XIII. Kerületi Hírnök, 2004 (10. évfolyam, 1-24. szám)
2004-01-14 / 1. szám
2004. JANUÁR 14. Hírnök. dióméi. e^ábent JJ(é&ní fog ♦ ♦ ♦ vagy Yi&n iá, jön s£±o/ía tár napok, talán he- ' tek óta nem tudott la külvilágra figyelni, csak a belső hangokra, a teste minden kis rezzenésére ügyelt. Pedig kint ugyancsak felgyorsultan peregtek a félelmetes események, amelyek összefüggtek a sorsukkal, az életükkel. Mióta Józsefet már több mint egy éve elvitték, alig foglalkozott a körötte zajló eseményekkel, az üdvözlet megérkezése óta pedig még annyit sem, amennyit akár csak az életösztön diktált volna. A S.A.S.-behívó három napot hagyott Józsefnek a felkészülésre, ez idő alatt történt meg a gyors esküvő, abban a tévhitben, hogy a családosokat hamarabb szerelik le vagy engedik szabadságra. Az udvarlás és a jegyesség hosszú évekig tartó időszakában nem engedett a férfi akaratának, mert a belésuly- kolt előítéletek még ezekben az ex-lex időkben is meghatározták tudatát, gúzsba kötötték életét. A hirtelen esküvő után pedig már azért sem valósulhatott meg a nászuk, mert a kétszobás lakásba újabb három családot költöztettek. József szülei velük egy szobában laktak, ők mélyen vallásos, a tradíciókhoz ragaszkodó emberek voltak, a hely pedig szűkös, elkülönülésről szó sem lehetett. A közeli Katonai Kiegészítő Parancsnokságra, ahol Józsefnek három napra való hideg élelemmel, téli ruhával, takaróval jelentkeznie kellett, majd a vasútállomásra, ahol be- vagonírozták, hárman kísérték ki az urát. József egyetlen gyerek volt, a rövid úton anyja kapaszkodott beléje és az apja csoszogott mellette. Ő meg csak amolyan, a családba újonnan befogadottként mögöttük lépdelt, felszedve a hozzá intézett szófoszlányokat. A búcsúzás utolsó, szívszorító pillanataiban egymásra találtak, kétségbeesve, egymásba olvadva kapaszkodtak össze, és Mária akkor szívből megbánta, hogy nem engedett József kérlelésének. Ez a megbánás tette szótlan búskomorrá, pedig azelőtt jókedvű, beszédes, énekelgető lány volt. Az üdvözlet vétele óta régi szertelenségét, kislányosságát komolyság, odafigyelés váltotta fel. Sem saját szülei, sem apósa és az anyósa nem tudták okát adni ennek a hirtelen változásnak. Azt hitték, a házasságával kapcsolatos szerepváltás a személyiségcsere oka. Mária régebben pubertáskori zavarokkal néhány hónapig pszichoterápiás kezelés alatt is állott, és akkor a családfigyelmének központjába került, de itt most nem volt nagyon idejük egymásra figyelni, lelkizni. A szigorodó rendeletek, majd a bombázás rettenete, az összeköltöztetés súlyos megpróbáltatásai közepette, na meg az élelem megszerzésének napi gondjai mellett elfásultak, közönyösek és ingerlékenyek lettek egymás iránt. Ezt fokozta a vidéki rokonoktól érkező, túlzásnak tűnő deportálásról, bevagoníro- zásról szóló rémhírek tömege, ami miatt az emberek nem tudtak mással törődni, gondolni, csak a bizonytalan holnappal, a saját életükkel. ék JÉária az üdvözletei _^jf/lmár az összekölV Xtöztetés után kapta meg és az sok mindent megváltoztatott benne. Régebben, nagylánykorában és a hosszú jegyesség éveiben voltak olyan álmai, amikor forróság öntötte el a testét, simogatta magát, izzadton felhevülve ébredt. Ezt úgy nevezte magában, hogy szépeket álmodott és ilyenkorfürdés után az előszoba nagytükrében mindig megnézte a testét, rácsodálkozott gömbölyödőformáira, kiszépült, kerekedő melleire. Az üdvözlet azonban nem volt álom, azt ébren élte át, annak gyönyörűsége felülmúlt minden eddig ismert gyönyörűséget, és nem is a testében, hanem azon túl, valahogy kívül, mégis a szívében vagy a szíve alatt érezte. Később úgy magyarázta magának, hogy afényességet az ablakon besütő holdvilág, vagy egy, az elsötétítési rendelet ellenére felgyújtott villanykörte okozhatta, de a fülébe visszacsengő gyönyörű hangoknak, döbbenetesen súlyos szavaknak nem tudta okát adni. Ha nem hallucináci- ók és víziók voltak, akkor kétségtelen, hogy az üzenet átadója, bár emberalak volt - egy sugárzóan szép férfi nem lehetett e világi lény, földi teremtmény, hanem egy égi küldött volt. Mária nem volt felvilágosítva, ami keveset tudott a fogamzásról, azt nem szüleitől, hanem a leánypajtásoktól tudta. Ezekre a dolgokra utaló könyv az ótestamentumon kívül nem volt a házban, így ciklusok elmaradását nem is vette észre, de mikor a magzat megmozdult benne, azt igen... Egyelőre senki nem vett észre semmit, József anyja mégis a szoba sarkában éjente felállított nyugágyról egy kényelmesebb matracra telepítette át a menyét és titkon magától megvont falatokkal etette. A csillagos házból a gettóba hurcolkodásban, majd a veszélyeztetett gettóból a biztonságosabbnak hitt Pozsonyi úti védett házba való átköltözés alatt Mária egyelőre még észrevehetetlen hasán átkulcsolt kézzel jártkelt. Bár többet vállalt, emelt, cipelt a ráeső résznél, láthatólag óvott valamit, amiről senki, ő maga sem tudta, mi is lehet. Csak a későbbi napokban, az üdvözlet szavait magában memorizálva és összerakva, lassanként jött rá elhivatottságára, de nehogy zavarodottnak higy- gyék, nem szólt róla senkinek. Érezte, szülöttje fiú lesz, aki valami nagy elhivatottságra teremtődött, de hogy mire, arról csak képzelődni tudott. Úgy gondolta, talán népeket egybefogó nagy eszme hordozója növekedik a méhében, vagy legalább is egy tudós, aki majd megfejti és az emberiség elé tárja a teremtés titkait, aki az örök élet vagy a halálig tartó egészség megváltását adja majd ajándékba a világnak. Egész nap magába fordulva, fizikai valóságában is arccal a fal felé ült, és a gyér fénynél egy lebontott szoknyából pulóvert horgolt a férjének. / STgy teltek a napok, kinn hiw M deg volt, még hidegebb, mint a fűtetlen, ápolatlan testek kipárolgásától büdös szobában. Az utcára kimenni nem volt szabad és nem is volt ajánlatos, pedig egy kis mozgás, séta kellett volna a magzatnak. Amikor a belövések és a bombázások, razziák állandósultak, és már senki sem mert átmenni a szemközti házba, ahol a pincében még csörgött víz a csapból, ő még átjárt, mert úgy érezte, tisztálkodnia kell, mert ez a gyermek csak tisztán tartott testből jöhet világra. A környezetéből még senki nem vett észre semmit, a hideg miatt felvett sok condra mindent takart, ő maga sem tudta kiszámítani, mikorra várható az esemény. Már az üdvözlet időpontjára sem emlékezett vissza, arra, hogy az tavasz végén, nyár elején történt-e, csak a fényesség, a fogantatás szépsége nem halványodott el egy percig sem a lelkében. A Józsefnek szánt, majdnem kész pulóvert lebontotta és éjt nappallá téve gyerekruhákat kezdett kötni az anyagból. Nyugtalan rövid álmainak terpentin-, méz-, alma- és fűszerillatuk volt. Kislányként egy csengettyűszóra nyíló falusi szatócsüzlet ajtajában állott, az illatok egy napfényt sugárzó kiskertből áradtak feléje, mert nagyszülei boltocskájának jövedelme a méhészet és az almafák nélkül nem lettek volna elégségesek a megélhetéshez. A köves- útón húsvéti körmenet haladt, ő besorolt a népviseletbe öltözött, hajfonatos kislányok közé a menet végébe énekelni. Gyönyörű, messze csengő szoprán hangja volt, talán a sok méztől, vélték a faluban. ^Whívők szívesen lát- őt a karzaton, J pedig-ígymondták - más vallású volt, a plébános úr mégis legtöbbször az őszöszke fejét simogatta meg párnás kezeivel, és gyönyörű, színes szentképeket adott neki, amiért az iskolában a lányok közül sokan irigykedtek rá. Az elöl vitt gyönyörű, fehér selyemzászlóra mintha ő és megálmodott kisbabája lett volna ráhímezve, mindenki ezt a zászlót nézte, miközben énekelték: Boldog asszony anyánk... régi nagy pátró- nánk... nagy ínségben lévén... így szólít meg hazánk... Magyarországról.... édes hazánkból... Ilyenkor az ő szemei is könnyesek voltak, átszellemül- ten, szinte önkívületben ment az emberek után, hangja belesimult a könyörgésbe, néha azonban kicsendült, előtte járt az éneknek... felreppent a felhők fölé, az égbe, ahol úgy is csak egy Isten lakhatott. Kicsit fájt, hogy a szép képeket nem lehetett hazavinni, odaadta őket Horváth Marikának, a padtársának, legjobb barátnőjének. Ezt kicsit nem is értette akkor, hiszen magyarok voltak mind a ketten, ha az egyik így, a másik úgy is imádkozott vagy ünnepelt. Nem tudta, heteket vagy már csak napokat kell-e számolnia. Huszonnegyedikén sötétedés után kezébe fogta a két ötliteres demizsont és átment a szemközti házba vízért. Visszafelé jövet a megerőltetéstől elment a magzatvize - ekkor már tudta, hogy ez mit jelent —, és hirtelen nagy fényesség támadt a keleti égbolton. Sztálin-gyertya ez vagy talán az üdvözlet megjósolt fényes csillaga? Ez villant az eszébe és szinte észre sem vette, amikor a három Király-géppisztoly os egyenruhás nyilas körbefogta.- Mit keresünk, keresgélünk az utcán, amikor kijárási tilalom van ? - kérdezte a suhanc. Ő a demizsonokra mutatott magyarázkodás helyett, de a kölyök letorkolta. — Ejnye-bejnye, és az előírt csillagocska hová lett a kabátkáról? - kérdezte gúnyosan. A másik, sötét arcú már lökte is előre, be a sorba, a néma menet közepébe, amelyet kísértek. Neki nem volt ereje ideje tiltakozni, még csakfeljaj dúlni se. Egy percig sem tartott és már ott álltak a Duna-parton, a fényben túlvilági képet mutató híd roncsainál. A vízbeszakadt ívek, a kapaszkodó villamos, a folyón csattogó jégtáblák egyszerre csak eltűntek, ahogy az ég szélén lógó fényforrás kialudt, körös-körül csak a vérbe fagyott testek arca világított ki a hóból. Az eddig szótlan, didergő menet mintegy vezényszóra feljajdult, hangokra, emberekre szakadt. Nők, gyerekek, öregemberek jaj- veszékeltek, könyörögtek, átko- zódtak, imádkoztak. A mellette álló fedetlen fejű férfi éppen a halotti imát mondta, amikor felugattak a géppisztolyok. Sokan helyben rogytak össze mozdulatlanul, mások még rángatóztak, legtöbben a Duna vizébe loccsantak bele, ő állva maradt, a hasára szorított kezeivel a magzatot óvva, mert a demizso- nokat már letette a lábaihoz. A suhanc állott vele szemben, az még eddig nem lőtt, reszkető félkézzel a cigarettáját próbálta meggyújtani, amikor az egyik öregebbik, a durva arcú mellélépett és kiverte a szájából. — Na bereccsentettünk fiatalúr? Használd azt a géppisztolyt, ha vételezted és a nyakadba akasztottad, az anyád úristenit! - A suhanc dacos-zavarodottan súlyba rántotta a fegyvert, és Máriának szegezte. — Csak a gyűrűjét akartam lehúzni — magyarázkodott rekedten és tényleg a nő keze után kapott, de közben már el is sült kezében a fegyver. Egyenesen a féltett, óvott magzatba lőtte a sorozatot. Akkorra már újra csendes, mozdulatlan volt minden, csak a csípős lőporfüst terjengett és ő rángatózott a földön, szájával harapva a véres havat, mintha mondani akart volna valamit. >^suhanc hozzáhajolt, ^^^J^Ldurva mozdulattal J lehúzta az ujjúról József gyűrűjét. — A hölgy azt mondja, szánkózni akar - röhögte el magát és csizmás lábával a holttestek képezte dombról a jeges vízbe rúgta Máriát. A nő, ahogy a Dunába csobbant, egy pillanatra még eszméletre tért, hasához kapott, de már nem érezte dombomnak. Rémülten észlelte, hogy a magzat már nincs benne, visszatért teremtőjéhez, más időben, más fogja megszülni vagy talán régebben egyszer már meg is született, de a küldetését nem tudta végrehajtani, beteljesíteni, mert az emberek gonoszak maradtak, nem akartak és nem is fognak soha megváltozni. Mária talán tényleg szólt valamit, de lehet, hogy csak sóhajtani, gondolni tudta, mielőtt alámerült: Késni fog... késni a megváltás vagy talán el sem jön soha!
