XIII. Kerületi Hírnök, 2004 (10. évfolyam, 1-24. szám)

2004-11-03 / 21. szám

2004. NOVEMBER 3. HÍRNÖK­fl Mnőttek kétharmada nem vesz részt tüdőszűrésen A tbc fertőző betegség! A Nyírő Gyula Kórház tüdőbeteg- gondozó és ernyőképszűrö állo­másán dr. Herz Éva vezető főor­vossal beszélgettünk arról, hogy az emberek többsége vajon miért nem veszi igénybe a névre szóló, ingyenes tüdőszűrés lehetőségét.- Budapest Székesfőváros Központi Tüdőbeteg Gondozó In­tézetét 1917-ben a háborúból ha­zatérő tébécés katonák gyógyítá­sára hozták létre. Budapesten ez volt az első. Fontos volt, hogy a frontról hazatérő katonák ne fer­gítás során szűrjük ki. A kezdeti stádiumban még tünet- és pa­naszmentes a tuberkulózis. Ha ilyenkor veszik észre, sokkal gyorsabban és könnyebben gyó­gyítható. 2004. szeptember közepéig 73 500 felnőttet hívtunk be tüdő­szűrésre, de csak 26 210-en jelen­tek meg. Hasonló volt a helyzet 2002-ben és 2003-ban is. Meg­döbbentő, hogy az emberek mennyire nem veszik komolyan saját egészségük védelmét. Ko­A rózsakertben napközben pihentek a betegek tőzzék tovább környezetüket, csa- ládjukat, gyerekeiket. Nem kór­ház volt, gyógyszert is alig hasz­náltak. Az épülethez tartozott egy gyönyörű rózsakert szökőkúttal, ahol napközben a kűracsamokban pihentek a betegek (ma autópar­koló). Reggel bejöttek a legyen­gült katonák, táplálták, felerősí­tették őket, este hazamentek - mondja a főorvosnő.- Ma is ebben az épületben dol­gozunk, 1964-ben itt kezdték meg a XIII. kerületi lakosok tüdőszű­rését. A tuberkulotikus megbe­tegedések száma jelentősen csökkent Magyarországon az 1970-1980-as években. Ez a fo­lyamat az 1990-es években meg­állt. 1 999 óta a fővárosi tiszti főor­vos figyelemmel kíséri az új meg­betegedések számát, és szükség esetén elrendelheti a kötelező szűrést. Miután kerületünkben az átlagnál több az új betegek száma, ezért kötelező részt venni a tüdő­szűrésen. Azt a XIII. kerületi la­kost, aki a második behívásra sem jelenik meg, az Állami Népegész­ségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat­nak jogában áll megbüntetni. Az európai uniós országokban 100 000 lakos közül 25 az új bete­gek száma, míg 2003-ban a XIII. kerületben ez a számadat 40. Nem tudjuk eléggé hangsú­lyozni, hogy milyen nagy jelentő­sége van a tüdőszűrésnek. A tüdő­szűrésre rendszeresen behívott emberek egészségesek, vagy leg­alábbis annak hiszik magukat. Mégis a betegek 50%-át az átvilá­rábban a behívottak 50-60%-a megjelent a tüdőszűrésen. Hogy a kerület lakossága na­gyobb számban jelenjen meg a szűréseken, a postai úton ki­küldött értesítők mellett hetente további 2000 behívót küldönc visz ki a címekre.- Talán az emberek nem tarják valószínűnek, hogy megkaphatják ezt a betegséget?- Az egészségügyi kultúránk alacsony és hajszoltak az embe­rek. Csak akkor törődnek az egészségük­kel, ha már megbeteged­tek, és akkor kétségbees­nek.- Mitől tá­mad újra a gu­mókor?- A tuber­kolózis szoci­ális betegség. Kerületünk­ben sok a haj­léktalan. Két nagy és még néhány kisebb hajléktalan­szállást is léte­sítettek. Szep­tember köze­péig a bejelen­tett új betegek A főváros első tüdőgondozó intézete - ma is idejárunk A tbc-sek gyerekeit is megvizsgálták több mint fele, szám szerint 15-en hajléktalanok. Életmódjuk az el­lenálló képességüket legyengíti, hamarabb betegszenek meg. Mi­után a tbc fertőző betegség, bárki megkaphatja. Ezért kell felkutat­ni a betegeket és a környezetüket is megvizsgálni. A megtalált betegek gyógyítá­sa időnként nehézségekbe ütkö­zik. Nem tudjuk befejezni a keze­lésüket, mert többen közülük nem jelennek meg rendszeresen a ke­zeléseken.-Milyen gépekkel vizsgálnak?- 1994-ben kaptunk egy hol­land szűrőgépet, van még egy tíz­éves képerősítős átvilágítókészü­lékünk és egy röntgen felvétele­ző- berendezés, amelynek a lelke 20 éves, a tartozékai pedig 40 éve­sek, mindezekhez tartozik egy au­tomata előhívó-berendezés. Bár a gépeink öre­gek, de nem olyan rosszak, hogy emiatt problémánk lenne a leletek értékelésével. Ha meghibá­sodik a gép - ami szeren­csére nagyon ritkán fordul elő -, akkor a Medicorral kötött szerző­dés alapján soron kívül megjavítják. Tekercsre ké­szülnek a fel­vételek és két orvos egy­A Szent Rita Otthonápolási és Egészségügyi Korlátolt Fele­lősségű Társaság (1139 Buda­pest, Frangepán utca 16.) az OEP által finanszíro­zott hospice-tevékenység végzésére kiírt pályáza­ton sikeresen vett részt. Ennek alapján, az otthoni szakápoláshoz hasonló kondíciókkal, hospice- tevékenységet végezhet a XIIÍ. kerületben, 24 órán keresztül elérhető. A társaság 1996. október 1 -jétől lát el otthoni szakápolási tevékenységet az I., II. és a XII. kerületben. OEP-finanszírozással szakápo­lást, fizioterápiát és logopédiát biztosítanak bete­geik számára, valamint gyógymasszőr és dietetikus is rendelkezésre áll. A Szent Rita Otthonápolási és Egészségügyi Kft. a hospice-betegek ellátására jelentős segítsé­get tud nyújtani a családoknak, a betegeknek, a kör- ^ zetben dolgozó szakembereknek, hogy a betegek Hospice-ápolás életük utolsó szakaszában otthon, nyugodt, emberhez mél­tó körülmények között marad­hassanak. A teamben szakápoló, onkológus szak­orvos, mentálhigiénés szakember és egy lelkésznő is dolgozik. A viziteket javasolhatja a palliativ gyakorlattal rendelkező szakorvos és a háziorvos is. Egy elren­delésen belül 50 vizit adható, ami szükség esetén kétszer ismételhető, azaz összesen 150 vizitre bő­víthető. Amennyiben szolgáltatásunkat igénybe szeretnék venni és bármilyen kérdés merülne fel ezzel kapcsolatban, a következő címen és tele­fonszámon érdeklődhetnek: Szent Rita Otthon- ápolási és Egészségügyi Kft., 1139 Budapest, Frangepán utca 16., telefon: 350-8663, mobil: 06 (20) 950-6395. mástól függetlenül értékeli. Ha kóros vagy gyanús elváltozást ta­lálunk, azt kiemeljük, és kivizs­gálásra újra behívjuk a beteget.-A sugárzástól félnek az embe­rek, ez is oka lehet a távolmara­dásnak?-A szűrővizsgálat nem jár su­gárterheléssel. A megbetegedet­tek kivizsgálásakor alkalmazott CT-vizsgálatról már nem mond­ható el ugyanez. És ez a vizsgálat már elkerülhetetlen. — Az elégedettségi kérdőív mi­lyen hibákat jelzett?-A betegek általában elégedet­tek a tüdőszűrő állomással. A tü­dőgondozóban kicsit többet kell várni, erre szoktak panaszkodni. A tüdőszűrő és tüdőgondozó feladatai szorosan összenőttek. Sajnos egyre több a tüdőtumoros betegek száma, ami szerencsés esetben még tünetmentes állapot­ban a szűrések alkalmával észlel­hető lenne. Kivizsgáljuk a légúti allergiás betegeket is, segítséget nyújtunk a Dohányzásról Leszoktatást Se­gítő Program keretében a dohány­zásról leszokni akaróknak, és fog­lalkozás-egészségügyi vizsgála­tokat is végzünk. Van, hogy TAJ-kártya nélkül és hitelbe is szűrünk, mert közegész­ségügyi érdekről van szó. Fontos­nak tartjuk, aki hozzánk eljön, azt ellássuk, az adminisztratív részét pedig a későbbiekben megoldjuk. Lendvai Ágnes Tüdőszűrő állomás XIII. kér., Dévai u. 15/A Tel.: 320-1872 A SZŰRÉS IDEJE: Hétfőtől péntekig 8-12.30, illetve 14-18 óra között Bőrgyógyászat Felnőtt- és gyermek­bőrgyógyászat Gombás betegségek, pattanásos bőr kezelése, szemölcsök eltávolítása, allergiás bőrbetegségek diagnoszti­kája és kezelése, ráncfeltöltés, mély- hámlasztás: hegek, pigmentfoltok és apróbb ráncok eltüntetése, an"^" gyek szűrővizsgálata. Xm„ Szent István krt. 10. II. em. 2. Bejelentkezés: 06-30-932-7757, dr. Papp Ildikó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom