XIII. Kerületi Hírnök, 2003 (9. évfolyam, 1-20. szám)

2003-01-15 / 1. szám

-HÍRNÖK 2003. JANUÁR 15. I 9 Miért választották a mi kerületünket? A Cézár-Házban vettek otthont maguknak Dr. Mező András lakásába tessékeli a Hírnök munkatársát Dr. Varsányiné Riedl Katalin lakásuk erkélyéről letekint a Cézár-Ház udvarára Az életünkben kevés olyan örömteli és egyben sorsdöntő for­dulat van, mint amikor új otthonunk helyéről kell határoz­nunk. Voltak évtizedek, amikor nem válogathattunk. Boldo­gok voltunk, ha megjött az értesítés, hol kapunk lakást. Ma más idők járnak. Választékban nincs hiány, hiszen számtalan városrészben épülnek új házak. A mi kerületünk ugyancsak szépen gyarapszik: nem csak szebbnél szebb új házakkal, de általuk számos új lakóval is gazdagodunk. Jó néhány helyen még építkeznek, másutt pedig már birtokba is vehették új otthonukat a tulajdonosok. Az újlipótvárosi Cézár-Házban a múlt év áprilisában adták át az első lakásokat. A beköltözők közül sokan más városrészekből jöttek hozzánk. Választhat­tak volna otthont egyebütt, de ők a mi kerületünket találták a legvonzóbbnak. Miért döntöttek így, és hogy érzik magukat nálunk? - ezekkel a kérdésekkel kopogtattunk be néhány családhoz. Az ügyvéd úr új lakásának munkaszobájában Dr. Mező András ügyvéd volt a legelső, aki - feleségével együtt - beköltözött a háromszáz lakásos házba.- Ez persze nem véletlen - mondja nevetve hiszen az első emelet 1.-ben lakunk. Azért vá­lasztottuk ezt a lakást, mert az ügyfelek szívesebben veszik, ha akár gyalog is feljöhetnek. Ami­nek a legjobban örülök az az, hogy végre együtt van az irodánk és az otthonunk. Miután a XIV. kerületben laktunk és a kilence­dikben dolgoztunk, naponta ti­zenhat kilométert kellett megten­nünk. Ez sok elpazarolt idő és pénz. Hogy miért éppen a XIII. kerület? Mert szerettünk volna a bírósághoz meg a cégbírósághoz közel lenni, de mégsem a zsúfolt Belvárosban. A munkánk kap­csán jártunk már régebben is er­refelé, és feltűnt nekünk az akko­riban még magányosan álló szép kapu. Beszélgettünk is róla, va­jon mi lehet ez. Aztán mikor megláttuk az épülő házról szóló hirdetést, már nem is volt kérdés, hogy nekünk ide kell jönnünk. Közel van a Duna és a Margitszi­get, sőt a József Attila Színház is, ahová gyakran járunk. Gyorsan szoktunk határozni mindenről, így nem is teketóriáztunk sokat: rövidesen megkötöttük a szerző­dést.- Eltelt háromnegyed év. Most hogy látja: jól döntöttek?- Nem is kérdés. Szeretünk itt lakni. Minden a közelben van. A házban is van közért, kisebb be­vásárlásra ez nagyon jó. A Lehel­re általában gyalog megyünk, legalább mozgunk egy kicsit. A másik törzshelyünk a Westend, gyakran bóklászunk ott. Ha több időnk van, kimegyünk a Szent István parkba vagy sétálunk a Duna-parton. Zuglóban bármerre mentünk, valahogy inkább lakó­telepi volt a környezet. Ennek a résznek pedig polgári jellege van. Itt sokkal nagyobb a tiszta­ság. A kutyapiszok nekem sem tetszik, de nem is zavar annyira. Tudom, az „őslako­sok” bánják, hogy be­kerítették a Szent Ist­ván parkot. Én úgy gondolom, ha ez az ára annak, hogy ez egy valóban tiszta, bé­kés kis sziget legyen, akkor jó így. Napról napra szépül a kör­nyéken minden. Ve­lünk szemben is épül egy új ház. Azt mond­ják, hatalmas, szép kertje lesz. Ennek örülök, mert az erké­lyünk éppen arra néz. Nekünk is van egy gyönyörű belső par­kunk, ahol nyáron pi­henni, sétálni lehet. Most belepte a hó, de így ik szemet gyö­nyörködtető. Persze vigyáznunk kell rá, mint mindenre, ami a környezetünkben szép. Varsányi Pál és felesége, Riedl Katalin a háztömb következő épületének ötödik emeletén la­kik. Mindketten mérnökök. Ebbe a lakásba 18 éves kisebbik lá­nyukkal költöztek, de ugyanezen a folyosón vettek egy lakást na­gyobbik lányuknak és egy mási­kat a férj idős szüleinek.