XIII. Kerületi Hírnök, 2007 (13. évfolyam, 1-24. szám)
2007-01-17 / 1-2. szám
w TIZENHARMADIK laS KERÜLETI HÍRNÖK 2007. január 17. Papp Ferenc emlékére Papp Ferenc emléktábláját a Gogol utca 27-es számú ház falán a baráti kör és a XIII. kerületi önkormányzat2006. november 27-én avatta fel Papp Ferenc akadémikus, számítógépes nyelvészprofesszorra emlékezve, élete utolsó éveinek lakhelyén, a Gogol utca 27-es számú háznál emléktáblát avatott fel a Papp Ferenc Baráti Kör és a XIII. kerületi önkormányzat. Papp Ferencet a magyar számítógépes nyelvészeti kutatások út- törőjeként, illetve a hazai és nemzetközi russzisztika és alkalmazott nyelvészet kimagasló alakjaként tartja számon a magyar tudományos élet. A Gogol utca 27. számú házban élt életének utolsó tizenöt esztendejében. 2001 áprilisában hunyt el 71 éves korában. Tudományos munkássága, oktatás- és tudományszervező tevékenysége példaértékű valamennyi tanítványa és tisztelője számára. Az orosz-francia szakos fiatalember 1948-ban kezdte meg tanulmányait a budapesti Eötvös Kollégiumban, és 1956 őszén már a nyelvtudomány legfiatalabb kandidátusaként tartják nyilván az Akadémián. Hasonlóképpen a legfiatalabbak között van, amikor 1976-ban levelező tagja lesz a Magyar Tudományos Akadémiának, amelynek kilenc évvel később választják rendes tagjává. Életpályája Debrecent és Budapestet köti össze: 1955-ben lett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem oktatója, majd tanszékvezető tanára, 1982-től a Budapesti Köz- gazdasági Egyetem Nyelvi Intézetét vezette, 1985 és 1988 között pedig az ELTE BTK Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének volt a vezetője. 1985-ben az MTA Nyelvtudományi Intézetének kutatóprofesszoraként szervezte és indította útjára az akadémiai nagyszótárral kapcsolatos számítógépes munkálatokat, amelyeket a 2000-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig irányított. Papp Ferenc kutatásai fordulatot hoztak a magyar leíró nyelvészetben, forradalmasították a szótárírást. Az 1960-as években elindított számítógépes munkálatok, a hétkötetes Értelmező szótár szavainak rögzítése, elemzése és rendszerezése alapmunkának számít a számítógépes nyelvészek körében napjainkban is. Az 1969-ben megjelent, számítógépes adatbázison alapuló szóvégmutató szótár világelsők között látott napvilágot. Papp professzor russzisztikai munkásságának egyik kiemelkedő állomása az 1979-ben megjelent Könyv az orosz nyelvről című műve, amely az orosz nyelv rejtelmeibe enged betekintést, mindenki számára közérthetően és élvezetes stílusban bemutatva a tudomány eredményeit. Cikkeinek, tanulmányainak száma meghaladja a kétszázat. „Vérbeli alkalmazott nyelvész volt, aki a nyelvtudomány minden területén az elméleti eredmények gyakorlati alkalmazhatóságát is szem előtt tartotta” - emlékezik róla egyik pályatársa, Kiefer Ferenc professzor. Az ünnepségen Szépe György és Prószéky Gábor idézte fel Papp Ferenc személyét. A több mint fél évszázadon át pályatárs Szépe professzor szavaiból olyan tudós személyisége bontakozott ki, aki az igazság híve volt a tudományban és a szépségé a filológiában, aki az orosz nyelv és irodalom kérdését a kultúra iránti szeretet és tisztelet kérdésének tekintette, aki az 1930- as évek sok mindennel küszködő generációjának képviselőjeként is mindig maximálisan tudott teljesíteni, és akit Japántól Kanadáig ismernek - ma is - emberségéről és tudományos eredményeiről. Magyarországi emléktáblán minden bizonnyal először jelenik meg a „számítógépes nyelvészet” kifejezés - hallottuk a Gogol utcai lakásba gyakran ellátogató Prószéky Gábortól, akit a napjainkban folyó magyar számítógépes nyelvészeti kutatások vezéralakjaként ismernek világszerte. Megtudtuk tőle azt is, hogy Papp Ferenc soha nem viselkedett megközelíthetetlen professzorként vagy neves akadémikusként, hanem mindig a „barát” volt, és egyben a legjobb értelemben vett „tanár”, akivel mindenről lehetett beszélgetni, vitatkozni - és tanulni tőle. A műsor szellemisége Papp Ferenc szellemiségét hozta az ünneplők közé. Az orosz író nevét viselő Gogol utca valószínűleg nem hallott még Puskin- és Jesze- nyin-verset eredetiben. A kerületi középiskolák összefogásának köszönhetően a költemények Jász Zoltán (Szabó Ervin Gimnázium), Mikó Veronika (Berzsenyi Dániel Gimnázium), Mártonffy Sarolt (Ady Endre Gimnázium) és Sárvári Fanni (Continuo Zene- művészeti Szakközépiskola) tolmácsolásában hangzottak el oroszul és magyarul. Az ünnepség hangulatát a Continuo-növen- dékek muzsikája varázsolta meghittebbé. Az emléktáblán koszorút helyezett el a Papp Ferenc Baráti Kör, a kerületi önkormányzat, a társasház képviselője és tiszteletüket fejezték ki Papp Ferenc tanítványai.- Tóth „Gyerekkorunk" ; ó dolguk volt a Faludi utcai gyerekeknek! Az ötvenes években még nem volt parkosítva a házak között, így hát nyáron naphosszat a forró homokban ücsörögtünk, komoly homokvárakat építettünk alagutakkal, folyókkal, hidakkal és virágos kertekkel. Ha eluntuk, „kirándultunk” a házak fölötti domboldalra, amit bozótok és vadvirágok tarkítottak. Oda temettük el „Mandi”-t, a kanári madarunkat hófehér vattával kibélelt kék papírdobozban. Libasorban kísértük a domboldali „temetőbe”, és megsirattuk, mert csodás hangjával sok örömet szerzett gyereknek és felnőttnek egyaránt. Akkoriban még átjártunk egymáshoz, az ajtók nyitva voltak, ha valaki véletlenül becsapta maga mögött, nem volt gond, a szomszéd kulcsával kinyitotta. Mi, gyerekek az ajtók előtt ácsorogva beleszimatoltunk a levegőbe és megéreztük a szomszéd nagymama süteményének illatát. Nem tudom miből, és hogyan hozták össze ezeket a süteményeket, de még ma is a számban érzem az ízüket. Abban az időben mindenki dolgozott, nők és férfiak egyaránt; a Váci út vagy Újpest gyáraiban, ezért a gyerekek egyedül voltak. Az itt lakó nagymamák dolga volt ránk, gyerekekre is ügyelni. Temérdek dolguk mellett fél szemüket mindig rajtunk tartották, így látszólag szabadon hagytak bennünket, de mégis felügyelet alatt voltunk. S ahogy nőttünk, úgy bővült a játékok köre. Játszottunk saroklesőt, az ugrálókötéllel csodákat műveltünk, és a dobó „pikénk” sem tévesztette el az ugróiskolát. Ritkán voltunk betegek, hogy miért? Nos, talán azért, mert a házak fölött húzódott az Új palotai út, amit mi, gyerekek sportpályának használtunk. Nyaranta ott labdáztunk (a szülői tiltás ellenére), télen ott szánkáztunk le az úton; igaz, óránként feltűnt egy-egy teherautó, de nagyon lassan jöttek, vigyáztak ránk. Az út túloldalán érdekes világ tárult elénk. Ott volt a tehenészet! Minden reggel az Új palotai úton hajtották a teheneket a Rákos-patak partjára, estig ott legeltek, és alkonyattájt poroszkál- tak haza. A környéken mindenki tudta, hogy este hét óra körül lehet menni a friss tejért. Egyszer egy héten túrót és tejfölt is lehetett kapni megfizethető áron. Az a hely varázslatos volt számunkra állataival, hajnalkával befutatott kerítésével. Mögötte állt a titokzatos „kastély”, roskadozó épületével, málló vakolatával elérhetetlen világot jelentett számunkra, mivel odáig sosem engedtek el bennünket, pedig akkoriban úgy jöttünk el hazulról, hogy megmondtuk hová megyünk, és mikor jövünk vissza, még óránk sem volt. Az elmúlt évtizedek során megváltozott minden. A tehenészet helyén tízemeletes ház áll, az Új palotai úton sem szánkóznak többé a gyerekek a nagy autóforgalom miatt. Az ajtókat sem lehet már nyitva hagyni, lakattal és vasráccsal zárják. A régi gyerekek közül talán még egy-kettő lakik a környéken. Sokan elköltöztek, de ha néha sütök valamit, mindig viszek kóstolót a szomszédnak. Németh Marietta
