XIII. Kerületi Hírnök, 2004 (10. évfolyam, 1-24. szám)
2004-11-03 / 21. szám
.Hírnök 2004. NOVEMBER 3. 3 Október 23., történelmi ünnep Az ünnepségen Koncz Gábor színművész Kónya Lajos A magyarokhoz című versét adta elő A társasházaknak nyújtott kamatmentes felújítási hitelekről A társasházaknak nyújtandó kamatmentes hitel bevezetésének sikerességét mutatja, hogy 2004. augusztus 31-ig a kerület 867 társasházából 137 hitelkérelmet terjesztettek elő, és ezek közül 104 társasház részesült támogatásban, 19 társasház több alkalommal is. A támogatás összege közel 200 millió forint volt, mely összesen 418 millió forint értékű munka elvégzését tette lehetővé. A kerületi önkormányzat 1995- ben alkotta meg rendeletét. Az évben és 1996-ban még csak 8 társasház vett fel hitelt. Az 1997-es rendeletmódosítás az 50%-os önrészt 30%-osra csökkentette, és kiszélesítette a hitelfelvétel lehetőségét homlokzatfelújításra vagy vízórák felszerelésére. 1999-ben már a szövetkezeti lakóházak is kaphattak kölcsönt. A 2001-ben történt újabb rendelet módosítását követően ismét emelkedett a pályázó társasházak száma, ekkor a jelzálogbejegyzés helyett lehetővé vált a készfizető kezesség vállalási nyilatkozat benyújtása, lakásonként 30 000 Ft helyett 100 000 Ft összegig. Tovább javult az esélye azoknak a társasházaknak, amelyek egyéb más fedezetet, biztosítékot is tudtak felajánlani, valamint kölcsön visszafizetésére kedvezményben részesülnek azok a társasházak, amelyekben a tulajdonosok szociálisan rászorultak. A kedvezmény mértéke 50-100%-os lehet, erre a célra az önkormányzat 2004-re 10 millió forintot különített el. A hitelkérelmek jelentős része továbbra is tetőfelújításra (31 esetben), illetve gépészeti, víz-, csatornavezetékek (20 esetben) felújítására irányult. Tető, terasz, kémény felújítása 39, felvonó felújítása 16, függőfolyosó felújítása 11 esetben történt meg, 6 helyen fűtési rendszer korszerűsítésére, illetve a távfűtésről való leválásra költötték a kamatmentes hitelt. Továbbra sem éltek a társasházak a külső utcafronti nyílászárók cseréjének, felújításának, szeméttároló kialakításának lehetőségével, a társasház minden helyiségében történő vízóra felszerelésével, gépkocsitárolók pinceszinten, illetve udvaron történő kialakításával. A hitelek törlesztésének fegyelme jó. A kihelyezett 193 958 184 Ft-ból eddig összesen 123 606 550 Ft-ot fizettek vissza. 2004-ben még kihelyezhető hitelkeret több mint 16 millió forint. 956. október 23-án robbant ki a Drradalom és ez a nap a harmadik öztársaság születésének napja is. 989-ben, tizenöt éve kiáltották i a népköztársaság helyébe lépő ij államformát, hatályba léptek az ilkotmányt gyökeresen megváltoztató, a rendszerváltás jogi kereteit megteremtő új rendelkezések. A 48 évvel ezelőtti október 23-ára, a korántsem vér nélküli forradalom napjára dr. Tóth József polgármester emlékezett a Béke téri Kerületi Emlékhelyen. Eredményes volt a veszélyeshulladék-gyűjtési akció 2004. október 16-án idén második alkalommal öt helyszínen, 2- 2 óra időtartamban szerveztek lakossági veszélyeshulladék-gyűj- tési akciót aXIII. kerületben. A begyűjtött közel 1,5 tonna veszélyes hulladék közül a legnagyobb mennyiségben festék,naradékok, oldószerek és ezek göngyölegei kerültek elszállításra (621 kg). Gyógyszerekből 152kg-ot, használt étolajból, sütőzsírból 192 kg-ot adott le a lakosság. A megsemmisítésre szánt, leadott akkumulátorok 314 kg-ot nyomtak, a szárazelemek pedig 28 kg-ot. Mqgyqr Bólint: Bukásra ítélt siker A Vígszínház élén 1955-1958 Az Egy polgár nem polgári korban feleimmel jelent meg Magyar Bálint színigazgató könyve a Mundus Kiadó gondozásában. Az európai polgárság színházideálját megtestesítő Vígszínház 1896-ban épült. Budapest ostroma alatt a színházat bombatalálat érte. A romokból felépítve, a Magyar Néphadsereg Színháza néven indult újra a színjátszás a teátrumban. Eredeti nevét 1961-ben, szépségét pedig a tíz éve befejezett felújítás után nyerte vissza. Magyar Bálint polgár, színháztörténész 1934-ben a Nemzeti Színház gyakornoka volt, később az Opera titkára, majd 1945-1955 között a Nemzeti Színház főtitkára, és azt követően, mint mondta, a kelleténél rövidebb ideig - 1955-1958 között - a Vígszínház igazgatója volt. A Bukásra ítélt siker. A Vígszínház élén 1955-1958 című memoárkötet az író vallomása, amely három évad kor- és színháztörténeti dokumentuma. Ötvenhat októbere a színházban „...1956. november 4-én, kora reggel mintha ágyúszót hallottam volna. Lakásunkban kicsit nehezen lehetett közlekedni, Háy Gyula egy egész falat elborító könyvespolca feküdt a földön: meg akartuk tőle vásárolni (később régi szállásadónk vette meg). Az ágyúdörgés hallatára bekapcsoltam a rádiót. Zavartalan hajnali műsort hallottam, éppen a népszerű Buga doktor mondotta orvosi tanácsait. Az adás egyszerremegszakadt, és feldúlt férfihang- Háy Gyula - jelentette be a világnak az intervenciót, azonnali segítséget kérve. Utána női hang — Háy Gyuláné - tette ugyanezt »Hilfe! Hilfe!« kiáltva. Később a rádió kijárási tilalmat jelentett be. Ezalatt csak kenyérért mentünk le a boltba, kivárva a négy napot, a tilalom részleges feloldását. A rádiót álBUKÁSRA ÍTÉLT SIKER . ,s V pUf1D<J$ landóan nyitva tartottuk, úgy tűnt, hogy összesen egy hanglemeze van az adónak: a Vígözvegy - állandóan ezt játszotta, amikor éppen nem közleményeket olvastak be. »Vilja, ó Vilja, te szép, te csodás. ..« Ha ezt a dalt meghallom, csak 1956 novemberével tudom asszociálni. Egy este megszólalt a telefon: Feleki Kamill riadt hangját hallottam. Bilicsi Tivadart, jó barátját, kitűnő művészemet családjával együtt disszidálási kísérlet közben elfogták, és most Győrött van az állambiztonság fogságában. Győrött a hatóság ezekben a rendkívüli időkben egy iskolaépületben székelt. Nos, azért hív, hogy segítsek rajta. Kicsit magamba roskadtan ültem egy darabig. Mit is tehetnék? A Magyar Néphadsereg Színháza igazgatósága nem jár együtt katonai ranggal. Tartalékos hadnagy voltam, ugyanaz, ami a háború előtt. 1945 után elismerték ezt a rangomat, csupán produkálnom kellett hozzá az 1940-es Honvédségi Közlöny idevágó rendeletének a hivatalos másolatát. Ha néha tagoltan, érthetően bemond- tam a foglalkozásomat, benne a »Néphadsereg« szóval, ez hatott, de vajon hat-e ilyen időikben is, kijárási tilalom idején a győri állambiztonságnál ? Vagy tíz perce töprenghettem már, amikor Feleki Kamill sürgető telefonja ismét csakfelszólított: tegyek hát valamit! Ezek után nem habozhattam, felhívtam a mondott győri iskolát, és a jelentkező női hangnak körülményesen kezdtem magyarázni, hogy ki is vagyok és mit is akarnék. Am ő barátságosan félbeszakított: »Á, a művész úrról van szó? Rögtön küldöm!« És egy perc múltán már beszéltem is Bilicsivel, majd az illetékesekkel, akik másnap délelőtt autón küldték haza az egész családot. Az én feladatom 1956 kora telén az volt, hogy megpróbáljak nyugalmat és rendet tartani a színházamban. Egy ügyelőn kívül csupán Szabó Sándor hagyta el az országot, a kapcsolatot tartottuk, és évtizedekkel késeibb ő is hazatért.” Forrástérkép 2004 Tisztelt vállalkozók! A Magyarországon működő vállalkozások jelentős része az elmúlt évtizedben megerősödött, eredményes, stabil gazdálkodást folytat, és tájékozott a hazai és az uniós pályázati lehetőségekről. Ugyanakkor a vállalkozások má- : sik része forráshiányos és nehezen alkalmazkodik a mai körülményekhez. Magyarország Európai Unióba való belépése új lehetőségeket, magyar vállalkozóként új kihívásokat is jelent. A lehetőségek nyitottak a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások számára. A magyar vállalkozók úgy részesedhetnek leginkább a csatlakozás előnyeiből, ha megfelelő információkkal rendelkeznek az uniós támogatásokról, pályázatokról, és igénybe is veszik azokat. Tisztában vagyok azzal a nehezen megoldható helyzettel, hogy a leginkább segítségigényes mikro-, kis- és középvállalkozások rendelkeznek a legkevesebb információval a fejlődésüket szolgáló források hozzáférhetőségéről és a pályázatok nyújtotta lehetőségekről. Országgyűlési képviselői és polgármesteri munkám során találkoztam a Forrástérkép 2004 című kiadvánnyal, amely segítheti a vállalkozásokat abban, hogy minél szélesebb körben szerezhessenek információkat a fejlesztésekhez szükséges külső pénzügyi forrásokból, és sikeresen igénybe vehessék azokat. Bízom abban, hogy az ön vállalkozása számára is segít felkutatni a legmegfelelőbb támogatási lehetőségeket. Amennyiben érdekli önt a könyv, kérem, keresse fel a XIII. Kerületi Önkormányzat Polgár- mesteri Hivatalát (1139 Budapest, Béke tér 1., és a készlet erejéig munkanapokon 8-18 óra között az információs pultnál átvehet egy példányt. Üdvözlettel: Dr. Tóth József polgármester, országgyűlési képviselő A parkolási szabályozásról Önkormányzatunk a Váci út-Dráva utca-Kárpát utca-Go- gol utca által határolt terület parkolásszabályozásának bevezetését 2004. szeptember hónaptól tervezte. Értesítjük az érintett lakosságot és az ott működő intézményeket, hogy a bevezetés a következő évre áthúzódik, az indítás pontos időpontjáról és a részletekről mindenkit időben tájékoztatunk. A késedelem oka, hogy az egységes kártya elfogadására alkalmas parkolóautomaták beszerzésére vonatkozó eljárást a Köz- beszerzési Döntőbizottság felfüggesztette. A XIII. Kerületi Szlovák Önkormányzat értesíti a tisztelet polgárokat, hogy közmeghallgatását 2004. december 7-én, kedden 16 órakor tartja az önkormányzat székhelyén (1138 Budapest, Tömöri köz 6.). Minden érdeklődőt szeretettel várnak.