XIII. Kerületi Hírnök, 2007 (13. évfolyam, 1-24. szám)

2007-01-17 / 1-2. szám

2007. január 17. TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK Béke veled Jeruzsálem A Júdeai-hegyek között fekvő Je­ruzsálem, Izrael fővárosa, három világvallás születésének központ­ja. Négyezer éves múltja alatt a zsi­dó, keresztény és mohamedán val-, lás szent városa lett. A mai Jeruzsá- lem két részre osztható, az óváros fallal körülvett világa és az Újvá­ros. Az óvárosban vannak Jézus keresztútjával és halálával kapcso­latos emlékek. Itt a Via Dolorosa, a fájdalom útja, ahol Jézust vitték a Golgota hegyére, és itt vannak a stációk is, amelyek történetét az Újszövetségből ismerhettünk. Az utolsó stáció helye a Szent Sír-ba­zilika, amelyet 1149-ben kereszte­sek építettek arra a helyre, ahol Jé­zus Krisztus keresztje állt és alatta az a barlang van, ahová testét he­lyezték. Ma hat vallási közösség osztozik ezen a templomon: a ró­mai katolikus, a görögkeleti, az ör­mény, a kopt, a szír és az etióp. Az óváros leghíresebb emléke a Sira­tófal, amely a második szentély megmaradt fala (i. sz. 70). Az ősi zsidó hit szerint az Örökkévaló szelleme nem távozott el a temp­lomból, amikor azt lerombolták, hanem ma is a fal felett lebeg, ezért a hithű zsidók itt érzik magukat legközelebb Istenhez. A Siratófal­nál bármely zsidó a nap bármely órájában imádkozhat, de az asz- szonyok csak a férfiaktól elkülöní­tett részen. A fal repedéseibe, hé­zagaiba kis cédulákra felírt kíván­ságokat rejtenek, s remélik, hogy Isten teljesíteni fogja. Jeruzsálem óvárosát fallal vették körül, a leg­régebbi fal már Dávid király idején is állt. A falnak 8 kapuja van, ebből 7 átjárható, a 8. be van falazva. Ez az Irgalom kapuja, vagy más néven az Arany Kapu. Még Szaladin szul­tán falaztattabe 1187-ben, Jeru­zsálem elfoglalását követően, s az­óta sem bontották ki. A zsidó hit szerint, amikor eljön a megjöven­dölt Megváltó, ezen a kapun át fog felmenni a Templom-hegyre. A Golgotára, ahol Jézus keresztje állt, a Szent Sír-bazilikából lépcső visz fel. AGolgotajelentésehéberülko- ponya, ugyanis a hagyomány sze­rint itt temették el az emberiség ős­atyjának, Ádámnak a koponyáját. A Bazilikán belül álló Szent Sír ká­polna oltárát abból a kőből farag­ták, amely egykor Jézus sírkamrá­ját zárta el. Mindez három világ­vallás gyökereit, hagyományait hordozza. Jeruzsálem a Szent Vá­ros. Ezt a Szent Várost ismerhet­jük meg Benda Iván - Béke veled Jeruzsálem című kiállításán - a hétköznapokban, az ünnepekben, a katolikus vallási áhítat percei­ben, nőket, asszonyokat a Korán tanulása közben, görögkeleti orto­dox papot meditációjában és a rabbi által megáldott gyermeket, az életet ebben a sokszínű város­ban és a hitet, amely minden por- cikáját, utcáit, házait, falait, vizeit és hegyeit átjárja. Különös sokszí­nűsége, látszólagos békessége arra inti fiatal nézőit, hogy az ember, akármilyen hitben él, akárhová tartozik, akkor is ember, és ezt a jo­gát, és a hitét tiszteletben kell tar­tani, és tolerálni kell. A tanulságos kiállítás nemcsak filozófiai és pe­dagógiai mondanivalójával hat, hanem a művészi fotók érzelmi erejével is. Benda Iván képei olyan jók, hogy nem keresünk bennük műfajt, mondanivalót, mert ter­mészeténél fogva hordozzák azt fotói, hanem érezzük, hogy azok a diákok, akik ilyen légkörben ne­velkednek, sokkal toleránsabbak és érdeklődőbbek lesznek, az ő művészete, az Ő fotói által. Helyszín: Hunyadi Mátyás iskola, AulArtGaléria, (KarikásFrigyes u.) Vajda Ildikó Ha képbe akar kerülni a XIII. kerületben, akkor nézze és figyelje a tvl 3 adásait! Keresse a kerületi kábeltévé, a tvl 3 műsorát a UPC hálózatán! Riportok, beszámolók, hírek, tudósítások a kerület életéről és lakóiról! Ha tudni akarja, hogy mi zajlik az önkormányzat ülésein, akkor nézze a tvl 3 adásait! Minden szerdán „Angyalföldi Magazin". A tvl 3 műsoraival hétfőn, szerdán és pénteken 17.30-18.30 óra között találkozhatnak. Adásainkat hatszor ismételjük! 24 órás, folyamatos Képújságunkban naponta frissítjük a legfontosabb kerületi közleményeket! Hirdetéseit minden formátumban tudjuk sugározni (szöveges-fotó, mpeg-, avi-formátum stb.J. Szolgáltatásaink:-Vállaljuk többkamerás helyszíni esemé­nyek, rendezvények felvételét, reklám- és referenciafilmek készítését.- Saját VHS-felvételeit DVD-re mentjük!- Új videofelvételeihez zenét és szöveget ke- vertethet korszerű, digitális stúdiónkban! A kerület Képes Krónikása: a tvl 3! Címünk: 1131 Budapest, József Attila tér 4. Telefon: 788-7098. E-mail: tvl 3@chello. hu. Hirdessen ön is a TV13 műsoraiban! Kóka-tervek Tavasz (A Káka Alapítvány kiállításából) A Kóka Ferenc Művészeti Alapít­vány elnöke, dr. Molnár Valéria a tavalyi év eredményeiről és a 2007- es év terveiről beszélgetett a Kóka Galériában rendszeresen kiállító művészekkel. Baráti hangulat jel­lemzi ezt a kis közösséget, amelyet Molnár Valéria összekovácsolt. Összetartja őket a lassan tíz éve el­távozott Kóka Ferenc festőművész szellemisége, aki művészeti igé­nyességével és megrázó tehetségé­vel olyan mércét állított fel, hogy az, aki kiállít egykori otthonában, arra nézve kötelező a magas minő­ség és a festői, alkotói tehetség. A 2006-os év a „Jeles évfordulók” cí­mű kiállítássorozathoz köthető. A kiállító művészek azt a sugalma- zást kapták, hogy keressenek az életükben olyan évfordulót, amelynek aktualitása mostanra vált döntően fontossá. A „Jeles év­fordulók” sorozat alkotói így ezt a témátjárták körbe műveikkel. Kik is voltak ők: Fekete Géza, F. Dobi Ágnes, Hegedűs Endre, Bende Ró­bert, Sáfár Pál, Károlyi Ernő, Decsi Ilona, Albrecht Júlia, Bráda Tibor, Szentgyörgyi József, Kéri Imre, Laborcz Mónika, Szilcz Mariann, Ferenczy Zsuzsa, Orosz Károly, Káplár Ferenc mind-mind korunk nagyszerű művészei. A 2007-es év­ben a kiállítások témája a „Roko­nok”, a művészdinasztiák, mű­vészcsaládok témája köré össz­pontosul. Az új kiállítássorozatra 2007. január 20-ig lehet még pá­lyázni a Kóka Alapítványnál. A másik nagy terv, hogy méltón megünnepeljék a tíz éve meghalt Kóka Ferenc festőművész emlé­két. Az Újpesti Galéria ebben már egy biztos lehetőség, és a Volks­bank is vállalta a Kóka-festmények kiállítását. Molnár Valéria, aki egymaga vezeti a művészeti alapít­ványt, hűen a Kóka Galéria szelle­miségéhez, olyan tervet is meg akar valósítani, hogy a kiállítások mellett baráti csoportként és szel­lemi központként a művészek nyilvános előadásokat tartsanak kedvenc festőikről, szobrászaik­ról, tehát a közösségépítés folyta­tódik 2007-ben is, abban a kedves családias légkörben, amely oly na­gyon jellemzi a Kóka Ferenc Mű­vészeti Alapítványt. Vajda Ildikó Optika INGYENES SZEMVIZSGÁLAT Vegye kézbe engedményét! • #-% Kedvezmény a kockákkal dobott értéknek megfelelő százalék! LEHEL Piac, Emelet (a mozgólépcsőnél) Hétfó-péntek 9.00-18.00 ■ szombat 9.00-13.00 Telefon: 288-6960

Next

/
Oldalképek
Tartalom