XIII. Kerületi Hírnök, 2010 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2010-09-21 / 18. szám
2010. szeptember 21. TIZENHARMADIK S KERÜLETI HÍRNÖK 13 Piacolás, shoppingolás, beszerző kőrút. Úti célunk szerint ebevezzük beszerző útjabkat, ahol létfenntartó szükségleteinket megvásároljuk. A Lehel Csarnok ritkán okoz csalódást. Nem bonyolult feladat kalauzolni régi vagy új látogatókat a mozgólépcsőkkel, teherlifttel összekötött szintjei között. Megszokott nyitva tartással, „kisebb” változtatásokkal a kedvenc standjaink évek óta a helyükön vannak. A friss áru mellett a vidám, kedves, vicces mondatok, ismerős arcok a zordabb napokon is megmosolyogtatnak. (Emlékszem, amikor mégnem csarnok volt, hanem szabad ég alatti piac, egy árus kora reggel kacsintva megjegyezte: ilyen szakadó esőben csak a kutyasétáltatók és a zöldségesek kelnek ki az ágyból.) Gyakoran láthatunk ismert közéleti személyiségeket, ben van a piacunk. Előkerültek a statisztikák, amelyekkel nyomon követi az árakat, a forgalom alakulását. Szinte megszállottja a piaci kultúrának. A statisztikai hivatal adatai szerint az élelmiszer-fogyasztás a válság hatására csökkent, kevesebb a fizetőképes kereslet. Elmondta, hogy új standbérlőknek engedélyt csak akkor adnak, ha magas igényeket kielégítő áruválasztékukkal színesítik a piacot. Versenyre kell kelniük az egyéb bevásárlóközpontokkal. Ki lehet használni, hogy a XXI. században reneszánszát éli a piac. El tud csábítani új vevőkört a kisboltosoktól vagy a szupermarketektől. Színterévé válik a kultúra népszerűsítésének: hagyománnyá nőtt programjaival - pl. a Lehel napok keretében - rendezett egészélsportolókat, celebarcokat szembejönni velünk. Lehet Juhász Ferenc, a költő, Csűrös Karola szín- művésznő, Törőcsik András aranylábú futballistánk, Németh Lajos időjárás-felelősünk, Hal a tortán vagy Vacsora csata, itt mindannyian egyformán „csak” vásárlók vagyunk! Mivel híradás esetén a hivatalos út megkerülhetetlen - a piaci mozizást is a felügyelőséggel kell engedélyeztetni - így kerestem fel egy nem hiábavaló beszélgetésre dr. Vörös Péter igazgató urat. Beszámolójával meggyőzött, hogy gondos, értő-szerető kezekségnappal, kortárs képzőművészek kiállításaival. Szeretne színfoltjává válni hétköznapjainknak kellemes meglepetésekkel. Reméli, idén is sikerül elkápráztatni az ünnepekre készülődő vásárlókat az október közepe és december vége közötti hetek egyik napján, az anyagi feltételek függvényében. Semmi részletet nem árult el, de a törzsvásárlók megtudják, ha nem lankad a bevásárlói kedvük és figyelmük a modern Lehel Csarnok nyüzsgő élete és élelmiszerkultúrája iránt. L.Á. Fischeréknél még van Tátra-csúcs Békebeli sütemények A Balzac és a Hollán Ernő utca találkozásánál van egy kicsi üzlet, amely évtizedek óta kedves az édességek szerelmeseinek. Aki erre elhalad, a következő percben szinte biztosan bent találja magát a Fischer Cukrászdában. Akkor is, ha siet, akkor is, ha éppen „fogyózik”. Az alagsori cukrászműhely felől áradó csábító illatoknak egyszerűen képtelenség ellenállni. Ez a kis bolt az újlipótvárosiak számára maga az állandóság, a biztos pont, ahol idestova negyven éve megtalálják ugyanazokat a finomságokat és ugyanazt a halk szavú, kedves házaspárt. Fischer Aurél cukrászmester és felesége, Bella már a harmadik generációt látja el békebeli süteményekkel. Azt gondolná az ember, ezekre csak az idősebbek vevők. Szerencsére nem így van: aki egyszer megérezte a különbséget a „modern” cukrászati termékek és a hajdani sütik ízvilága között, annak nem számít, hogy most másik kerületben, városban vagy éppen országban él: ha teheti, előbb- utóbb visszatér a „Fischerbe”. A Fischer családban hagyomány a pék-, illetve a cukrászmesterség. A nagyszülőknek Ercsiben volt pékségük, Fischer Aurél édesapja pedig Óbudán nyitott ostyaüzemet. Az öt gyermek közül négyen maradtak a „kaptafánál”. Aurél nagyobbik öccse az imént említett óbudai vállalkozást vezeti, húgának pedig Csillaghegyen van ostyaüzeme. így csak természetes, hogy a Fischer cukrászdában „családi” tölcsérbe porciózzák a fagylaltot. A legkisebb fiú évtizedek óta a cukrászműhelyben serénykedik: az ő kezei közül kerülnek ki az itt kapható finomságok. Bella asszonyról valószínűleg sokan gondolják, hogy „csak” besegít a férjének. Pedig ő is mestercukrász. Azt mondja, nem bánja, hogy nem gyakorolja aktívan a szakmáját. A kiszolgálás is szép munka annak, aki mint ő, szívesen beszélget emberekkel. Harminc- nyolc éve házasok, és azóta itt laknak a kerületben, a cukrászda feletti házban. Négy felnőtt lányuk van. Talán mondani sem kell: mindannyian vendéglátósok, a Huba utcai iskolában végeztek. Kézenfekvő kérdés, vajon szereti-e a cukrász az édességeket. Fischer úr részéről egyértelmű igen a válasz: főleg „krémeses”, és a fagyit is kedveli. De több süteményt is meg szokott kóstolni, hogy meggyőződjön a jó minőségről. Feleségének a rétesek a kedvencei. A hatféléből, amit árusítanak, neki a túrós ízlik legjobban. Manapság a cukrászatban is a tömegtermelés, a minél kisebb munkával és költséggel történő előállítás a divat. Ezzel szemben a Fischer tele van olyan nosztalgiasüteményekkel, amelyektől nem sajnálják az anyagot és a munkát. Az indiánerben valódi a tejszínhab, a kávéfánk ízletes és omlós, Tátra-csúcsot és bécsi kockát pedig aligha találnak másutt a fővárosban az édesszájúak. Az utóbbi volt az Operettszínház népszerű bonvivánjának, Rátonyi Róbert- nek is a kedvence. Annak idején ő is állandó vevője volt Fischeréknek, akárcsak például Márkus László és sok ismert művész, közéleti személyiség. Akit pedig egyszer elcsábítottak az itteni finomságok, az többé nem éri be holmi műsüteményekkel. Visszatér messziről is, vagy ha ő már nem tud, jönnek helyette a családtagok, gyerekek, unokák. Rátonyi fia és lánya szinte minden héten itt van, pedig mindketten Budán laknak, és a Margit híd lezárása miatt jó nagy kerülőt kell megtenniük. Havas Henrik rendszeresen csomagokat a családjának, Hajós András pedig a gyerekeit hozza fagyizni. A fagylalt is békebeli, benne van minden, ami kell. Kérdezem Fischer urat, miért nem írják ki, mint másutt, hogy „főzött”. Azt mondja, erre semmi szükség: aki ide jár, pontosan tudja, mit fog kapni. Gondolnánk, hogy a nyár itt főszezon, de nem így van: olyankor kiürül a város. A tulajdonos és felesége azonban akkor is itt van a pult mögött. Mindössze négy napig „nyaraltak” Csillaghegyen, ahol második otthonuk van. Jólesett a fűnyírás, meg a kerti munka, de Bella asszony szerint a férjének már a harmadik napon hiányzott a bolt. Pedig ez teljes energiát kívánó munka, és huszonnégy órás elfoglaltság akkor is, ha csak nappal vannak nyitva. Ráadásul a válság itt is érződik. Nem annyira a vásárlók száma csappant meg, inkább kevesebb süteményt visznek. Az energiaárak folyamatosan emelkednek, ez sem könnyíti meg az életüket. Ettől függetlenül ők ketten elégedett emberek, mert azt csinálják, amit igazán szeretnek. Amíg egészségesek, és bírják, nem is akarják abbahagyni. Pedig van hat unokájuk: a legnagyobb tízéves, a legkisebb hét hónapos. Ők többnyire itt, a cukrászdában látogatják meg a nagyszülőket. Hogy lesz-e közülük olyan, aki majd folytatja a családi hagyományt, az még a jövő zenéje. Jelenleg az a legnagyobb öröm, hogy nemcsak naponta érzik a vevők megbecsülését, de immár hivatalosan is elismerték azt, hogy idestova negyven éve magas színvonalon szolgálják ki a kerület lakóit. Fischer Aurél azt mondja, váratlanul érte, hogy nemrégiben a kerület érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenységéért többekkel együtt Polgármesteri Dicséret elismerésben részesült. Be is kereteztette az oklevelet, amely fő helyre, a mesterlevél mellé került a cukrászda falán. Csop Veronika
