XIII. Kerületi Hírnök, 2002 (8. évfolyam, 1-20. szám)

2002-09-26 / 15. szám

Tovább gazdagodik q margitszigeti rom kert Margit, a királylány 750 éve költözött a szigetre IV. Béla király, fogadalmának megfelelően, Is­ten szolgálatára ajánlotta leányát, Margitot. A tatárokat az országból súlyos véráldozatok árán kiűző király a harcokból hazatérve a kis királylányt először a veszprémi domonkos apácák kolostorába adta. Margit 1252-ben költözött át tizenhét társával együtt az édesap­ja által építtetett és a számára kialakított új, Nyulak szigetei domonkos rendi kolostorba. Tízéves volt akkor, hiszen Margit 1242-ben született Dalmáciában, Kiissza várában, ahol a tatárok elől menedéket találó királyi család ak­kor tartózkodott. IV. Béla nem véletlenül vá­lasztotta hálaadó kolostoralapításának helyszí­néül a Nyulak szigetét, amely már a rómaiak idején lakott volt, s később az Árpád-házi kirá­lyoknak is igen kedvelt vadászterülete volt a 11-12. században. A kolostort 1246-ban kezd­ték el építeni. (Valószínű, hogy az eredeti kora középkori elnevezéssel szebben vagy inkább kelleme­sebben hangzó sziget­név egy tudatos „félre- fordítás” nyomán szü­letett. Akkor tájt ide hozták, itt különítették el a leprásokat, a ször­nyű ragályban szenve­dőket, s nevezték a szigetet latinul Isola Leprorumnak, a Lep- rások szigetének. Áz Isola Leporum, a Nyu­lak szigete elnevezés ettől valóban csak egy betűvel tér el.) A Szent Margit-le- genda igen jeles nyelvemlékünk, amelynek legfőbb ér­dekessége, hogy ma­gyar tárgyú legendát dolgoz fel egy korábbi latin nyelvű leírás alapján. A kódexmá­solat Volf György ne­ves nyelvemlékkuta­tónk szerint 1510-ben született, égy kéz írása, teljes egészében Ráskay Lea margitszigeti dömés (domonkos rendi) apáca munkája. (Aki - a szövegben található törlések, javítások alapján feltételezhetően - nem csupán fordítot­ta, de át is írta az eredetit.) Ebből a legendából ismerhetjük meg Szent Margit sorsát, önsa­nyargató szegénységben leélt rövid életét, amely a szegények, elesettek önzetlen szolgá­latától, a könyörületességtől és a magában meglelt, de másokban is felkeltett hittől és erő­től vált mértéktelenül gazdaggá. IV. Béla feleségével és fiával (a későbbi V. Istvánnal) gyakran meglátogatta lányát, aki a haláláig, 1270-ig élt a margitszigeti rendház­ban. (A kezdetektől szentként tisztelt Árpád­házi Boldog Margitot csak évszázadokkal ké­sőbb, 1943-ban avatta szentté XII. Pius pápa.) Ma az egyik leglátogatottabb műemlékünk a margitszigeti Szent Margit-kolostor, amelynek több mint száz esztendeje folyik a feltárása és konzerválása. Néhány éve felgyorsultak a hely­reállítási munkálatok. Többévi előkészítés után 2000 márciusában kezdődhetett el a domon­kos-romok környezetének rekonstrukciója. Egy éve jelentős munkákat fejeztek be, amikor is színes kőburkolattal, felújított sétautakkal, új vízelvezető és öntözőrendszerrel, elektromos hálózattal gazdagodott a romkert, s azóta is fo­lyamatos a falmaradványok kutatása és rende­zése. Folyik az 1998-ban feltárt főúri vendég­ház alapjainak, falfestménytöredékeinek, ab­lakmaradványainak a restaurálása, rekonstruál­ják a hajdan a kolostorudvaron álló gótikus kútházat (amelynek a köveit egyébként már a romok első feltárója, Lux Kálmán megtalálta). A mostani szigeti ásatásokat vezető dr. Irásné Melis Katalin régész nemrég megje­lent tanulmányában olvasható, hogy a terü­leten már jóval a do­monkos rendi kolostor építése előtt is álltak nagyobb épületek, va­lószínűleg a királyné szálláshelyéül szolgál­va. (A sziget akkor Óbudához, a királynéi birtokhoz tartozott.) Az épületek nagyobb része egyelőre ma is ott van a kolostortól keletre a Duna-partig, feltáratlanul a föld alatt. Melis Katalin sze­rint már a tatárjárás előtt jelentős, temp­lommal is rendelkező udvarháza lehetett itt a királynénak. Ami az­tán a kolostorépítés után átalakult, az 1998-ban kezdett ása­tásokkal fellelt épületmaradványok szerint egy főúri vendégeket fogadni képes királyi kastély- lyá. A kezdeti kutatások is egy sokhelyiséges, gazdagon díszített és berendezett, a lépcsőma­radványokból következtetve emeletes épület- együttes nyomaira utalnak. A feltárások folytatódnak, és a régészek azt is remélik, hogy az utóbbi pár év dicséretes lendületével. Ehhez persze nem ártana, ha ugyanazzal a százmilliós nagyságrenddel áll­nának rendelkezésre a kutatást lehetővé tevő pénzek is, mint az elmúlt években. T. J. T. Egy lap a Szent Margit-íegendából A kerületi képviselő-testület szeptember 54 ülésén i Felhívás veszélyes- i | hulladék-gyűjtésre ! 2002. október 4-én, pénte­ken veszélyeshulladék-gyűj- ' \ tés lesz:- Lehel Csarnok (Kassák ‘ -■ Lajos utcai park): 8-10 óra * • között, I - Radnóti Miklós utca 35., I I általános iskola előtt: I I 10.30-12.30 óra között, I I - Vizafogó sétány 2., álta-1 I lános iskola előtt: 10.30- | I 12.30 óra között, | I - Béke tér L, a polgár-1 I mesteri hivatal parkolójában: | i 13-15 óra között,- József Attila tér 4., a Jó-. . zsef Attila Művelődési Köz-, pont előtt: 13-15 óra között. Kérjük, hozza el háztartá- J sában felhalmozott veszélyes j hulladékokat! Az átvétel a következő hűl- ■ * ladékokra vonatkozik: savas ■ = akkumulátorok, folyékony és • I szilárd növényvédő és rovar-1 I ölő szerek, lejárt szavatosságú I I gyógyszerek, festék- és lakk-1 I maradékok, szerves oldósze-1 I rek, bitumen alapú hulládé-1 I kok, festékes rongyok, ecse-1 I tek, fáradt olaj, olajszűrők, | I légszűrők, olajos rongyok, | olajos flakonok, használt sü-. j tőzsírok és -olajok. Tegyünk többet egészséges . környezetünkért! XIII. Kerületi1 Önkormányzat1 Benjámin megkerült Néhány nappal ezelőtt a rá­dió, televízió és a nyomtatott sajtó közölte a hírt, hogy a 4 éves Benjámin édesanyjával is­meretlen helyre távozott. A rövid hírek mögött többnyi­re, mint most is, emberi sorsok rejtőznek. Az történt ugyanis, hogy a bíróság bizonyos okok­nál fogva Benjámint, az elvált szülők gyermekét nem az édes­anyjának ítélte, hanem gyám gondnoksága alá helyezte. A gyerek édesanyja szeptember 4- én délután elment az óvodába, ahol a gyereket - úgy, mint a többi édesanya - „hazavitte”. Miután az ismeretlen helyre tá­vozott asszonyt és gyermekét a rendőrség nem találta, a nyomo­zók a nyilvánossághoz fordul­tak. A televízióban, a napilapok­ban, még a vidéki újságokban is megjelent a keresett kisfiú fény­képe. Ezt látva az édesanya ön­ként jelentkezett a gyámhivatal­ban a gyermekkel. Indul a Támogató Szolgálat Szeptember 19-én, csütörtökön 10 órakor dr. Tóth József pol­gármester az érintett civil szer­vezetek részvétele mellett adja át a Támogató Szolgálat helyi­ségeit a Róbert Károly körút 102. szám alatt. Az új intéz­mény ismertetésére következő számunkban visszatérünk. Mozgásélmény to­vábbképzés és be­mutató súlyos, halmozot­tan fogyatékos sporttársaink részére a Magyar Speciális Olimpia Szövetség, a Hársfa Egyesület és a Kék Általános Iskola közös szervezésében 2002. október 13-én 10 és 15 óra között a Kék Általános Is­kolában, 1133 Budapest, Pan­nónia utca 88-90. A mozgásélmény-progra- mot súlyos, halmozottan fo­gyatékos - értelmileg sérült és egyúttal mozgásukban korlá­tozott - emberek számára fej­lesztette ki a Nemzetközi Spe­ciális Olimpia szervezete. A mozgásélmény célja, hogy ezeknek az embereknek moz­gással, sporttal elérhető siker­élményt és általános képessé­geket fejlesztő hatást biztosít­son. A speciális program kü­lönleges módszereken és esz­közökön alapul. A továbbképzés vezetője Bojtos Józsefné (Nagykőrös), a Magyar Speciális Olimpia Szövetség mozgásélmény- szakágának megbízott veze­tője. További boldog házasságot! Korcsog Ernőt és felesé­gét 58., Csirmaz Gézát és feleségét 60. házassági évfordulójuk alkalmából az önkormányzat nevében köszöntötte Karácsonyi g Zoltán, a Szociális Bízott- ; ság elnöke, valamint az I. Számú Gondozási Köz- ; pont vezetője. Szerkesztőségünk is sok boldogságot és jó egészséget kíván további tartós házasságukhoz. Egyetemisták támogatása A XIII. Kerület Gyermekeiért Közalapítvány évek óta szep­temberben támogatja azokat a szociálisan hátrányos helyze­tű XIII. kerületi fiatalokat, akik abban az évben először nyertek felsőfokú oktatási in­tézmény nappali tagozatára felvételt. A szeptember 11-i ülésen a kuratórium a 21 je­lentkezőből 20 pályázatot nyilvánított a kiírásnak meg­felelőnek, részükre 15 000- 40 000 Ft tanévkezdési támo­gatást szavazott meg, össze­sen 595 000 forint értékben. „A víz viszi a hangod” címmel szülők és szülőcso­portok találkozóját tartja az Önkontroll Egyesület 2002. október 1-jén. A program egy kétórás hajózás a Du­nán, a téma: „Találkozás a droggal - a szülő, az érintett szemével”. Gyülekező: 17 órakor a Vízöntő Pinceklub­ban (Váci út 50.), indulás 18 órakor a Jászai Mari téri ki­kötőből a Hófehérke nevű hajóval. Szeretettel várunk minden érdeklődőt és érin­tettet. Érdeklődni lehet az Önkontroll Egyesület irodá­jában (Kárpát utca 46., tele­fon: 465-0058). A Jerikó Tanulmá­nyi Intézet - Szent Lász­ló Kultúrotthon, Budapest XIII. kerület, Szent László ut­ca 135. szám alatt Internet- klubot nyitott az ottani térség lakói számára. A klub gépein tájékozódhat a világról, keres­het akár állást, információkat gyűjthet esetleg levelezhet. Kedvezményes tagdíjak! Nyitva tartás: hétfő 14-18- ig, kedd-péntek: 13-18-ig. A Tanulmányi Intézet 2002. szeptember 20-tól a pe­dagógiai asszisztensképzéssel együtt rendezvényszervező tanfolyamot indít. Érdeklődni a 349-9198-as telefonszámon lehet. I------------------------------------------1 A Babér utcai Szent i Mihály-plébánia- i templomban szeptember i ! 28-án, szombaton 17 órakor \ Solymosi Ferenc orgona- 1 művész koncertjét hallhat- 1 iák. Közreműködik Fábián IJ I Magdolna énekes. A rendezvényt a XIII. Ke­rületi Önkormányzat támo- 1 1 gatja. I----------------------------------------1 • Szenteiné Bukovinszky Katalint a Vizafogó Általános Iskola igazgatójának bízta meg határozott időre, 2002. szeptember 6-tól 2003. július 31-ig, az intézményben fenn­álló határozatlan idejű peda­gógusi munkakörének válto­zatlan meghagyásával, • elfogadta a 2002.1. félévi gazdálkodásról szóló tájékoz­tatót, mely szerint az előirány­zat 23 693 509 ezer forintra módosult, valamint elfogadta az önkormányzat pénzügyi helyzetéről szóló beszámolót, • véleményével támogatta a BVKSZ arra irányuló módo­sítását, hogy IZ (jelentős zöld­felületű intézményi terület) jelű területen lakófunkció, az intézmények üzemeltetését biztosító lakás kivételével ne legyen létesíthető, • módosította a kerületi vá­rosrendezési és építésügyi szabályzatáról szóló rendele­tét, • jóváhagyta a Kámfor ut- ca-Béke utca-Gyöngyösi utca-Nővér utca-Fiastyúk ut- ca-Göncöl utca által határolt terület kerületi szabályozási tervét, • a Budapest Főváros XIII. kerületi 12. Sz. Napközi Ott­honos Óvodát 2003. január 1- jétől Csupa-csoda Napközi Otthonos Óvodának nevezte, • a Budapest Főváros XIII. kerületi 16. Sz. Napközi Ott­honos Óvodát 2002. novem­ber 1-jétől Futár Napközi Ott­honos Óvodának nevezte, • elfogadta a József Attila Művelődési Központ Alapító Okiratának módosítását. A ja­vaslat szerint az Internet Ká­vézó a József Attila Művelő­dési Központ szervezeti kere­tén belül, annak tagintézmé­nyeként működik. Helye a Gyöngyösi sétány 10. szám A Nemzeti Kulturális Örök­ség Minisztériumának helyet­tes államtitkára szeptember 16-án adta át a tárca által - Múzeumpártoló Önkormány­zat címmel - meghirdetett pá­lyázatok győzteseinek a díja­kat. A muzeális intézménye­ket fenntartó vagy támogató helyi munkát elismerő címre 40 önkormányzat aspirált és 15 részesült elismerésben. Kerületünk a fővárosban egyedüliként részesült a má­alatt lévő 90 m2-es helyiség, mely a XIII. kerületi Önkor­mányzat tulajdonában van. Neve: Közösségi Számítógé­pes Ház, • úgy döntött, hogy a Szé­chenyi-terv keretében az ön- kormányzati bérlakásál-, lomány növelésének érdeké­ben fecskeház létesítésére pá­lyázatot nyújt be. (Lőportár u. 5. sz.) Az önrész pénzügyi fe­dezetét 184 M Ft összeghatá­rig a 2003. évi költségveté­sében biztosítja, • úgy döntött, hogy a Szé­chenyi-terv keretében az ön- kormányzati bérlakásál­lomány növelésének érdeké­ben pályázatot nyújt be. Az önrész pénzügyi fedezetét 256 M Ft összeghatárig a 2003. évi költségvetésben biztosítja, • hozzájárult a Balaton- földvár, Budapesti u. 53. sz. és a Csángó u. 3. sz. alatt nyil­vántartott ingatlanok értékesí­téséhez 113 750 000 Ft eladá­si áron, • hozzájárult az Országbíró 44-46. sz. alatt található 3254 m; alapterületű önkormányza­ti tulajdonú ingatlan értékesí­téséhez 143 176 000 Ft vétel­áron, • a 13. Számú Napközi Ott­honos Óvoda tevékenységéről szóló beszámolót elfogadta, egyben elismerését fejezte ki az óvoda vezetőjének, a neve­lőtestületnek a színvonalas nevelőmunka megvalósításá­ért, • elfogadta a Jogi, a Költ­ségvetési, a Pénzügyi, az Ok­tatási, Kulturális és Sport és a Tulajdonosi Bizottság munká­járól szóló beszámolót, • tudomásul, vette a Petneházy u. 61-63. sz. alatti szociális bérlakások beruhá­zásának helyzetéről szóló tá­jékoztatót. sodik helyezésért járó 1 millió forintos elismerésben (első dí­jat nem adtak ki). Az indoklás szerint: önkor­mányzatunk meghatározónak tartja Budapest XIII. kerületi „múzeumának”, az Angyal­földi Helytörténeti Gyűjte­ménynek a szerepét a lakó­helyhez kötődés erősítésében, a lokálpatriotizmus fejleszté­sében, a XIII. kerületben fo­lyó helytörténeti munka ösz­tönzésében, segítésében. Soron kívüli ülés Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának képvise- lő-testülete 2002. augusztus 30-án soron kívüli ülést tartott. Megtárgyalta és elfogadta a Budapest Főváros Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevételt, majd megerősítette a 2002. 06. 27-i határozatát, miszerint megválasztja a Budapest Főváros XIII. Kerületi Választási Bizottság tagjainak: dr. Gáspár Istvánt, Reskó Sándornét, Barkovicsné Adám Ilonát; póttagoknak: dr. Váczy Attilát és Ungár Ottót. Turisztikai koncepció a kerületben A képviselő-testület szeptemberi ülésén fogadta el a Buda­pest főváros XIII. kerület turisztikai koncepcióját és fejlesztési programját, amely döntően a lakosság bevonásával a kerület szinte egész életét-étfogó tíz programot tartalmaz. Közülük a képviselő-testület a szabadidős turizmus, a városkép-arculatvál­tás és az idegenforgalmi termékek kialakítása a belföldi turiz­mus bekapcsolására programot választotta ki részletes kidolgo­zásra. A képviselő-testület a kerület fejlődése, a lakosság életminő­ségének javítása céljából tartotta szükségesnek, hogy megfogal­mazza turisztikai elképzeléseit, feladatát, mivel napjainkban egyre nő a szolgáltató ágazat, ezen belül a turisztika, az idegen- forgalom, illetve a vendégforgalom társadalmi, gazdasági jelen­tősége. A turisztikai koncepció széleskörű együttműködést, a fejlesztésbe bekapcsolódó szereplők összehangolt tevékenysé­gét, a kerületünkből kialakított pozitív kép további javítását ala­pozza meg. A kerület turisztikai vonzerejét a természeti adottsá­gok mellett nagymértékben növelik a gyógyfürdők, a sportcent­rumok, a gazdag kulturális és sporttevékenység. Múzeumpártoló címet nyert önkormányzatunk j

Next

/
Oldalképek
Tartalom