XIII. Kerületi Hírnök, 2004 (10. évfolyam, 1-24. szám)
2004-06-09 / 11-12. szám
2004. JÚNIUS 9. 4 Az önkormányzat képviselő-testülete 2004. május 20-ai ülésén- módosította az önkormányzat tulajdonában álló közterületek használatáról és rendjéről szóló javaslatot, eleget téve a Fővárosi Közigazgatási Hivatal észrevételének. A jelenleg hatályos rendelet magasabb szintű szabályozással ellentétes volt;- megalkotta a Béke utca-Fáy utca-Jász utca-Frangepán utca által határolt terület helyi építési szabályzatára és kerületi szabályozási tervének jóváhagyására vonatkozó rendeletét;- elfogadta a Szegedi út-Reitter Ferenc utca-Ambrus utca-Szent László utca által határolt terület keretövezet-módosítására szóló javaslatot. Kezdeményezte a területre vonatkozó hatástanulmány alapján a Fővárosi Szabályozási Keret Terv (FSZKT) módosítását úgy, hogy a tömbterület egyik ingatlana az „M” (munkahelyi) keretövezetből az „I” (intézményi) keretövezetbe kerüljön;- az 1. sz. Napközi Otthonos Óvodának az Angyalkert Napközi Otthonos Óvoda, a 2. sz. Napközi Otthonos Óvodának a Meséskert Napközi Otthonos Óvoda nevet adta 2004. május 28-tól;- elfogadta a Sport- és Szabadidő Központ Kht. részére a pénzeszköz átadásáról szóló javaslatot. Egyetértett azzal, hogy a kht.-n belül kerüljön sor a táborozáshoz kapcsolódó megbízási szerződések megkötésére és a díjak kifizetésre, az európai uniós Sport Nap megrendezésére;- egyetértett az alapítványok és más szervezetek támogatásáról szóló javaslattal. A Balázs Béla Stúdió Alapítvány 80 000 Ft, a Káka Ferenc Művészeti Alapítvány 70 000 Ft, a Pannónia Iskoláért Alapítvány 50 000 Ft, a Sorsvonal Alapítvány 50 000 Ft, a Szabad Evangélium Alapítvány 36 000 Ft + 42 000 Ft, az Önerőből a Polgárok Védelméért Alapítvány 41 000 Ft támogatást kapott. Jóváhagyta az Ifjúsági Alap címrenden és a Kerületi Napok címrenden tervezett összeg felosztását;- elfogadta a Hegedűs Géza Általános Iskola (Fiastyúk utca 47—49.) 1999 óta végzett tevékenységéről szóló beszámolót, egyben elismerését fejezte ki az iskola igazgatójának, a nevelő- testületnek eredményes pedagógiai munkájáért;- elfogadta a Cigányprogram végrehajtásáról szóló jelentést;- tudomásul vette a helyi gyermekvédelmi rendszer működéséről szóló tájékoztatót, hozzájárult a Kapcsolat Alapítvány és az önkormányzat, valamint az Anyaoltalmazó Alapítvány és az önkormányzat közötti ellátási szerződés megkötéséhez;- elfogadta, mint a Lehel Beruházó Kft. taggyűlése a 2003. évi gazdálkodásáról szóló éves beszámolót és a könyvvizsgálói jelentést;-javasolja, hogy a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. taggyűlésén a XIII. Kerületi Ön- kormányzatot képviselő személy a 2003. évi gazdálkodásról szóló beszámolót fogadja el;- mint a Sima Ut Kft. taggyűlése, elfogadta Sima Ut Kft. 2003. évi gazdálkodásáról szóló éves beszámolót a kiegészítő mellékletekkel;- tudomásul vette a XIII. Kerületi Környezetgazdálkodási Kht. 2003. évi gazdálkodásáról szóló tájékoztatót és a közhasznú jelentést, javasolta, hogy a XIII. Kerületi Környezetgazdálkodási Kht. taggyűlésén a XIII. Kerületi Ön- kormányzatot képviselő személy a 2003. évi gazdálkodásról szóló beszámolót a könyvvizsgálói jelentéssel együtt fogadja el;- mint az Angyalföld- Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt. közgyűlése elfogadta a könyvvizsgálói, valamint az igazgatóság és a felügyelőbizottság 2003. évi működéséről szóló jelentést. Ugyancsak elfogadta az Angyal-föld-Újlipót- város-Vizafogó Vagyonkezelő Rt. stratégiájának megújítása 2004-2007 című előterjesztést. Módosította az Angyalföld -Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt. alapító okiratát, valamint 2004. június 1. napi hatállyal 2007. május 31-ig vezér- igazgatónak Sebeszta Attilát jelölte ki;- elfogadta a Sport- és Szabadidő Központ Kht. 2003. évi gazdálkodásáról szóló beszámolót, és a mérlegbeszámolóra tett javaslatot, a 2003. évi működéséről, gazdálkodásáról szóló könyvvizsgálói jelentést és a kht. felügyelőbizottság 2003. évi munkájáról szóló beszámolót;- tudomásul vette a XIII. Kerületű Környezetgazdálkodási Kht., a Municipal Rt. és az Ön- kormányzati Parkolási Kft. felügyelőbizottságaiba delegált ön- kormányzati képviselők tevékenységéről szóló tájékoztatókat;- jóváhagyólag tudomásul vette, hogy a polgármester - Fenyves Kornél, a József Attila Művelődési Központ igazgatójának 2004. április 26-tal fizetés nélküli szabadságáról történő munkába állásával egyidejűleg — Molnár Zoltán vezető megbízását 2004. április 26-ával visz- szavonta; Zárt ülésén:- Hajdók Zoltánnét a Tömöri Pál Általános Iskola (1131 Budapest, Tömöri utca 2.) igazgatójának megbízta 2004. augusztus 1- jétől 2005. július 31-ig. Ligay Csillát az Újlipótvárosi Klub- Galéria(l 136 Budapest, Tátra utca 20/B) igazgatójának megbízta harmadik ciklusban 2004. október 1-jétől 2009. szeptember 30-ig. A hatékony segítés intézményei a közalapítványok A képviselő-testület tudomásul vette a XIII. Kerület Gyermekeiért és az Angyalföld Fejlesztéséért közalapítványok 2002-2003. évi működéséről, vagyonának kezeléséről és felhasználásáról szóló tájékoztatót. A XÜI. Kerület Gyermekeiért Közalapítvány általános iskolai felső tagozatos, középiskolás tanulók, valamint a felsőfokú tanulmányaikat államilag finanszírozott oktatási intézmény nappali tagozatán a tárgyévben megkezdők részére hirdetett ösztöndíjpályázatot. 2002-ben 98-an, 2003-ban 79-en részesültek 2000-5000 Ft/hó, valamint egyszeri 10 000 Ft tanévkezdési támogatásban. A kuratórium ezenkívül 3 fő részére adott összesen 120 000 Ft-os egyszeri támogatást. A felsőfokú pályázaton 22 fő részére 15 000-45 000 Ft összeget ítélt meg egyszeri tanévkezdési támogatásként. A számok mögött megindítóan szomorú sorsok vannak, ezért a képviselők megerősítették, hogy jól döntött 1992-ben a testület, amikor létrehozta az alapítványt (1997-óta közalapítvány és 1998. január 1-jétől kiemelkedően közhasznú szervezet). Megköszönték mindazok támogatását, akik felajánlásaikkal segítették az alapítványt, és ezzel a tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű diákok továbbtanulását. Az Angyalföld Fejlesztéséért Közalapítvány pályázati felhívása nyomán 28 pályázót részesített támogatásban, valamint öt alkalommal célzott támogatás elfogadásáról döntött. 2002-ben együttesen 269 700 E Ft támogatást nyújtott a közalapítvány. A kuratórium 2003. évben 17 pályázót részesített támogatásban, továbbá öt alkalommal célzott támogatás elfogadásáról döntött együttesen 7638 E Ft ősz- szegben. A támogatást mindkét évben iskolák, óvodák, egyházi intézmények, sportlétesítmények és civil szervezetek nyerték el. A pályázók az elnyert támogatást az alapító okiratban kitűzött céloknak megfelelően használták fel. A közalapítványok az alapító által kinyilvánított szándék szerint gazdálkodtak. Az önkormányzat támogatásán felül a személyi jövedelemadó 1 %-a, illetve egyéb felajánlók hozzájárulása bővítette lehetőségeik körét.------------------Hírnök N emzetiségek kerekasztala Ezúttal Szlovákiát keresték fel A kerületben élő 11 nemzetiségi vezető fontosnak tartja, hogy naprakész információval rendelkezzen a nemzetiségeket érintő törvény- módosításokról. Ezért a kerekasztal, mint minden évben, most is megszervezte azt a továbbképzést, tanulmányutat, ahol a törvényalkotók és nemzetiségeink vezetői találkozhattak, véleményt cserélhettek a készülő törvénymódosítások tervezeteiről. Hagyományainkhoz hűen, minden évben egy adott nemzetiség anyaországában kerül sor a tanulmányútra, hogy megismerjük közelebbről egymás népét, kultúráját, így jobban megértjük egymás „másságát”, ami különösen fontos ez az egymás megértése, tolerálása most, a közös nagy „fedél” alá vonulásunkhoz. Ebben az évben a szlovák elnök kapta a hálás feladatot, hogy szervezze meg Szlovákiában e tanulmányutat. A 18 fős delegáció az első napon megismerkedett a Határon Túli Szlovákok Háza vezetőivel, akik gondoskodtak a Nemzeti Múzeum munkatársa segítségével egy szakmai városnézésről. A képviselők megtekintették a Pozsonyi várat, majd átsétáltak a szépen rendezett óvárosba. Szállásunk Módra városában, a Kárpátok alatt egy gyönyörű erdőben volt, ahol a második napon reggeltől előadásokat hallgattunk a Budapestről érkezett előadóktól. A XIII. Kerületi Nemzetiségek Kerékasztalának elnöke, Hollósy Tibomé köszöntője és tájékoztatója után Fűzik János, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke ismertette a Nemzetiségi Kulturális Örökség Minisztériuma mellett most megalakult Nemzetiségi Tanács céljait, feladatait mint annak elnöke, továbbá informálta a jelenlevőket az NKA Nemzetiségi Szakkollégiumának aktuális pályázati lehetőségeiről. A következő előadó az Országgyűlési Biztosi Hivatalának főosztályvezetője, dr. Magicz András tájékoztatást adott a kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról szóló törvények módosításáról, míg Paulik Antal, az Etnikai Kisebbségi Hivatal főosztályvezetője a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról adott tájékoztatást. Valamennyi előadás igen élénk vitát váltott ki, hiszen ezek a kérdések foglalkoztatják leginkább a nemzetiségi lakosokat, önkormányzatokat. És most jelen voltak a törvény alkotói, akik évek óta igyekeznek egy olyan előterjesztést elkészíteni, amely a sok-sok hiányosságra, kérdésre választ adhat. A legvitatottabb téma a választói törvénymódosítási tervezet szerinti nemzetiségi választói címjegyzék-állítás, a nemzetiségekben a listaállítás bizonyos nemkívánatos emlékeket idéz fel - és ezt görcsösen elvetik. Minden nemzetiség másként élte meg a listára való felkerülés következményeit, de a lényeg, hogy a képzésen a nemzetiségi elnökök egységesen helytelenítik a listaállítást. Tudjuk, hogy a kérdés nem egyszerű, elkerülni a visszaéléseket, a nemzetiségekhez nem tartozó személyeket kiszűrni, de meg kell találni a megoldást, amely nem gázol bele a legbensőbb magánügybe. Mint ahogy egyetlen magyar állampolgárt sem kérdeznek meg, hogy fel akar- e kerülni a választói névjegyzékbe. Lehet, hogy az lenne az igazi megoldás?! A sok-sok probléma felvetése további tárgyalásokat kíván még, és az a jó, hogy a törvényhozók nyitottak a nemzetiségekkel való párbeszédre. A tartalmas képzés után felüdülésként meglátogattuk a híres mod- rai kerámiakészítő műhelyt, ahol bemutatták a kerámia készítésének folyamatait, majd ellátogattunk a Kárpátokba, a Vöröskő Kastélymúzeumba, melyben Közép-Európa legnagyobb pincerendszere található. A képzés alkalmából a szlovák résztvevők, Hollósy Tibomé, Veres Nikolett, valamint az előadó Fűzik János, az Országos Szlovák Ön- kormányzat elnöke és Paulik Antal, az Etnikai Kisebbségi Hivatal főosztályvezetője koszorút helyeztek el Ludovít Stúr modrai emlékművénél. Hollósy Tibomé