XIII. Kerületi Hírnök, 2006 (12. évfolyam, 1-24. szám)
2006-02-01 / 3. szám
2006. február 1. TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK 3 Tisztelt kerületi lakosunk! A polgármester válaszol Elveszik az angyalföldiek életterét A Fővárosi Közgyűlés MIÉP- Jobbik frakciója határozottan tiltakozik az angyalföldi polgárok életkörülményeinek rontása ellen. A frekventált munkáskerületben beépítésekkel, zöldterületek megszüntetésével próbálják az illetékesek elűzni a lakókat, köztük olyanokat is, akik évtizedek óta hűségesek a városrészhez. A Nő- vér utca-Kámfor utca-Unoka utca által határolt, fákkal, bokrokkal kerített zöldterület került most a beépítők célkeresztjébe, és úgy tűnik, hiába az aláírásgyűjtés és a lakossági tiltakozás, megszüntetik az 1940 óta játszótérként, parkként funkcionáló területrészt. A MIÉP-Jobbik frakciója elfogadhatatlannak tartja, hogy a kerületben számos üres irodát lehet találni, mégis épülnek sorra az irodaházak, a két ikertornyos magasépítmények, és a beépítési sűrűség lassan elviselhetetlen mértékűvé lesz. Az angyalföldieknek is joguk van ahhoz, hogy egészséges körülmények között éljenek a kerületben, amely lassan-lassan beépített betondzsungel lesz, s nem pedig a főváros patinás kerülete. Dancsecs György FŐVÁROSI KÉPVISELŐ Zsinka László FRAKCIÓVEZETŐ Tájékoztatjuk, hogy a XIII. kerület, Nővér utca, Kámfor utca, Unoka utca által határolt pihenőpark megszüntetése és beépítéssel való hasznosítása ellen, ön (önök) által tiltakozásul aláírt levelüket megkaptuk. Nagyra értékeljük aggódó soraikat lakókörnyezetük jövőjével kapcsolatban. Szeretnénk megnyugtatni önöket, hogy az említett területen a kerület - ezen belül a környék - lakói számára is előnyös változás készül. A megépülő Körvasútsori körút nem csak a kerület, hanem a főváros és a régió lakóinak is elemi érdeke. A mindenki által fontos és szükséges változás arra is lehetőséget ad, hogy a vasút környéke rendeződjön, és hosszú távra kedvező, végleges állapot valósuljon meg. A Kámfor utca közlekedési övezete az Angyalföld vasúti megállóval szemben, a Nővér utca és a Béke utca között 45 méterre kiszélesedik, melyet a Fővárosi Szabályozási Keretterv közlekedési célú közterületként rögzít. Ebből a területből a közterület 25 méter szélességű, közút céljára igénybe nem vett részére készül a szabályozási terv, amelyet önök- ahogyan az minden ilyen esetben történik - lakossági fórumon, szakemberek segítségével ismerhetnek majd meg. A terv megvalósítása a Fővárosi Önkormányzat övezetmódosítási döntéséhez kötött. A javaslat lényege: a Nővér és Unoka utca közötti szakaszon két, családi házas telekkel lezárásra kerül a tömb, amelyen a majdan épülő lakóépületek a beépítési előírásoknak megfelelően, csak a meglévőkkel azonos tömegűek (földszint + tetőtér) lehetnek. Kedvező körülménynek tekintjük, hogy a parkosított részen megszűnik az elmúlt években önök által is ismert, köz- és vagyonbiztonságot, valamint egészséget veszélyeztető, illegális tevékenység, melyet nem sikerült felszámolni. A helyzet megérett a változtatásra. A terv elfogadásával, majdani meg-' valósításával az új, esztétikus park az Unoka és Béke utca között fogja a pihenést biztosítani. Ezt az elképzelést erősítette meg a kerületi képviselő-testület 2005. decemberi ülésén - 26 igen szavazat és két fő tartózkodása mellett - hozott határozatával. Kérem, hogy véleményüket a fentiek figyelembevételével, a tények teljes körű megismerése után alakítsák ki. Biztos vagyok abban, hogy a végeredmény - a kulturált és rendezett környék meggyőzi önöket a terv megvalósításának helyességéről. Budapest Főváros XIII. Kerület önkormányzata Ellentmondásos hírek terjengenek az Üjlipótvárosban a Visegrádi utcai szakrendelő sorsáról. Végre mondja már meg polgármester úr, hogy mi az igazság? Solti Gáborné, Holtán Ernő utcai lakos A Visegrádi utcai szakrendelő bezárásáról szóló minden hír: rémhír, hangulatkeltés, hazug állítás. Felháborítónak tartom, hogy egyesek saját pozíciójuk Vélt erősítéséül fogalmaznak meg valótlanságokat, majd saját eredménynek tartva hirdetik, hogy mégis marad önkormányzati tulajdonban és kezelésben a rendelő. Szándékos károkozásnak ítélem meg, hogy megpróbálják elbizonytalanítani az egészségügyi dolgozókat és a lakosságot. Kérem, ne higgyenek a „szirénhangoknak”. Az önkormányzat a kerület lakossága érdekében azért újította fel a rendelőt, hogy az ellátás színvonalasabb legyen. Ne higgyenek azoknak, akik az önök nyugalmát meg akarják zavarni. A Visegrádi utcai szakrendelőben továbbra is folytatódik a betegség- megelőzés és gyógyítás. Jól felkészült, szakmailag elkötelezett orvosok, szakasszisztensek várják önöket csakúgy, mint a szintén felújítás alatt álló Szegedi úti szakorvosi rendelőben. Örömmel tájékoztatom, hogy a képviselő-testület jó színvonalúnak minősíti a kerület egészség- ügyi ellátását. Sem ellenzéki, sem kormányzó oldalról nem merült fel annak az ötlete, hogy szűkíteni kellene azt. Terveink mindig is az infrastrukturális és szakmai fejlesztésről szóltak, mondhatnám úgy is, hogy az egészségügy a „szívügyünk”. Szélesítettük a betegségmegelőzési tevékenységet, szűrjük és gondozzuk a csontritkulásban szenvedő betegeket. Nőgyógyászati és urológiai alapvizsgálatot végzünk a rosszindulatú daganatos betegségek mielőbbi felismerésére. Felújítottuk a Visegrádi utcai szakrendelőt (380 millió Ft), rekonstrukció alatt áll a Szegedi úti szakrendelő (900 millió Ft), a háziorvosi rendelőink (250 millió Ft) többsége megújulva várja a betegeket. A kerületi háziorvosi rendelőegyüttesek mindegyike az intézményi számítógépes hálózat része. A szakrendelő központi laboratóriumában készült vizsgálati leletek közvetlenül elérhetőek a háziorvosi rendelők számára. A rendelők felújítása minden esetben együtt járt az eszközök megújításával is (400 millió Ft). Dr. Tóth József polgármester Kutyagumi Gyűjtsük szelektíven! A Rákos-patak jövőjéről A XIII. kerület közterületein 2005. december 31-ig összesen 202 darab kutyaürülékgyűjtő edényt helyezett ki a XIII. Kerületi Környezetgazdálkodási Kht. A kutyaürülék-gyűjtő edények tartozéka a zacskóadagoló. A zacskók utántöltését az ürítéssel együtt minden szombaton végezzük. Ezzel együtt előfordul, hogy a zacskók hamarabb elfogynak. A biztonság kedvéért kérjük a kutyásokat, mielőtt sétálni indulnak, tegyenek a zsebükbe 1-2 nejlonzacskót. Kérünk minden kerületi lakost, hogy a kommunális hulladékot (csokipapír, üdítős doboz stb.) ne a kutyaürülék-gyűjtő edénybe helyezzék, hanem az e célra rendszeresített hulladékgyűjtő edényeket használják. Ezúton is köszönjük a kerület lakosainak, hogy segítenek környezetünk tisztán tartásában. XIII. Kerületi Környezetgazdálkodási Kht. Az APEH tájékoztatója Nyilatkozat az 1-1 százalékról Felhívjuk figyelmüket, hogy a személyi jövedelemadó meghatározott részének (1-1%) az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény 5. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltak - 2005. május 10-től hatályos-változása értelmében a magánszemély a rendelkező nyilatkozatot (nyilatkozatokat) tartalmazó borítékot az adóbevallást helyettesítő munkáltatói, és ezzel egyenértékű elszámolás esetén legkésőbb az adóévet követő február 20-ig közvetlenül a munkáltatójának adja át. A Rákos-patak 2,5 km hosz- szan, K-Ny-i irányban szeli át kerületünk közigazgatási területét, dunai torkolata is itt van. A vízfolyás vízgyűjtő területe jelentős, melyhez az agglomeráció néhány települése és több kerület tartozik. A patak a főváros öt jelentős kisvízfolyása közül a második legszennyezettebb. Az illegális szennyvízbevezetéseit kerületünkben már sikerült felmérni, azonban a felső szakaszokon még nem. A kerület többszörösen ha-“ tásviselő, részben az érkező víz minősége, részben a torkolati szakasz árvízi visszaduzzasztása miatt. A Fővárosi Önkormányzat kezdeményezésére évekkel ezelőtt elkészült a Rákos-patak revitalizá- ciós terve. Ennek koncepciója az volt, hogy az épített partfalakat elbontják, és természetközeli állapotot, kisebb duzzasztóművekkel tavacskákat alakítanak ki. Bécs város önkormányzata szakmai tapasztalatokkal és előfinanszírozással támogatta az elképzelés megvalósítását az 1990- es években. Több kutatóintézet, valamint civil egyesület karolta fel a kezdeményezést. A kivitelezés milliárdokra rúgott volna, viszont a szakértők a szakaszonkénti megvalósítást nem tartották hatékonynak. A gödöllői egyetem tudományos véleményében az ökológiai egyensúly kialakítása érdekében rögzítette a megfontoltabb megvalósítás indokait. A kerületi önkormányzat 2003. decemberi - a Fővárosi Önkormányzattal egyeztetett határozata - Környezetvédelmi Programja a Rákos-patak revitalizációját középtávon (2010-től) tartja kivitelezhetőnek. A képviselő-testület által elfogadott EURÓPA TERV XIII. (Város- fejlesztési program a 2007-2013-as évekre) című dokumentum az állami, fővárosi, kerületszövetségi források mellett az uniós pályázatok lehetőségét is felveti egy település, sőt térségi szintű ökológiai folyosó létesítése érdekében. A nagyléptékű beruházás megkezdéséig a kerületi önkormányzat megteszi azon lépéseket, amelyek előkészítik a revitalizációt. így a készülő szabályozási tervek 30-40 m széles, be nem építhető zöldterületet rögzítenek. A munkálatok megkezdéséig minden ezzel kapcsolatos javaslatot, ötletet szívesen lát a polgármesteri hivatal Főépítészi Irodája. Felhívás kerületi díszpolgár-jelölésre Tisztelt kerületi lakosok! A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának Képviselő-testületének módosított 29/1996. (XI. 8.) Budapest Főváros XIII. Kerületi Ön- kormányzati rendelete értelmében a Budapest Főváros XIII. kerület Díszpolgára címre a képviselő-testület ismét várja a kerületi lakosok és a kerületben működő civil szervezetek javaslatait. A díszpolgári címre javasolhatók azok a magyar, illetőleg külföldi állampolgárok - elhunyt személyek is az elhalálozást követő 3 naptári éven belül -, akik életútjuk során kimagasló munkásságukkal hozzájárultak a XIII. kerület fejlődéséhez, továbbá azon személyek, akik szakmai tevékenységükkel vagy a kerület nemzetközi kapcsolatainak, illetve az együttműködés más formájának fejlesztésében kiemelkedő tevékenységükkel öregbítették a kerület hírnevét, tekintélyét. A polgármesterhez címzett írásos javaslatokat a javasolt személy nevének, munkahelyének, beosztásának, a javaslat szakmai, erkölcsi indokainak, a javasolt személy kerülethez kötődésének feltüntetésével a Polgármesteri Hivatal Szervezési Osztályára (Bp. XIII., Béke tér 1. 1/128.) lehet eljuttatni 2006. február 20-ig. Az adományozásról a képviselő-testület dönt.