XIII. Kerületi Hírnök, 2003 (9. évfolyam, 1-20. szám)

2003-01-15 / 1. szám

4 2003. JANUÁR 15. Hírnök­Lakossági fórumok szabályozási tervekről Rendezési terv, szabályozá­si terv - ez a címszó a Hír­nök szinte minden számá­ban szerepel a kerület kü­lönböző' részeihez kapcso­lódóan. hiszen ezekbe a ter­vekbe a széles nyilvános­ságnak. a lakosságnak is van betekintési, beleszólási, véleménynyilvánítási joga. ezért hirdetjük meg az erre szolgáló fórumokat. Tájékoztatjuk az érintett ál­lampolgárokat, hogy Budapest XIII. kerületében az alábbi kerü­leti szabályozási tervekről tar­tunk lakossági fórumot: 1. A Béke utca-Szegedi út-Jász utca-Petneházy utca ál­tal határolt terület két tömbből áll. Az egyik a polgármesteri hi­vatalt és a Szent László katolikus templomot is magában foglalja, és lehetőséget ad az Országbíró utca és a Jász utca sarkán terep­szint alatti gépjárműparkoló ki­alakítására. A másik tömb, amely a Béke utca mentén az Országbí­ró utcától északra fekszik, erősen átépíthető. A közelmúltban meg­valósult lakóépület mellett mind­két irányban az oldalkert elha­gyása kötelező. A fennmaradó területeken az intézményi és la­káscélú tömböt határoló minden utca mentén zártsorú beépítés le­hetséges, ötméteres előkerttel. Az építménymagasság maxi­mum 22 méteres lehet. A tömb belsejében összefüggő zöldfelü­let kialakítása kötelező. A tömbben intézményi és lakás funkciók létesíthetők. 2. A Frangepán utca-Reitter Ferenc utca-Fáy utca-Szent László utca által határolt tömb lakóterület. A Frangepán és a Fáy utca között új utca nyitását tartalmazza a terv, ezáltal meg­oszthatók a kihasználatlanul nagy mélységű telkek. A meglé­vő utcákon és az új utca mindkét oldalán zártsorú beépítés lehetsé­ges. Az új utca mindkét oldalán ötméteres előkertek lesznek. Az építménymagasság a Reitter Fe­renc utca melletti tömb esetében maximálisan 19 méteres, a Szent László utca melletti tömb eseté­ben 13,50 méteres lehet. Az 1. és 2. pont esetében a la­kossági fórum helye és idő­pontja: Szent László Általános Iskola (Budapest XIII., Szent László utca 61.) tornaterme, 2003. január 21., kedd 17 óra. 3. A Váci út-Klapka utca-An- gyalföldi út-Csángó utca által határolt tömbben a Váci út men­tén intézmények elhelyezése ja­vasolt, az Angyalföldi út mentén lakóépület lehetséges. A tömb­ben az épületek zártsorúan, kere­tes beépítési móddal valósíthatók meg, élőkért nélkül, terepszint alatti’ 100%-os beépítéssel. Az építménymagasság maximum 25 méter lehet. 4. A Szabolcs utca-Mohács utca-Vágány utca-Hun utca ál­tal határolt terület az orosz isko­la területe. A terv javasolja a Hun utca Szabolcs utca és Vágány ut­ca közötti szakaszának kiépíté­sét, és lehetőséget ad az iskola bővítésére a telek délkeleti ré­szén, a Vágány utca-Hun utca mentén. 5. A Dózsa György út-Lehel utca-Mohács utca-Szabolcs ut­ca által határolt terület a fővárosi szabályozási keretterv szerint in­tézményterületű, jórészt honvéd­ségi célokat szolgál. A terv vá- rosszerkezetileg változást hoz a Béke utca és a Szabolcs utca kö­zött a Hun utca és az Aba utca meglévő nyomvonalainak visz- szaállításával és forgalom előtti megnyitásával. A terv lehetősé­get ad a honvédségi intézmények fejlesztésére a területen. A meg­lévő, hat házból álló lakóterületi tömbön belül mód van önálló tel­kek kialakítására kétépületen- ként. A 3., 4. és 5. pont esetében a lakossági fórum helye és idő­pontja: Ének-Zenei és Testne­velési Általános Iskola (Buda­pest XIII., Dózsa György út 136.) tornaterme, 2003. január 22., szerda 17 óra. 6. A Vizafogó utca—Esztergomi út-Dagály utca-Népfürdő utca által határolt terület magában foglalja az Érdért, a Fővárosi Csatornázási Művek és a Tárért telephelyét, valamint a Bodor ut­ca mentén lévő lakóterületet. A tömb erőteljes fejlődése az Esz­tergomi út kiépítése után indul­hat meg. A Bodor utca mentén lévő lakóterület távlatban is megmarad. A Bodor utca déli ol­dalán új épület építésére is lehe­tőséget ad a terv, maximálisan 16 méter építménymagassággal. A terepszint alatt gépjárműtárolók létesíthetők. Az Érdért sporttelep területén lévő sportpályák meg­maradnak. A terület utcák men­tén fekvő részeire maximum 16 méteres magassággal építmé­nyek létesíthetők. A Jakab József utca-Esztergomi út-Dagály utca által határolt területen maximum 22 méteres építménymagasságú épületekben lakó, iroda, kereske­delmi, szolgáltatási funkciók he­lyezhetők el. A 6. pont esetében a lakossá­gi fórum helye és időpontja: Vizafogó Általános Iskola (Bu­dapest XIII., Vizafogó sétány 2.) étterme, 2003. január 23., csütörtök 17 óra. A lakossági fórum időpontjáig a tervek megtekinthetők ügyfél- fogadási időben a Főépítész Iro­dán, Budapest XIII., Béke tér 1. IV. emelet. Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Polgármester Hivatal Főépítész Iroda Mit jelent az EU a diákoknak? 2002. november 11-én indult az „Együtt az egységes Európá­ért” országos körút a négy par­lamenti párt részvételével. Fő­védnöke dr. Szili Katalin, a Ma­gyar Országgyűlés elnöke. A körút egyik következő állomá­sa a Berzsenyi Dániel Gimná­zium (XIII. kerület, Kárpát u. 15-17.) A 2003. január 28-én, 17-19 óra között tartandó rendezvény témája: Milyen lehetőségeket te­remt az Európai Unió a diákok­nak? A programot dr. Tóth József országgyűlési képviselő, polgár- mester nyitja meg. Vendégeink lesznek: Szanyi Tibor (MSZP), az FVM politikai államtitkára, dr. PethőIván (SZDSZ), Herényi Károly (MDF), a Magyar Or­szággyűlés jegyzője, frakcióve­zető, Pánczél Károly (FIDESZ). A rendezvényt dr. Halm Tamás, a Magyar Közgazdasági Társaság igazgatója vezeti. ( Az életigenlés fényképes krónikájaJ Könyvespolc Sohasem hittem volna, hogy az erősen mozgáskorlátozott nők és férfiak lélekemelőén, sőt még szívvidámítóan is modelljei le­hetnek a fotóművészetnek. Ah­hoz, hogy ráeszméltem, Mar- kovics Ferenc érzékenysége, nyi­tottsága, tapintata és végtelen emberszeretete kellett, amivel létrehozta minden idők egyik legszebb fotóalbumát az 1957-es és 1959-es gyermekpa- ralízis-járványok túlélő­iről. A Baba utcai ház című könyve a Magyar Fotóművészek Szövet­sége kiadásában közel 25 év figyelő, együt­térző és szoros barátság­gá érlelődött lélekértő munkája, szép szöve­gekkel egybeszőtt fotó­gyűjteménye - mond­hatni fotóregénye - féltő gonddal megtervezett alakban. Nem betegeket ábrázol, hanem emberi karaktereket, akik a bu­dai gondozóháztól önál­ló élettereikig járják az útjukat, valósítják meg önmagukat, szerelmeiket, társa­ságaikat, s igyekeznek - ha áldo­zatos kezek segítségével is - tel­jessé tenni a maguk szuverén vi­lágát. Közösségi és az intim pil­lanatok elhivatott krónikása ez­zel e gyönyörű művészi szolgá­latával Markovics Ferenc. Él­ményt jelent elmélyedni kitartó és odaadó munkájának termésé­ben. Könyörgő ima anyám sírjánál Anyám! Segítsd még egyszer, utoljára egyetlen fiadat. Add mellém támaszul lázadó értelme­det, amellyel Te, akkor, az idők iszapjába merült múltban, szem­beszegülni mertél az avítt kon­venciókkal, beléd sulykolt évez­redes előítéletekkel, szent tradí­ciókkal és elhagyva a védelmet, biztonságot adó szülői házat, környező világodat, felutaztál az első világháborút követő gazda­sági válság nyomorában vergődő fővárosba, hogy ott gépírónőként megkeresd a kenyeredet, és vi­lágra hozz engem, egyetlen fia­dat. Gondolatban még egyszer megcsókolom a kezeidet. A kes­keny csuklójú, hosszú ujjú fiatal nő Isten alkotta szépmívű kezeit, és a munkában eltörődött, eres, májfoltos öregasszony elnehezült kezeit is, akivé értem lettél. Meg­csókolom a lábaid nyomát is. Az olcsó, áruházi selyemharisnyák­ba bújtatott karcsú, ívelt lábaid nyomát, amelyekkel talpon tudtál maradni a kemény pesti aszfal­ton, és a dagadt, visszeres lábaid nyomát is, amelyekkel helytálltál az ősi-új Hazában is, az Atyák csontjai felett, azon a Szent Föl­dön, amelyik visszahívott és ma­gába fogadott Téged... mind­örökre. Most kérlek, add ki a jussomat ebből a földből, ebből a világból! Add nekem a pusztába évtizede­ket vándorló szökött rabszolgák kitartását, az összeverődött cső­cselékből örök emberi törvénye­ket alkotó és nemzetté váló nép fenségét, az inkvizíció máglyáit, üldöztetést, megalázást, pogro­mokat vállaló hit erejét, bátorsá­gát. Kérem mellé apai jussomat is! A tatári elözönlések, az évszáza­dos megszállások túlélni tudását, a vérbefojtott szabadságharcok utáni újból és újból való felzen- dülni mérést, a széthúzás, árulá­sok után az együttállás, az egy­másért halni tudás csodáját, mert nehéz harcba készülök in­dulni Anyám! Harcolni akarok minden ret- rográd hatalom ellen, az istenta­gadók és az istenfélelmet üzlet­szerűen hasznosítók siserahada ellen egyaránt, a Nemzetet, Ha­zát eltipró ellenséges hatalom­mal együttműködő, egyenlőséget hirdetőkből lett kiváltságos ki­zsákmányolok gőgös hada ellen, minden ellen, ami nem igazságos és nem a szívből fakad. Add, hogy a legjobbakkal ösz- szefogva, névtelen harcosként, az igazak soraiban érjen a halál... Most a mécsesgyújtás és a Kaddis ima után, leteszem sírod­ra az igazság virágait is. Nem a nép, a közösség, a sokak javáért fogadom sorsommá ezt a harcot, „csak” egy nőért teszem, amit te­szek, mint ahogyan te is egy fér­fiért, az apámért tetted, amit tet­tél. Ennek a nőnek kell újra a szí­ve alatt, ha ugyan nem benn a szívében, kihordania újra az éle­temet. Nélküle nem jöhet a világ­ra semmi abból, amit tudok, amit el akarok mondani. Bocsánatodat kérem, Anyám, de nem magasztos eszmékért, fénylő ideálokért... „csak" egy nőért! Egy olyan nőért, amilyen Te voltál egykor! Engedj utamra, és add rám ál­dásodat! Amen. (Fejezet Csomós Róbert Tűz- parancs Jeruzsálemben című kötetéből) 36 kalandos, érzelmes novella A novelláskötetek ritkán áll­nak a slágerlisták élén. Ám ha kezünkbe harminchat élvezetes írói remeklést kapunk egy kötet­ben, mely megpörget minket a kalandok és az élethelyzetek for­gószínpadán, gazdag jutalomban van részünk. Csomós Róbert a köznapokból éppúgy tud szá­munkra érdekes megjelenítő epi­zódokat, történeteket meríteni, akárcsak a történelmi, sőt hősi helyzetekből, minthogy színes és érzékletes elbeszélő. Sokat meg­élt krónikása Budapestnek és a világ más városainak, jellegzetes szereplőinek, ahová és akik közé az akarata és a sorsa elvezette. A Tűzparancs Jeruzsálemben és más elbeszélések című könyve azt tanúsítja, hogy harcok köze­pette is helytállni törekedett, két identitást és két hazát vall ma­gáénak, magyar anyanyelvének azonban hűséges őrizője és mű­vészi művelője. (s. gy.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom