kerek az életművem Vivát, Baranyi! Kerületünk díszpolgárát, Baranyi Ferencet, a Kossuth- és József Attila-díjas költőt, írót, műfordítót köszöntötte 75. születésnapján, január 24-én dr. Tóth József polgármester a polgármesteri hivatalban. Egy héttel később a Hungarovox Kiadó Radnóti Miklós utcai székhelyén pályatársak, alkotó- és előadóművészek folytatták az ünneplést a Vivát, Baranyi! című, Kemény András által összeállított könyv bemutatásával. — Sok szépet írtak az elm últ ötven évben az ön munkásságáról. Irigylésre méltó a kitartása, a céltudatossága. Utolsó találkozásunkkor Dante Isteni Színjátékának Pokol canticája a 6. énekig volt készen. Mikor vehetjük kézbe a kész műfordítást1- A tavaszi könyvhét alkalmából jelenik meg, a Vad vadon című, új verseskötetemmel együtt.-Lehet, hogy a jövőben az Isteni Színjáték poklát az iskolások az ön fordításában fogják megismerniI — Nem szerepelt a céljaim között Babits munkájának átértékelése. Annyi történt, hogy a világirodalom alapművének eggyel több magyar változata lett. Hozzáértők szerint maradéktalanul sikerült átültetnem a történéseket eredeti szótagszámmal, rímképlettel. — Álmai megvalósításához miből merít ennyi erőt! Hogyan képes tartani a kijelölt tempót, napirendet, és végül célba érni7 •— Talán apám munkabírását örököltem. Elkészült a monodrámám Nyári Pál szeretőjéről, a XIX. század legképzettebb magyar operaénekesnőjéről, Schodelné Klein Rozáliáról születésének kétszázadik évfordulójára. Casta Díva címmel mutatták be 2011. november 29-én a Normafa Idősek Otthonában. Örömömre szolgál, hogy a József Attila Klubban (Hegedűs Gyula u. 64-66.) február 16-án, a Szerzői és Előadóesteken ismét látható lesz a darabom.- Sokat dolgozik. Mennyire van okunk aggódni az egészségéért7- Ismét szívügyeim vannak, ami korántsem hasonlítható a szerelmes verseimben megénekeltekhez. Lesz egy koszorúér-tágításom a közeljövőben. Ha minden a kardiológus asszonyom várakozásának megfelelően alakul, akkor a tanácsát is megfogadva „őszikékkel” folytathatnám a verselést tovább. Kerek az életművem. Már csak szemlélődnöm kellene, nem foglalkozni a köz gondjaival, ami nem használ az egészségemnek. A fő ihletforrásom mindig a méreg volt vagy a bánat. Az intelmek ellenére most éppen mérges verseket írok, mert a kor okot ad rá. Nem tudok nem közéleti író lenni. Ha jogtiprást tapasztalok, akkor felbőszülök, és elfelejtem az őszikékre vonatkozó fogadalmamat. Verseket fogok írni, de hogy milyen témában, azt mindig a helyzetünk diktálja. Könyvtárakba, művelődési házakba—ha hívnak—megyek, mert missziós feladatnak tekintem. Tervezhető tennivalóim is vannak. Felkértek prózafordításra - még nem tudom, hogy elvállalom-e -, de az biztos, hogy ha valami megnyújtja az életemet, az a kitűzött, új feladat. Egyetemista koromtól az Isteni Színjátéknak csak a Pokol része foglalkoztatott. Eszembe sem jutott a Purgatórium és a Paradicsom lefordítása, de evés közben jön meg az étvágy, most már hajlanék rá, hogy tolmácsoljam a teljes művet. (Lendvai) Díszpolgárköszöntő Diadalút 90. A Váci út 97.-ben volt csecsemő, aztán gyerekként a Váci út 197.-ben lakott. A sláger első előadója, Erdődy Kálmán helyett akár Szepesi György is énekelhette volna Horváth Jenő és G. Dénes György szerzeményét, a Járom az utamat, mert ő itt született, ez a hazája, és itt lett díszpolgár... De nem dalolt a mikrofonba. Mégis Magyarország hangja lett... Csak állt és mesélt. Néhány alkalomtól eltekintve folyton a pálya széléről közvetítette a futballmeccseket; habár nem mindig állhatott, mert egy olasz-magyaron az itáliai kispadról szóltak neki, hogy zavarja a kilátást. Erre lehasalt, úgy beszélt tovább... A hallgató meg hanyatt esett, mint rendesen. Noha Szepesi, aki nemrégiben ünnepelte a kilencvenedik születésnapját, szüntelenül Pluhár Istvánt nevezi a valaha volt legkiválóbb magyar sportriporternek, nagyobb hatást a publikumra senki nem tett nála, még nagyszerű elődje sem. A szpíkerek szpíkerén, mint tudjuk, a televízió sem fogott ki: a hatvanas évek Magyarországán a népek a képernyőt nézték, de a rádiót hallgatták. Mármint akkor, ha a Kossuthon vagy a Petőfin Szepesi „ment”... Szédítően sokáig volt műsoron. Hét esztendővel ezelőtt felterjesztették a Guinness Rekordok Könyvébe, mert hat évtizeden át a világ egyetlen más sportriportere sem maradt aktív. Negyvenötben a magyar-osztrákot adta az Üllői útról, kétezer-ötben a magyar-argentint kommentálta a Népstadionból. A kettő között pedig... Olyan volt, mint az Öz. A csodák csodája. Tizenöt nyári olimpiáról tudósított, tizennégy labdarúgó-vb-n járt. Az állás csak azért nem „döntetlen”, mert 1969-ben, Marseille után azt mondta a rádió vezetőinek: mivel a magyar válogatott nem vehet részt a világbajnokságon, ő sem utazik Mexikóba. A játékokat Londonban kezdte. Negyvennyolcban. Aztán negyvenkilencig jutott: egy híján ötven magyar ötkarikás elsőség megszületését közvetítette. Most megint Londonba készül, de a félszázas jubileum elmarad, mert „csak” a nyitóünnepségről jelentkezik, s azon nem osztanak medált. Öt persze megilletné az arany. Ám anélkül is örökös bajnok. Káprázatos produkciókkal. A „Lőj, Dömötör”-rel, a „nem félünk a Farkastól”-lal, a „jönnek a csehszlovákok”-kal, és megannyi hasonló bemondással, melyek közül a londoni 6- 3 riporteri attrakcióit elősegítette az is, hogy Sándor Csikar tizenegy adag cukrozott tojássárgáját rendelt Szepesinek az évszázad mérkőzése előtt a Hotel Cumberlandben... Az a torok persze a „dopping” nélkül is működött volna, ahogyan a mikrofon érdemes művészét az egyaránt kivételes beszédkészsége, képzelő- és megjelenítő ereje sem hagyta cserben soha. A művészvilághoz tartozott abban az értelemben is, hogy népszerűsége a film és a színház legfényesebb hazai csillagaiéval vetekedett. Csakúgy, mint a leghíresebb sportolókéval. Nem tudott bokszolni, öttusázni, kenuzni, pólózni, a futballt is csupán a BLASZ I-ben játszotta, de a közönség hasonlóképpen a szívébe zárta, mint Papp Lászlót, Balczó Andrást, Parti Jánost, Faragó Tamást vagy Puskás Öcsit. A nagy versenyzők-játékosok szintén odavoltak érte, ám annyira egyikük sem szerette őt, mint Szusza Ferenc, akivel együtt nőtt fel. Az újpesti labdarúgó-ideál legalább annyira örült annak, hogy barátjából neves szpíker lett, mint a legendás riporter a saját felfutásának: „Bölcs döntés volt a mikrofont választania — említette. — Már csak azért is, mert nála még véletlenül sem játszottam rosszul... ” Szepesi szintén megőrizte formáját, és rádiós pályafutása utolsó éveiben már a televízióban is csillogott. A Sport TV-ben — ahova hazatért, hiszen annak az épülete szintén Angyalföldön van - több mint 130 adást ért meg a régi bajnokoknak emléket állító sorozata, amelynek felvételei során kezdhetett mindent elölről. Értsd: újra élhette az életét. Ami a sport és a mikrofon volt. Volt? Ugyan! Miként a riporterek doyenje, úgy valamennyi ragyogó alakítása itt van velünk. A szavak virtuózát pedig Bem nem hagyja el. A legtöbbször az 1954-es vb-dön- tővel ébred. De ma már nem veri ki a víz, mert egy ideje arra nyitja a szemét, hogy a magyarok nyertek 3-2-re... Annyi mindenképpen igaz: jöhet az ünneplés. Hegyi Iván, a Népszabadság rovatvezetője
