XIII. Kerületi Hírnök, 2007 (13. évfolyam, 1-24. szám)
2007-12-19 / 24. szám
10 2007. december 19. TIZENHARMADIK A női tőrválogatott Csapatban szép az élet A női tőrválogatott remek idényt tudhat maga mögött, hiszen Európa-baj- noki aranyat, két világkupa-elsőséget gyűjtöttek be, míg az idei világbajnokságon negyedikek lettek. A 2007-es esztendő eredményeiről és a jövő évi tervekről kérdeztem Knapek Edinát és a szintén a Hon- védban vívó Varga Gabriellát. Elindultunk az olimpiára- Mind csapatban, mind egyéniben nagyon szép eredményeket értetek el idén. Hogyan értékelitek az esztendőt?- Az elmúlt időszakban nem voltak igazán jó eredményeink csapatban, így az Eb-elsőség mindenképpen előrelépést jelent. A legfontosabb, hogy elindultunk az olimpiára kvalifikáló úton és nagyon szépen haladunk afelé, hogy ott legyünk Pekingben. Az egész éves teljesítményünket nézve azt gondolom, hogy elégedettek lehetünk - mondta Knapek Edina.- Áprilisig még tartanak a kvalifikációs versenyek, így elsődleges feladatunk, hogy ott jól szerepeljünk, utána jön az Európa- bajnokság, majd augusztusban remélhetőleg az olimpia. Egyéniben változó a helyzet, de mind a négyen (Knapek Edina, Mohamed Aida, Varga Gabriella, Újlaky Virgine) a legjobb 16-ban vagyunk. Csapatban viszont mindenképpen érmet szeretnénk nyerni a világversenyeken.- Az eredményekről még annyit - veszi át a szót Varga Gabriella -, hogy a világbajnokságon hárman is a legjobb nyolcban voltunk, én az Eb-n kerültem be a legjobb nyolcba, így egyéniben is sok mindent elérhetünk.- Jó évet zártak a lányok - teszi hozzá Ber- nát Zoltán, a lányok edzője és egyben szövetségi kapitánya. - Megvolt az i betű, egyedül az a bizonyos pont hiányzott a tetejéről, mert nem sikerült a vb-n dobogóra állni. Az eddigi kvalifikációs versenyek olyan jól sikerültek, hogy már szinte biztos, hogy ott lehet a csapat az olimpián.- Látszik, hogy igazi összeforrott csapat vagytok, akik már évek óta néha egymás ellen (egyéniben), de leginkább egymásért küzdőtök. A versenyeken kívül is ilyen jó csapatot alkottok?- Nagyon is - vágja rá Gabriella. - Amikor nem jöttek az eredmények, megszakadt a szívünk, ha a másiknak nem jól sikerült egy verseny. Szerencsére az új kvalifikációs rendszer előnyünkre szolgál, hiszen ha a csapat kivívja az olimpiai szereplést, ez egyből azt jelenti, hogy egyéniben is indulhat három versenyzőnk. Az új rendszerbevezetése óta jönnek is az eredmények. És persze a páston kívül is a legjobb barátnők vagyunk, nincs olyan nap, hogy legalább telefonon ne beszélnénk. A látványosságra való törekvés a használhatóság kárára megy- Mit gondoltok, a vívásban bevezetett új wireless (vezeték nélküli) technikáról? Mennyire segíti, vagy éppen hátráltatja a vívás fejlődését az új technika?- Sajnos, eddig nálunk ez negatívan jelentkezett - mondja Edina. - Éppen Mohamed Aidánál okozott kellemetlen perceket a vb-n. Nem lenne probléma, ha sikerülne kiküszöbölni azokat a hibákat, amelyek most még akár mérkőzéseket dönthetnek el. Az új rendszer nem száz százalékosan jelzi a találatokat, és azért nem mindegy, hogy valaki ennek következtében mondjuk döntőt vív, vagy leszorul a dobogóról. A másik problémát az jelenti, hogy a versenyzőknek nem sok beleszólásuk van a technika használatába, ami gyakran változik, és néha úgy érezzük, hogy a látványosságra való törekvés a használhatóság kárára megy.- Az is gond - teszi hozzá Gabriella -, hogy sokszor csak a világversenyeken tudjuk először kipróbálni az új technikát, így egy nagyon fontos eseményen kell hozzászoknunk az új körülményekhez.- Most például nemcsak ezt a vezeték nélküli vívást vezették be, hanem az átlátszó plexi sisakot is, ami egyrészt jóval nehezebb, mint az elődje, másrészt könnyen pá- rásodik, és emiatt zavarja a látást. Nemrég kezdtük el tesztelni, és félek, nem lesz elég idő az olimpiáig, hogy kellőképpen megszokjuk.- Gondolom, szakosztályvezetőként neked, Edina sok hasonló problémával is szembe kell nézned. Hogyan tudod összeegyeztetni a sportolást a szakosztályvezetéssel?- Most már két éve vagyok ezen a poszton a Honvédnél, kezdek hozzászokni ehhez a kettősséghez. Sportolóként ugyanazt a munkát végzem, mint a többiek, a szakosztálynál pedig leginkább az anyagi háttér megteremtése a feladatom.- Az egyik legnagyobb tradíciókkal rendelkező magyar sportágba hogyan lehet támogatókat bevonni?- Sajnos, nagyon nehéz szponzorokat találni. Állandó keresésben vagyok, de azt látom, hogy nemcsak a vívásba, hanem idehaza a sportba komoly kihívás támogatókat szerezni.- Edina, mit jelent számodra Angyalföld?- Mindent. Itt születtem, nőttem fel, jártam a Csata utcai általános iskolába, a középiskolába, sőt, az egyetemre is. Itt járok edzésre, generációk óta itt lakik a családom, és jómagam is itt lakom. Amikor pedig új otthont kellett választanom, nem is volt kérdés, hogy nem hagyom el a kerületet. Szabados Tamás Vívótanfolyam 8-11 éves lányok és fiúk részére vívótanfolyam indul az Űj Palotai úti sporttelepen. Érdeklődni és jelentkezni lehet Fodor Andreánál a (30) 620-8994-es telefonszámon vagy a kvart@freemail.hu címen. Nemcsak jó tanulók, de jó sportolók is Bajnokokat köszöntöttek „Ki beszél itt győzelemről? A helytállás - minden.” - olvashattuk Rilke idézetét november 29-én a Jó tanuló, jó sportoló díjátadó gálán az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban. A köszöntő után dr. Tóth József, a kerület polgármestere és Holopné Schramek Kornélia alpolgármester adta át a díjakat 33 jó tanuló, jó sportolónak, 19 diáknak a budapesti és országos diákolimpián elért kiváló eredményeiért és 45 felkészítő sportszakembernek. A rendezvényen jelen volt még Sági Judit, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke, Baksa Gábor, a Művelődési, Ifjúsági és Sport Osztály vezetője, Magos Péter, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság tagja és BernátZoltán, a Sport és Szabadidő Kht. ügyvezetője. A Jó tanuló, jó sportoló díjat idén tizenötödször, a diákolimpián jól szereplőknek tizedszer adták át. Tábori N ovember 30-án köszöntötték a polgármesteri hivatal tanácstermében azokat a kerületi sportolókat, akik az idei bajnokságokon kiválóan szerepeltek. Az Európa-bajnokság és világbajnokság dobogósait: összesen 62 sportolót és 36 edzőt, 11 szakosztályvezetőt jutalmaztak. Elismerésben részesült továbbá kerületünk 13 kiváló ifjúsági sportolója is. A díjakat dr. Tóth József, a kerület polgármestere és Holopné Schramek Kornélia alpolgármester adta át. Az ünnepségen jelen volt még Sági Judit, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke, Baksa Gábor, a Művelődési, Ifjúsági és Sport Osztály vezetője és Dőry Miklós, a XIII. Kerület Testneveléséért és Sportjáért Közalapítvány elnöke is. Dr. Tóth József ünnepi beszédében elmondta: a XIII. kerület önkormányzata az éves költségvetésének közel 2%-át fordítja testnevelési és sporttevékenységek támogatására. Folyamatosan fejleszti sportlétesítményeit, és jelentős támogatásban részesíti a kerületi utánpótlást nevelő műhelyek magas szintű sportszakmai munkáját. T.ZS. Remek idényt zárt Knapek Edina ésVarga Gabriella-középen Bemát Zoltán, a lányokedzője és szövetségi kapitánya