XIII. Kerületi Hírnök, 2003 (9. évfolyam, 1-20. szám)

2003-04-09 / 7. szám

2003. ÁPRILIS 9. Hírnök­1,3%-kal csökkent a bűncselekmények száma a kerületben Változás a közterület-foglalási és parkolási engedélyek kiadásában A képviselő-testület márciusi ülésén megtárgyal­ta és elfogadta a kerületi rendőrkapitányság munká­járól szóló beszámolót. Megállapította, hogy a 2002. évre kitűzött feladatait eredményesen végre­hajtotta: csökkent a bűncselekmények száma. Ja­vult a közbiztonság, azonban ez az állampolgárok biztonságérzetére még érzékelhető pozitív hatást nem fejt ki. A XIII. kerületben az ismertté vált közvá­das bűncselekmények száma 1,3%-kal csökkent. A bűntettek száma - két évet nézve - 4457-ről 4971-re emelkedett, a vagyon elleni bűncselek­mények száma 7799-ről 7232-re csökkent (7,3%), a felderítési arány 10,4%. A gépkocsilopások száma 8%-kal mérséklődött, a betöréses lopások 13,4%- os, a lakásbetörések 9,5%-os csökkenést mutatnak, a rablások száma 122-ről 148%-ra emelkedett. A lakosságot és köznyugalmat zavaró leszámo­lás, robbantás nem volt a kerületben. Az emberölé­sek száma 12-ről háromra csökkent. (2001-ben a fekete angyalként elhíresült ápolónő emelte magas­ra a bázisszámot.) A nyomozás eredményessége 18,9%-ról 25,1%-ra emelkedett. A vádemelések száma 1642 volt, ami 43,2%-os emelkedést jelent a bázisévhez viszonyítva. A bűnüldöző munka segítésére 1999-ben 11 fő­vel megalakult akciócsoport növelte az elfogások számát, a lakosságot nagymértékben irritáló (rab­lás, garázdaság, súlyos testi sértés, és a gépjármű­vel kapcsolatos törvénysértések) bűncselekmények esetében. Az előállítások száma közel 8%-kal nőtt. A halálos kimenetelű közlekedési balesetek száma ötről kettőre, a súlyos sérüléssel járó balesetek szá­ma 59-ről 55-re csökkent, míg a könnyű sérüléses balesetek száma 195-ről 215-re emelkedett. A tanév eleje óta öt általános iskola előtt van fo­lyamatos rendőri jelenlét a tanítás kezdetekor és be­fejezésekor. Az iskolákkal való rendszeres kapcsolat részeként osztályfőnöki órákon tájékoztatást kapnak a rendőrség munkájáról, tevékenységéről. A közle­kedésben potenciálisan veszélyeztetett gyermekek biztonságos közlekedésre nevelése érdekében Ifjú Közlekedési Járőr Szakkör működik már több éve, lelkes pedagógusi közreműködéssel, a diákok aktív részvételével, a Hegedűs Géza Általános Iskolában. A korszerű munkavégzés feltételrendszere jelen­tősen javult, hiszen a rendőrségi épület bővítése és felújítása következtében a kapitányságon a munka­végzéshez lényegesen nagyobb alapterület áll ren­delkezésre. Ehhez még hozzájárult, hogy a belső berendezéseket korszerűekre cserélték. A gépko­csik száma 18 (ebből 11 önkormányzati adomány) műszaki állapota leromlott. Az önkormányzat már évek óta költségvetéséből 20 millió forinttal segíti a kapitányságot. 2003. évre vonatkozó célkitűzések: • a polgárőrséggel közösen működtetni a közbiz­tonsági és bűnmegelőzési figyelőszolgálatot; • a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények bűnelkövetőinek fejderítése; • a Lehel téri és Árpád téri aluljárókban kialakult, a lakosságot nagymértékben irritáló helyzet vissza­szorítása; • a körzeti megbízotti alosztály munkavégzésé­nek hatékonyabbá tétele; • kiteijedtebb toborzómunkával a további lét­számcsökkenés lassítása; • a kerület baleseti térképének elkészítése, forga­lomszervezési módosítások kezdeményezésével csökkenteni a baleseti kockázatot. Az április 244 képviseló'4estiileti ülés napirendjéből Beszámoló Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat 2002. évi gazdálkodásáról. Könyvvizsgálói jelentés Bu­dapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat 2002. évi gazdál­kodásáról szóló beszámolóról. Tájékoztató az intézmény-el­lenőrzések tapasztalatairól. Beszámoló a lakás- és helyi­séggazdálkodási koncepció vég­rehajtásáról; javaslat a 2003- 2006. évi feladatokra. Javaslat a lakáshoz jutás támo­gatásának rendszeréről szóló 52/1995. (XI. 27.) Ö.K. számú, a XIII. Kerületi Önkormányzat tu­lajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 65/1995. (XII. 22.) Ö.K. számú, valamint az önkormányzat tulaj­donában álló lakások és nem la­kás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének feltételeiről szóló 38/1996. (XII. 2.) Ö.K. számú rendeletek módosítására. Javaslat közoktatási koncepci­ókra; a 2003-2006. évi felada­tokra. Javaslat a közoktatási in­tézményhálózat gyermeklétszám­hoz igazodó korszerűsítésére. Beszámoló a XIII. kerületi sportkoncepció végrehajtásáról; javaslat a 2003-2006. évi felada­tokra. Tájékoztató a Fővárosi Közte­rület-felügyeleti Rt. XIII. kerü­letben végzett tevékenységéről Tájékoztató a kerület köztisz­tasági helyzetéről, a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. kerületi tevékenységéről. Tájékoztató a Közterület-fel­ügyelet XIII. kerületi alközpont­jának a megalakulása óta végzett tevékenységéről; a közterület­felügyelők működésének tapasz­talatairól. Javaslat a kerületi köztiszta­ság, közrend javítására teendő intézkedésekre. Tájékoztató a közhasznú fog­lalkoztatás és a közmunka ta­pasztalatairól, javaslat a jövőbeni feladatokra. Az ülés nyilvános kezdete: 14 óra, helye: polgármesteri hivatal, Béke tér 1. ülésterem. A Babér utcai templomban április 12-én, szombaton 17 órakor a Budapesti Kórus ad hangversenyt, május 4-én, vasárnap 17 órakor anyák napi koncert lesz. A koncertekre szeretettel várjuk a kerület lakóit! A Lehel téri templomban 2003. április 27-én 17 órakor a Patrona Hungáriáé Gimnázium Leánykara hangversenye Orgonái: Varga Petra. Vezényel: Lobmayer Ilona. Műsoron: Tartini, Bruck, Liszt, Fauré művei A hangverseny támogatója a XIII. Kerületi Önkormányzat. Pályázati felhívás általános iskolai vezetői állásra Budapest Főváros XIII. Kerüle­ti Önkormányzatának Képviselő­testülete (1139 Budapest, Béke tér 1.) pályázatot hirdet általános is­kolai vezetői állás betöltésére. Vizafogó Általános Iskola, 1138 Budapest, Vizafogó sétány 2. Az igazgatói állást főiskolán vagy egyetemen szerzett tanári végzettséggel lehet megpályázni, vezetői gyakorlat előnyt jelent. Legalább 5 éves szakmai gyakor­lat szükséges, melynek időtarta­mába nem számít be a közalkal­mazotti jogviszony 30 napot meghaladó szünetelésének időtar­tama (fizetés nélküli szabadság, gyes, gyed, sorkatonai szolgálat). A vezetői megbízás 2003. ok­tóber 1-jétől szól. A pályázat be­adásának határideje: az Oktatási Közlönyben való közzétételtől számított 30 nap. A vezetői álláspályázatnak tartalmaznia kell: a legfontosabb személyi adatokat, részletes szakmai önéletrajzot, az intéz­mény vezetésére vonatkozó programot, szakmai helyzet- elemzésre épülő fejlesztési el­képzeléseket, az iskolai végzett­séget tanúsító diploma fénymá­solatát és 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. A pályázatot Budapest Fővá- j ros XIII. Kerületi Polgármesteri Hivatal (1139 Budapest, Béke tér 1.) Művelődési, Ifjúsági és Sport Osztály a III. emelet 356-os szo­bájában lehet leadni. Az érdeklődők részletes felvi- j lágosítást kaphatnak a polgár- mesteri hivatal illetékes osztá­lyán, telefonon történt egyeztetés után személyesen is dr. Kiss Sán- dométól, telefon: 452-4118. Ezúton értesítjük a tisztelt ke­rületi lakosokat és intézménye­ket, hogy a XIII. kerület közterü­leteire vonatkozó engedélyekkel kapcsolatos további ügyintézés a Közterületi Csoportnál (SIMA Út Kft.), Budapest XIII. kerület, Hajdú utca 29. szám alatt törté­nik. Ügyfélfogadás: hétfő, szer­da 13-16 óráig, péntek 8-11 óráig. Felvilágosítás közterületi ügyekben a 452-4379, közterüle­tet érintő egyéb egyeztetések (pl. útbontás), munkakezdési enge­dély a 452-4100 telefonszámon kapható. A nyomtatványok helyben, valamint a XIII. Kerületi Önkor­mányzat ügyfélszolgálati irodáin beszerezhetők. A XIII. Kerületi Önkormány­zat és a Budapesti Önkormányzat Parkolási Kft. szerződése alapján - azon magán- és jogi személyek részére, akik a várakozási öveze­tekben parkolási engedélyre, il­letve kedvezményes parkolási engedélyre jogosultak, 2003. március 31-től a további ügyinté­zés a Budapest XIII. kerület, He­gedűs Gyula utca 20/B szám alatti ügyfélszolgálati irodában történik. Ügyfélfogadás minden hétköznap 9-16 óra között. Fel­világosítás a 320-2319-es tele­fonszámon kapható. Az új nyomtatvány helyben, valamint a XIII. Kerületi Önkor­mányzat ügyfélszolgálati irodáin beszerezhető, az előállítási díj ki­fizetésére helyben is van lehető­ség. Polgármesteri Hivatal Pályázati felhívás közterületi zöldfelületek lakossági karbantartására A XIII. Kerületi Önkormányzat megbízása alapján a XIII. Kerületi Környezetgazdálkodási Közhasznú Társaság pályázatot ír ki társas­házi és lakóközösségek, valamint intézmények számára a közelükben lévő közterületi zöldfelületek rendszeres karbantartására. A pályázati felhívással arra ösztönözzük a lakosságot, a társasházi közösségeket, az ingatlantulajdonosokat, -használókat és az intézmé­nyeket, hogy közvetlen környezetüket díszítsék, növényzetét ápolják. Az ápolási munkák szabályszerű teljesítése esetén a lakóközösség előre megállapított díjazásban részesül. A közterületi zöldterületek fenntartására kiírt pályázati felhívásra a Xm. kerületi társasházi és lakóközösségek, intézmények pályázhat­nak a következőkben szereplő céllal. A díjazásra kerülő lehetséges kertészeti munkák a következők: a nagy géppel nem művelhető parkterületek (lakótelepi, társasház-szö- vetkezeti előkertek, ágyások) karbantartása, kezelése. Ennek kereté­ben el kell végezni a már meglévő parkrészek, zöldsávok, kiemelt ágyások és cseijeágyások tisztán tartását, öntözését, gyommentesíté­sét, a cseijék metszését, a sövények nyírását, a talaj lazítását és az őszi-tavaszi lombgereblyézést. A kezelendő terület nagyságát, a kertészeti munkák minőségi köve­telményeit, kívánt gyakoriságát, a díjazás mértékét a kerületi zöldfe­lületek fenntartásáért felelős XIII. Kerületi Környezetgazdálkodási Kht. a lakóközösséggel egyetértésben előzetesen határozza meg. A munka teljesítése esetén a lakóközösség az elvégzett munka fejében díjazásban részesül. A pályázati felhívás részletes feltételei megtekinthetők, illetve át­vehetők 2003. április 17-ig a XIII. Kerületi Környezetgazdálkodási Kht. irodáján (cím: 1131 Budapest XIII., Hajdú utca 29., telefon: 270- 0413). A pályázat beadásának határideje: 2003. április 25., helye: a XIII. Kerületi Környezetgazdálkodási Kht. irodájában a fenti címen. Érsek Ferenc ügyvezető igazgató 28-án a Váci út 162-164 szám alatti új műhelyének megnyitása alkalmából. A sikeres múltra visszatekintő vállalkozás partnereivel együtt avatta fel a leendő szervizhelyü­ket, ahol a nagy dínomdánom mellett Mario harmonikájával, valamint Lagzi Lajcsi szórakoz­tatta a vidám közönséget. Nagy Lajos önkormányzati képviselő fogadóóráinak idő­pontja megváltozott Minden hónap második hét­fő 16-18 óra, Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény, Vá­ci út 50. Minden hónap negyedik hétfő 16-18 óra, idősek klubja, Balzac utca 5. A Rákóczi Üzletház Kft.- Elit Tyre gumiszerviz-hálózat ünnepséget rendezett március A XIII. Kerületi Önkormányzat megbízásából dr. Fórján Judit ügyvéd a XIII. Kerületi Közös Képviselők és Lakástulajdonosok Egye­sületének fogadóóráin minden páros hét szerdáján 16 és 17 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart a társasházak, ingatlantulajdonosok, gaz­dasági társaságok és egyéni vállalkozók részére az Újlipótvárosi Klub- Galéria helyiségében (Tátra utca és Radnóti Miklós utca sarok). A legközelebbi tanácsadás 2003. április 16-án és április 30-án lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom