XIII. Kerületi Hírnök, 2004 (10. évfolyam, 1-24. szám)

2004-01-14 / 1. szám

Éjszakai járatok ott és itt Éjszaka érkeztünk Párizsba december 29-én. Az Orly repülőtéren bolyongva azt se tudtuk, merre induljunk a városban, mégse tévedtünk el, hiszen készségesen út­baigazítottak a helyi lakosok. A városi buszjáratok rendszeresen közlekedtek a ké­ső esti órákban is. Azonban a jegyautomata fejtörést okozott számunkra, a gépbe több információt is be kellett pötyögni, és mi ér­telmetlenül álltunk, de a sofőr készségesen leszállt és az összes külföldi turistának megmutatta a párizsi jegyautomata rejtel­mét. Csakhogy mi aprópénzzel nem ren­delkeztünk, és hát hamar kiderült, hogy csak bizonyos bankkártyával működik a hipermodern berendezés. Tehetetlenül áll­tunk, hiszen ha visszamegyünk a jegypénz­tárhoz a repülőtér másik szárnyába, addig jó egy óra is beletelik, aprópénzt váltani meg senki nem tudott. De hát, úgy látszik, Párizsban ez nem probléma.- Gyorsan szánjanak fel - szólt a busz­vezető, majd kiokított, milyen turistabérle­tet kedvező váltani, aztán pár kanyar után kirakott a metró megállójánál, ahol még éj­szaka is lehetett bérleteket venni. Szeren­cse a szerencsétlenségben, hogy nem mű­ködött a számítógépes rendszer a metróbe­li jegyirodában, így csak további útravalót kaptunk:- Menjenek nyugodtan tovább a metró­val - hadarta a fiatal jegyárus -, erre a pa­pírra felírom a nevem, és ha találkoznak az ellenőrrel, mondják, hogy nem lehet jegyet kapni, és ez a férfi van szolgálatban. Hát így utaztunk ingyen, kényelmesen a belvárosig a párizsi éjszakában. Teltek a napok és egy szempillantás alatt, január 3-án ismét az éjszakai Ferihegyi I. repülőtér fényei világítottak ránk. Lázasan járt az agyunk, mikor indulnak fővárosunk­ban az utolsó metrószerelvények. Mivel senki nem tudta pontosan, kénytelenek vol­tunk a BKV információját igénybe venni. Csakhogy a megadott telefonszámon nem reagált senki, így már csak a „tudakozó plusz”-ban bíztunk. Bejött, mindent meg­tudtunk, amire kíváncsiak voltunk, és hát kis szerencsével, gondoltuk, haza is érünk. Kimentünk tehát a reptéri BKV-busz megállójához. A megállótáblán hosszas szöveg végén jelzik, hogy ez nem megálló, az odébb van. Jó imitáció, aki pedig nem tud magyarul, közlekedjen taxival. Sebaj, gyalogoltunk tovább, aztán megpillantva a megállót már szinte örültünk, elolvasva a menetrendet tapsikoltunk, hogy még há­romjárat van hátra. Pár perc múlva jött egy busz, elején teljesen más irányfelirattal. Kinyílt az ajtó, és mire bármit is kérdez­hettünk volna a vezetőtől, bezáródott az aj­tó, és ezerrel eltépett a busz. Aztán kis be­tűkkel megláttam a menetrend alján, hogy a csillaggal jelölt járatok más szakaszon közlekednek. Igaz, olyan pirinyó a csillag, hogy a sötétben még a táblát is alig látni, nemhogy a számok melletti piciny jelzése­ket. És persze, ha jött is a következő busz, a metróra már keresztet vethettünk, nem ér­jük el az utolsót. Ekkor már tudatosult bennem: ez nem Párizs. Egy taxis is kiszólt: Fiatalok, ne remény­kedjetek, itt kár várni. De mi bizakodtunk, és a BKV dicséreté­re váljék, jött a következő járat, amivel épp elértük az utolsó menetrend szerinti buszt a Belváros felé. Alighogy elhelyezkedtünk, egy részeg fazon zavarta meg amúgy sem kellemes-Hírnök------­2 004. JANUÁR 14. Azoknak, akik ottmaradtak Egy maréknyi szeretet a pszichiátrián utazásunkat. Büdös lehellete átjárta az egész buszt, összesen öten utaztunk vele együtt, de mindenki ódzkodott a bizarr uta­zótól. Nem bírt magával az ürge, hol min­ket traktált, hol a szomszédos hölgyet, ami­kor betelt a pohár és kértük a vezetőt, szál­lítsa le a randalírozót, a sofőr készségesen csak ennyit válaszolt:- Maguk vannak többen - majd a követ­kező megállónál kinyitotta az ajtókat, de mivel semmi más nem történt, kedves úti­társunk hencegve tovább utazott. A bajke­verő azonban addig-addig molesztálta az utazó hölgyet, míg az úgy megelégelte, hogy felpattant és kellően elagyabugyálta a férfit, hogy az köpni-nyelni sem tudott. De azért ő sem hagyta magát, és nekiment a nőnek. A vezető pedig, mint aki tudomást sem vesz az egészről, haladt tovább a meg­szokott útvonalon. A verekedést rajtunk kí­vül már az ötödik utas sem bírta, és a hölgy segítségére sietett. A részeg fazon azt se tudta, hol van, úgy elkapta a grabancát az indulatos nő, és sec-pec ledobta a buszról a következő megállóban. És ezzel messze magunk mögött hagy­tuk Párizs eleganciáját. (czeglédi) Ajándékok adományokból A karácsony a szeretetről, megértésről, családi békéről szól, sokan mégis magá­nyosan töltötték el az ünnepet. Ezen igye­kezett segíteni Bender Márta szocio- terapeuta a Nyíró Gyula Kórház II. Pszi­chiátriáján, hogy boldogságot varázsoljon az elhagyatott páciensek arcára.- Fontosnak tartottam, hogy a legszebb ünnepünket az itt maradt betegek is ember­hez méltóan ünnepeljék - mondja a szo- cioterapeuta. - Ezért is hívtam meg Róbert atyát, aki szónoklatával családias légkört teremtett az épület földszinti ebédlőjében. Korda Viktor az egyik kezeltünk volt, és olyan jó barátságban maradtunk, hogy szí­vesen visszajár a barátaival zenélni nekünk. A zene mellett elmaradhatatlan a fény, csil­lagszóróval a kezükben a páciensek is dalra fakadtak. Papp Erzsiké és Sebes Irénke ver­set is mondott. Megnyugtat, hogy ilyen szép délutánt sikerült együtt örömben el- töltenünk, hiszen sokaknak ez jelentette a karácsonyt.- Nagyon színvonalas volt a műsor, az ebédlő pedig tele volt ajándékkal. Hogy ju­tott mindenre ideje?- Már hónapokkal előtte belefogtam a szervezkedésbe, a műsort ki kellett alakíta­ni, és a betegekkel is konzultálnom kellett, ki mit szeretne. A legnehezebb feladat még­is az ajándékok beszerzése volt. Szponzo­rokat kellett szereznem.- Ezt a rengeteg mindent ön harcolta ki a betegeknek?- Pontosan. Most látom, nem hiába kun­csorogtam egy-két apróságért. A Lehel Csarnokot céloztam meg, minden árushoz odamentem, hogy ha tudnak, segítsék a pszichiátriánkat. Voltak, akik tudomást sem vettek rólam, de amint látni, akadtak olya­Dr. Hajnal Róbert, a Szent László-templom plébánosa beszél az ápoltakhoz Ének csillagszóróval a kézben nők is, akik szívesen adtak. El sem hiszem, hogy ennyi mindent kaptunk, amiért külön köszönet a Kristály Kft.-nek, Márton és fi­ának, Nagycsibe-kicsibennek, Dávid és Társa Kft.-nek, Gina cukrászdának, Mókus Bt.-nek, Rideg zöldség-hús Kft.-nek, vala­mint a Vitamin Bt. 216. számú boltjának. Az ünnepség után én is vidáman vegyü­lök el a betegek között, akik ajándékaikkal sietnek vissza a kórterembe. A lift bejárata előtt egy 40 év körüli hölggyel szóba ele­gyedek.- Nem akartam lejönni az ünnepségre - mondja -, de most már nem bánom, hogy így döntöttem. Nagyon szép volt. Reggel még meg akartam szökni innen, de most már nyugalmat érzek.- Nincs családja ?- Vannak gyerekeim, de nem törődnek velem, nekik nyűg, hogy bolond az anyjuk, inkább letagadnak.-Az újévet is itt tölti a kórházban?- Nincs más választásom, de legalább szeretetet kapok, jó látni és érezni, hogy a doktorok is eljöttek, a főorvos, dr. Németh Attila is köszöntött bennünket. Cz. I. A XIII. kerületi Vállalkozói Bált 2003. december 5-én kilencedik alka­lommal rendezte meg az önkormányzat a margitszigeti Grand Hotel Széchenyi- termében. A bál tiszta bevétele 700 000 forintot, mely összegből a Frim Jakab Fogyatékosok Egyesített Intézménynek 500 000 forintot, a Prizma Általános Iskola és Óvoda Logopédiai Szak- szolgálatnak 100 000 forintot, valamint a Mozgássérültek XIII. Kerületi Szer­vezetének 100 000 forintot adomá­nyoznak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom