XIII. Kerületi Hírnök, 2012 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2012-02-15 / 4. szám
Gyereksarok A hangya és a galamb T ikkasztó meleg nap volt, és a hangya, hogy szomját oltsa, megpróbált inni a tó vizéből. Óvatosan felmászott a part menti sziklákra, de egy hirtelen jött fuvallat a vízbe sodorta. Mivel úszni nem tudott, csak kapálódzott és vergődött, sehogy sem tudott a partra evickélni. Látva ezt a galamb, egy vékonyka vesszőt fogott a csőrébe, és a bajba jutott hangyának nyújtotta. Az belekapaszkodott, és kimászott a vízből.- Nagyon hálás vagyok, amiért megmentettél! — köszönte a hangya. - Szóra sem érdemes - felelte kedvesen a galamb.- Bár kicsiny vagyok, de egyszer meghálálom a jóságod! - ígérte a hangya.- Köszönöm, kis hangya, de igazán nem szükséges, hisz úgysem tudnál miben a segítségemre lenni - mondta a galamb, és búcsút intett. Telt-múlt az idő, és egy napon az erdőt járó vadász megpillantotta a faágon gubbasztó galambot. Egyből megkívánta a finom galamblevest, ezért puskájával célba vette a madarat. A kis hangya pedig nem késlekedett, felmászott a vadász csizmáján, s akkorát csípett a lába szárába, amekkora csak az erejéből kitelt. Miközben az a lábát vakargatta, a galamb messzire repült.- Ejnye! Elszalasztottam a madárkát! - bosszankodott a vadász. - Kicsiny ez a csípés, de annál kellemetlenebb! Bizony, bizony. Ha módunkban áll, tegyünk jót másokkal! A jó cselekedetet meghálálják a nemes szívnek. Klasszikus állatmesék, Szalay könyvek, 2006. www.szalaykonyvek.hu %? M 195x265 nun.96 o. 190x240 mm. 64 o BOGARAS mesék INGYENES SZEMVIZSGÁLAT KERETEK 1850 Ft-tól LENCSE akciók (egyszerű, bifokális, progresszív) Részletek a boltban LEHEL Piac, Emelet (a mozgólépcsőnél) Hétfő-péntek 9-00-18.00 ■ szombat 9-00-13.00 Telefon: 288-6960 2CHZtbruái^^ Uj generációs jelmeztervezők! A közismert lusta macska a Garfield magazin februári számában található jelmeztárának frissítésében kérjük a fiatal olvasók segítségét. Mi illenék ehhez a kissé testes, narancssárga kandúrhoz? Tervezz újabb színes farsangi jelmezt számára és küldd el a Hírnök szerkesztőség címére „GARFIELD” jeligével. A legjobb rajz beküldőjének a Garfield magazin meglepetéscsomagját küldjük ajándékba. Találd ki! Erdő mélyén lelhetsz rája, gyöngyharmatos a ruhája. Fehér színben nyiladozik, februárban kivirágzik. Mi az? Kedves gyerekek! A találós kérdés megfejtéseit február 24-ig várjuk az elérhetőségeinkre. A helyes megfejtők között gyermekprogramokra szóló jegyeket sorsolunk ki. Az előző számuk megfejtése: tojás. Nyertesünk: Cseh Laura. Gratulálunk!