XIII. Kerületi Hírnök, 2010 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2010-09-21 / 18. szám

14 TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK 2010. szeptember 21. Láng Sporttelepből Angyalföldi Sportközpont Folytatás az 1. oldalról A XIII. kerület kiemelt figyelmet fordít a diák-, szabadidő- és tömegsportra. Az el­múlt esztendőkben többek között felújította két tanuszodáját és több tornatermét, külön tornát szervez az óvodások és nyugdíjasok részére, az OLLÉ-program keretében öt pá­lyát létesített. Ebből a „sorból” emelkedik ki a szeptember 13-án átadott egykori Láng Sporttelep, mely az új élet mellett új nevet is - Angyalföldi Sportközpont - kapott.- Sokat gondolkodtunk azon, hogy mi le­gyen a létesítmény neve - mondta az ünne­pélyes átadáson dr. Tóth József polgármes­ter. - Szerettünk volna a névvel is utalni ar­ra, hogy a kerület egész lakossága használ­hatja a sportközpontot, ezért az illetékes szakbizottságok az Angyalföldi Sportköz­pont elnevezés mellett döntöttek. A keresztelőn megjelentek kerületi él­sportolók, valamint szakosztályok, sport­klubok vezetői is, akik a polgármester kö­szöntése után a vendégekkel együtt megte­kintették az újonnan elkészült főépületet. A létesítmény a Rozsnyai és a Lomb utca sarkán, a kerület jelentős építészeti, gazda­sági fejlődésnek indult részén található. Az önkormányzat képviselő-testülete 2001- ben döntött a korszerűtlen sporttelep fel­újításáról, egy évvel később tervpályázatot írt ki a rekonstrukcióra. Ezután megépült egy műfüves pálya, majd 2003-ban átadták a több mint 600 m2 alapterületű, nemzet­közi szabványoknak megfelelő sportcsar­nokot. A most elkészült és felavatott, teljes körű­en akadálymentes sportcentrum főépülete kétemeletes, hajószerű épület. A Rozsnyai utca felőli részén a közösségi és sportszerve­zői épületszakasz, a fitnesztermek, az étte­rem és az irodák helyezkednek el. Az elő­csarnok másik oldalán találhatók az öltözők a pálya felé néző üvegezett oldalfolyosóval. Az emeletre került tizenkét kétágyas, loggi- ás vendégszoba, a lépcsőház mögött pedig négy squashpályát alakítottak ki. A teljes beruházási program része az ed­digi sportcsarnok bővítése - a meglévő mel­lé egy újat is építettek - és a kertépítés is. A Vasas SC kézilabdabázisát az Angyal­földi Sportiskola adja, a Budapesti Honvéd vívóit a Csata DSE képzi, illetve két éve új ott­honra talált az intézményben a nagy múltú labdarúgóutánpótlás-nevelő egyesület, a Szent István SE is.- Egy ilyen épület átadása fémjelzi azt a hozzáállást, amit a kerület a sporttal kapcso­latban tanúsít - mondta Molnár Imre, a Bu­dapest Honvéd Sportegyesület elnöke. Az Angyalföldi Sportközpontban már rendszeresen zajlanak testnevelés órák és diákolimpiái versenyek, emellett a sporttele­pen több sportág képzése is folyik délutánon­ként. Ráadásul idén ősszel első alkalommal rendezik meg a kerületi sportágválasztót - természetesen a létesítményben -, melynek keretében az általános iskolás tanulók köré­ben az utánpótlás-nevelő szakosztályok ti­zenhét sportágat fognak népszerűsíteni. Szabó Viktória A Rozsnyai utca felőli részén a közösségi és sportszervezői épületszakasz, a fitnesztermek, az étterem és az irodák helyezkednek el A keresztelőn a Vasas SC képviseletében megjelent Markovits László elnök, Kiss Gergely és dr. Steinmetz Barnabás vízilabdázók, valamint Ferenczi István és Lázok János labdarúgók Foglalja le utazását online! www.bestreisen.hu Tengerparti nyaralások áUciós TUNÉZIA Októberi., 5., 8. ~ 7 éj Hannibal Palace 4‘ fp Ft/főtői TUNÉZIA Október 1.-11 éj Amir Palace 5* fp 94 900 Fűtőtől DJERBA Október 9. - 7 éj Diana Rímel 4' AI 109 900 Ft'főtöi Foglaljon online és nyerjen 100 ezer Ft fis költőpénzt! Részletek: i www.bestreisen.hu Szeptember 26., 29. ~ 7 éj Dino Club Aquamarine 5' Aí Í9 900 Ft főtől HURCHADA Szeptember 26.-10 ej LTI Pyramisa Resort 5* AI 144 90( Fűtőtől Törökország Október 4., 11.. 18.-7 éj Dino Club Jasmine 5* AI 109 900 Ft tőtől INGYENES reptéri parkolás minden foglaláshozl A»«ijMMM(KWkiMkniliJSKS Inam»800.CsWM«MFWMKKK'olMfvm.totUKu«IMA* StorofcasdttfcUfc, tötetós sfcescSBRÍ2#5ii3f|$! iwt? legfcfceteöbi irodánk: 165? Budapest. Westend City Center Kosztolányi nkrt. 4. Tel: 236 6293 E-mail: westemt©bestreisen.ho www bestreiseR.hu R-1214/95/1999 Tizenötezer A kerületet is érinti Magyarország legnagyobb futóeseménye, a 25. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál. A szep­tember 26-i, mintegy tizenötezer embert, köztük több ezer külföldit megmozgató maraton és futófesz­tivál a kerületben az Újpesti alsó rakparton, a Váci úton és a Ferdi- nánd hídon halad át. Az esemé­nyen a klasszikus 42 kilométeres maratoni táv mellett több rövidebb táv közül választhatnak a futás kedvelői: a kicsik szüleikkel együtt elindulhatnak a 600 méteres csalá­di futáson, az edzettebbek a 3,5 ki­lométeres maratonkán, aki pedig még többre vágyik, a 7 kilométeres minimaratonon állhat rajthoz. A hosszabb távokon indulók kipró­bálhatják magukat 30 kilométeren, illetve öt- és háromfős váltóban futhatják a maratont. A SPAR Bu­dapest Nemzetközi Maraton és Fu­tófesztivál ezzel minden korosz­tálynak kínál sportolási lehetősé­get, megmozgatva családokat és baráti társaságokat, kicsiket és na­gyokat. A mezőnyhöz tehát bárki csadakozhat, nevezésre az 56-osok terén lévő versenyközpontban, az esemény napján is van lehetőség. Dr. Tóth József polgármester- A kerület minden lakosa használhatja a sportközpontot

Next

/
Oldalképek
Tartalom