- Szerencsés helyzetben vol­tunk, mert a régi házban is három külön lakásban éltünk. Az V. ke­rületből, a Szent István körút és a Szemere utca sarkán levő „kék ház”-ból jöttünk.- Miért éppen ide?- Tizennyolc évet húztunk le a körúton. Nem tudom, hogy ott lett zajosabb azóta, vagy mi let­tünk érzékenyebbek. Minden­esetre már nehezen viseltük, hogy nyáron, ha kinyitottuk az ablakot, egymás hangját sem hal­lottuk. Aztán a ház is százéves volt már, és egymás után jöttek elő a bajok. Sokakkal ellentétben nem akartunk családi házat. Eszünkbe sem jutott, hogy példá­ul a Rózsadombra költözzünk. Tősgyökeres pestiek vagyunk mindketten. A férjem a Blaha Lujza tér közelében nőtt fel. Én viszont itt a kerületben, a Viseg­rádi utcában. De nem is ez volt a legfontosabb. Hanem hogy a kör­út másik oldaláról valamiért min­dig átjártunk ide. Ha képkeretező kellett, a Tátra utcába mentünk, cipőt pedig a Csanády utcában javíttattunk. Szolgáltatások szempontjából fővárosi viszony­latban is jól ellátott kerület a ti­zenharmadik. Az igazat megvall­va, évek óta szemeztünk már a Szent István parki házakkal, de semmi esélyt nem láttunk arra, hogy három lakáshoz hozzájus­sunk egy helyen, garázsról nem is beszélve.- A három lakást hatan vették birtokba. Mindannyian egyetértettek a válasz­tással?- A szüleim 78 és 82 évesek - veszi át a szót a férj -, de egyetlen szóval sem tiltakoztak. Azt mondták, szívesen jönnek bárhová, ha ve­lünk mehetnek. Nem is csalatkoztak: imádnak itt lakni. Vásárolni a Lehelre járnak, kikap­csolódni pedig a Da­gályba. Nyáron délutá­nonként kiültek az er­kélyre vagy sétálgat­tak. A 21 éves nagylá­nyunkkal sem volt semmi gond. Sőt, any- nyira örült a gyönyörű új lakásának, hogy amint lehetett, hozta a hálózsákját, és itt aludt. Ellenben a kisebbik - aki már a Szent István körútra született - bi­zony hisztizett egy sort. A legna­gyobb gondja az volt, hogy késő este, ha egyedül jön haza, ez a környék sokkal ldhaltabb. Csak nagyon lassan békült meg, miu­tán rendszeres sétákkal kicsit jobban felfedezte a terepet. Az­tán abbamaradtak ezek az ismer­kedő körutak, miután úgy dön­tött, hogy egy évre Spanyolor­szágba megy tanulni. Meggyőző­désünk, hogy eszébe sem jutott volna ilyesmi, ha nincs a költö­zés.- Milyennek látják a kerületet, immár „belülről”?- Meg vagyunk vele elégedve - mondja Riedl Katalin, Varsányi Pál pedig egyetértőén bólogat. - Szeretünk itt lenni, mert nyu­godt, biztonságos és alapjában véve tiszta ez a környék. Azért van még javítani való. Például még ebben a házban is nemegy­szer előfordul, hogy nem a kuká­ba dobják, hanem mellé teszik a szemetet. Jó, hogy innen minden könnyen megközelíthető. Az el­látottságban sem csalódtunk. Rendszeresen figyeltük, ahogy épült a Lehel Csarnok, és szíve­sen járunk oda. A Visegrádi utcai rendelővel is meg vagyunk elé­gedve, szépen felújították. Házi­orvost váltottunk, mert a Hold utca ugyan nincs nagyon messze, de ha beteg az ember, még ez a távolság is sok lehet. Ha pár év múlva esetleg unokái nkjpsznek, remélem, a lányom a sajmkc^zti óvodába és iskolába járatja majd őket. Felesleges lenne valami tá­voli helyet választani, amikor mindenki azt mondja, hogy elé­gedett az itteni oktatómunkával. Van fogorvos, optikus, kozmeti­kus a házban. Azon vesszük ész­re magunkat, hogy - bár csak pár hónapja lakunk ebben a kerület­ben - szép lassan mindent áthe­lyezünk ide. Én például azt gon­doltam, megmaradok a belvárosi fodrászomnál. Most meg azon kapom magam, hogy egyre gyakrabban „ugróm le” ide a házba, ha este színházba vagy vendégségbe megyünk, és gyor­san kell egy jó frizura. Azt hi­szem, a vége az lesz, hogy itt ra­gadok. Csop Veronika A mérnöknő a lakópark egyik liftjéből száll ki

Next

/
Oldalképek
Tartalom