XIII. Kerületi Hírnök, 2006 (12. évfolyam, 1-24. szám)

2006-06-07 / 11-12. szám

2006. június 7. TIZENHARMADIK] DÍSZPOLGÁROK * DÍSZPOLGÁROK Dr. Schweitzer József A magyarországi zsidóság legavatottabb szószólója. Nyugalmazott főrabbi. Élő szimbólum, benne testesül meg mindaz, ami a mai zsidó közösség önképe számára fontos: a zsidó hagyományban otthonos rabbi, a magyar kultúrában jártas, mű­veltember, aki mindemellett a holokauszt túlélője. Kifogyhatatlan erővel segíti a rá­szorulókat. Bölcsességével békességet su­gároz. Nem tesz különbséget az emberek között, többek között ennek is köszönheti elismertségét. Dr. Schweitzer Józsefet mindenhol szívesen fogadják, ezúttal mi, kerületiek köszöntjük díszpolgáraink so­rában.- A XIII. kerülethez sok emlékem fűző­dik. Budapesten, többek között a Hegedűs Gyula utcai - akkor Csáky utcai - zsinagó­gában voltam főrabbi, ahol nagyapám is működött rabbiként. Megtisztelő számom­ra a díszpolgárság.- Családi gyökerei meghatározták sorsát, élete tragédiával kezdődött.- Egy évvel születésem után, 1923-ban ta­nítónő édesanyám, Hoffer Friderika torok­gyíkban elhunyt. Jogász édesapám többé nem nősült meg. Anyám halála mindenkit fájóan érintett a családban, nem is beszél­tünk róla, csak gyászoltunk. Nevelésemet apámmal együttműködve boldogult édes­anyám szülei, dr. Hoffer Ármin és felesége vállalták. Nagyapám akkor veszprémi fő­rabbi volt, utóbb pesti rabbi, és az Országos Rabbiképző Intézet professzora, tehát rab­biházban nevelődtem.- Műveltsége csodálatra méltó, fáradha­tatlan tudásvágya példaértékű. Fejlődésében kik voltak önre hatással?- ki elemi iskolát Pesten, a középiskolát a Zsidó Gimnáziumban végeztem. Kiváló hittantanárunk volt, a mártírhalált szenve­dett dr. Kohn Zoltán rabbi. A Zsidó Gimná­zium a magyar és a zsidó műveltséget egy­szerre adta át, utóbbit a szaktárgyaik mellett jeles zsidó tudással rendelkező tanárok. 1940-ben érettségiztem, majd az Országos Rabbiképző Intézet és egyben a Bölcsészet­tudományi Kar hallgatója lettem, ahol sémi nyelvészetből, ókori keleti történetből és szociológiából tettem doktori vizsgát. Vol­tam vallástanár, 1947-ben rabbivá avattak, 1981-ig Pécsett, utána Budapesten voltam rabbi. 1964-től tanár, majd Scheiber pro­fesszor halála után igazgatója voltam az Or­szágos Rabbiképző Intézetnek. Időközben országos főrabbivá választottak. Rektori és országos főrabbi tisztségemről saját elhatá­rozásomból 80 éves koromban lemondtam, nyugdíjba vonultam.- Egyetlen magyar rabbi sem részesült ennyi kitüntetésben, díszdoktori címben, ok­levélben; egyetlen magyar rabbinak sem volt alkalma ennyi főpappal, állam- és kormány­fővel és más kiemelkedő személlyel találkoz­ni. Életvitele, szellemi és lelki gazdagsága cso­dálatra méltó.- Két kormánykitüntetéssel jutalmaztak, valamint a Francia Becsületrend tagja va­gyok. Budapest díszpolgársággal, szülőváro­som, Veszprém tiszteletbeli polgársággal tüntetett ki. Pécs városa a hitközség újjáala­kításáért tisztelt meg magas elismeréssel. 2005-ben a nagy megbecsülést jelentő Prí­ma-díjban részesültem. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának címzetes tanára vagyok, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hebraisztikai Tan­székén, mint meghívott előadó oktattam. Tagja vagyok a Magyar Tudományos Aka­démia Vallástudományi Bizottságának, díszdoktora a New York-i Jewish Theological Seminary-nak, valamint a hazai Károli Gáspár Református Egyetemnek. Iro­dalmi munkásságom a magyar-zsidó gyü­lekezeti történelem, a zsidó teológia és a zsi­dó szentírástudomány. Számos előadást tartottam Budapesten kívül Izraelben, az Egyesült Államokban, Jugoszláviában és Ausztriában.- Gyermekei mivel foglalkoznak?- Leányom magyar-angol szakos közép­iskolai tanár, fordítói munkákat végez. Fi­am jogász, előad az ELTE Jogtudományi Ka­rán, munkatársa a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetének.- Békében élni a halottainkkal, kigyógyul­ni a múlt szörnyűségeiből, megteremteni és továbbadni kultúránkat, ez minden nemze­dék feladata. Átélte a zsidó üldöztetést, küz­dött a vallási, a politikai elnyomás ellen. Ma­gatartásával mégis mindig a zsidó sors elfo­gadására, a diszkrimináció elutasítására, a katolikus-zsidó párbeszéd folytatására ösz­tönöz.- Az édesapámat Auschwitzba deportál­ták, megölték. Közelebbi és távolabbi csalá­domból sokaknak ez lett a sorsa, vagy mun­kaszolgálatban pusztultak el. S bár nekünk is vannak bűneink, a holokauszt bűneit nem mi követtük el. Mi azt valljuk, mindig Isten előtt va­gyunk. Egy zsoltármondat jut eszembe, amellyel egyik fő imánkat, a 18 áldásmon­datot kezdjük: „Uram, nyisd meg ajkamat, hadd hirdesse szám a Te dicsőségedet.”- elfogadta az önkormányzat és a TAX- PARTNER ’03 Könyvvizsgáló Kft. között ér­vényben lévő szerződés - a könyvvizsgáló személyét érintő - módosítási javaslatát,- módosította az útépítési és közművesítési hozzájárulásról szóló rende­letét,- módosította a zajvédelem helyi szabá­lyairól szóló rendeletét,- módosította a kerületi városrendezési és építési szabályzatról szóló rendeletét,- módosította az állattartás rendjéről szóló rendeletét,- módosította az önkormányzat tulajdo­nában álló közterületek használatáról és rendjéről szóló rendeletét,- módosította az elektronikus úton tör­ténő ügyintézés szabályairól szóló rendele­tét,- módosította a térítési díj és tandíj ösz- szege megállapításának szabályairól szóló rendeletét,- úgy döntött, hogy 2006. június 1-jétől a 9. sz. Óvoda a Gyöngyösi Óvoda, a 13. sz. Óvoda a Gyermekkert Óvoda, a 4. sz. Óvoda a Zöld Ág Óvoda nevet kapta,- úgy döntött, hogy támogatja 100 000 Ft- tal az ISKOLART Alapítványt és 178 000 Ft- tal a Szent Kapisztrán Cserkész Alapítványt,- elfogadta a turisztikai koncepció idő­arányos teljesítéséről készített beszámolót és a további feladatokra készített javaslatot,- elfogadta a kerület mentálhigiénés és drogstratégiáját,- elfogadta a Lőportár u. 5. sz. alatti 54 la­kásos bérház beruházási célokmányát. Úgy döntött, hogy a Fővárosi Önkormányzat ál­tal 2006. évben kiírt városrehabilitációs pá­lyázat keretében pályázatot nyújt be, s költ­ségvetéséből biztosítja a beruházási költség 30%-ának fedezetéül szolgáló 264 730 800 Ft önrészt. Elfogadta, hogy nyertes pályázat esetén a visszatérítendő kamatmentes tá­mogatást 5 év alatt visszafizeti, valamint, hogy a Lehel utca-Dózsa György út-vasút- vonal-Bulcsú utca elfogadott rehabilitációs programjában szereplő Szabolcs utca 22., 24. sz. alatti lakóépületeket program szerint 2007-2009. között szanálja, s a szanálás költségeit a költségvetésben biztosítja,- elfogadta az önkormányzati intézmé­nyek 2003-2006. évi felújítási tervének idő­arányos teljesítéséről szóló beszámolót,- elfogadta a helyi gyermekvédelmi rend­szer működéséről szóló beszámolót; hozzá­járult az Épülő Virgonc Gyermekekért Ala­pítvány Virgonc Gyermekház és az önkor­mányzat közötti ellátási szerződés megkö­téséhez,- tudomásul vette a kerület állapotfelvé­tel és rövid távú forgalomtechnikai javasla­tairól és a kerületre készült fejlesztési ter­vekről szóló összefoglaló tájékozatót, me­lyet a javaslatokkal együtt megküld a Fővá­rosi Önkormányzatnak; kezdeményezi a Fő­városnál a Budapest közlekedési rendszeré­nek fejlesztési tervében szereplő, a Váci úton a Szekszárdi utcánál tervezett külön szintű kapcsolat tervből történő kivételét;- mint közgyűlés, elfogadta az Angyalföld-Űjlipótváros-Vizafogó V a- gyonkezelő Zrt. 2005. évi beszámolóját, üz­letijelentését és a könyvvizsgáló jelentését a Zrt. 2005. évi működéséről, valamint az igazgatóság és a felügyelő bizottság beszá­molóját. Úgy döntött, hogy az eredmény-ki­mutatásban szereplő 26 312 000 Ft mérleg szerinti nyereséget teljes egészében ered­ménytartalékba helyezi.- mint alapító, elfogadta a Sima Út Kft. 2005. évi beszámolóját, a könyvvizsgálói je­lentést a kft. 2005. évi működéséről, gazdál­kodásáról, valamint a felügyelő bizottsági beszámolót; úgy döntött, hogy a 2005. évi 11 645 000 Ft mérleg szerinti eredményt eredménytartalékba helyezi,- mint alapító, elfogadta a Lehel Csarnok Üzemeltető Kft. 2005. évi beszámolóját és a könyvvizsgálói jelentést a kft. 2005. évi mű­ködéséről, gazdálkodásáról, valamint a fel­ügyelő bizottsági beszámolót; úgy döntött, hogy a 2005. évi 1 167 000 Ft mérleg szerinti eredményt eredménytartalékba helyezi.- mint taggyűlés, elfogadta a Sport és Sza­badidő Központ Kht. 2005. évi gazdálkodá­sáról szóló beszámolót, a közhasznúsági je­lentést, a mérlegbeszámolóra tett javaslatot, a könyvvizsgálói jelentést, valamint a fel­ügyelő bizottsági beszámolót;- mint alapító elfogadta az Egészségügyi Szolgálat tevékenységét lezáró mérlegét, és a rendező mérleg tételeit; úgy döntött, hogy az átadott eszközök és kötelezettségek köny- vi/vagyoni értékeit tőketartalékként bocsát­ja a XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat Kht. rendelkezésére 264 943 000 Ft érték­ben;- tudomásul vette és a kht. taggyűlésének elfogadásra ajánlja a XIII. Kerületi Környe­zetgazdálkodási Kht. 2005. évi gazdálkodá­sáról szóló tájékoztatót, a közhasznúsági, valamint a könyvvizsgálói jelentést,- javasolta, hogy a Budapesti Önkor­mányzati Parkolási Kft. taggyűlése a kft. 2005. évi gazdálkodásáról szóló beszámolót és a könyvvizsgáló jelentést fogadja el,- elfogadta az Angyalföldi Média Közala­pítvány 2004-2005. évi működéséről, va­gyonának kezeléséről és felhasználásáról készített beszámolót,- tudomásul vette a XIII. Kerület Testne­veléséért és Sportjáért Közalapítvány 2004-2005. évi működéséről, vagyonának kezeléséről és felhasználásáról szóló tájé­koztatót,- tudomásul vette a XIII. Kerületi Kör­nyezetgazdálkodási Kht., a Municipal Rt. és az Önkormányzati Parkolási Kft. felügyelő bizottságaiba delegált önkormányzati kép­viselők tevékenységéről szóló tájékoztató­kat. Kitüntett pedagógusaink Arany Katedra Emlékplakett kitüntetést kapott Puszta Katalin, a Pedagógiai Szolgáltató Központ pedagógiai tanácsadója és Lombosné André Adrienne, az Ady Endre Gimnázium tanára a pedagógusnap alkalmából. A képviselő-testület 2006. május 25-i ülésén

Next

/
Oldalképek
Tartalom