XIII. Kerületi Hírnök, 2002 (8. évfolyam, 1-20. szám)
2002-06-13 / 11. szám
Róna Katalin „keze alatt” sikert sikerre halmoznak a Dózsa-iskola kórusai Ha valaki négyévesen néhány nap alatt közel huszonöt dalt „keres ki” a zongorából, vagyis játszik el csak úgy, hallás után, egészen valószínű, hogy kivételes tehetséggel áldotta meg a sors. Márpedig Mohayné Róna Katalinnak egy tíznapos nyaralás elég volt ahhoz, hogy a fenti kivételes bravúrt véghez vigye, annak ellenére, hogy a klaviatúra akkoriban épphogy szem- magasságig érhetett neki. A Dózsa György Úti Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola énektanára és karvezetője számára gyakorlatilag ekkor eldőlt, hogy életének irányát alapvetően a zene szeretete fogja meghatározni. Katalin - vagy ahogy tanítványai szólítják: Kati néni - nyolcadik éve tanít a „Dózsában”; kezdetben csak alsósokat oktatott és a kicsinyek kórusát vezette, néhány kolléga távozása óta azonban a felsős énekkart is ő irányítja. Eddigi munkássága alatt az iskola kórusai sikert sikerre halmoztak: az Éneklő Ifjúság fővárosi minősítő versenyeiről szinte minden lehetséges alkalommal „arany”, illetve „rany diploma” minősítéssel térhettek haza. Az általa vezényelt alsós kar az idei évben a kiváló minősítés mellé egy különlegesen rangos elismerést is kiérdemelt: a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége ugyanis az Év Kórusa címet adományozta nekik; továbbá részt vehettek azon a Vigadóbeli gálán is, amelyen a közel 40 fővárosi énekkarból mindössze kilenc kapta meg a kitüntető szereplési lehetőséget. Katalin - bár közösen elért sikerükre rendkívül büszke - azért bevallja: hosszú és erőt próbáló időszak, kemény munka áll a hátuk mögött:- Bár óraszámban nem jelent többletet, egy ilyen rangos megmérettetésen való szereplést rendszerint nagyon intenzív munka előz meg. A kórust alkotó 40-50 gyereknek a fellépés idejére nemcsak hogy a megtanult anyagot kell maximális színvonalon elsajátítania, de érzelmileg és pszichésen is egyszerre kell arra a hőfokra eljutniuk, amilyet a produkció a tökéletes hangzás érdekében megkövetel. Mivel a kórus nem egy alaktalan tömeg, ezért a különböző alkatú és beállítottságú gyerekből csakis úgy lehet kihozni a maximumot, ha előzőleg egyénenként is sikerül eljuttatni őket erre a szintre, Ez nem könnyű, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a tanítás hatodik órájában a gyerekek már meglehetősen fáradtan érkeznek a próbára, egyikük ráadásul mondjuk egyest kapott matekból, és szomorú, másikuk meg pont szerelmes és képtelen koncentrálni bármire is. Az, hogy a kórus valamennyi tagjának sikerüljön „közös nevezőre kerülnie”, egyrészt óriási türelmet igényel a pedagógus, másfelől óriási önfegyelmét a gyerekek részéről: igazi csapatmunka.- Van valami különleges módszer, taktika arra, hogyan lehet a legkülönbözőbb adottságú, beállítottságú, illetve érzelmi állapotú gyerekeket közös munkára fogni, és igazi egységgé kovácsolni?- Igazából csak egyvalami: az éneklés maga. Az, ha a dalok közös előadása olyasfajta pluszt, olyan élményt nyújt számukra, amiért tudják: érdemes megdolgozniuk. A zene - szerencsére ezt mindany- nyian érzik - olyan nyelv, ami a szomorú gyereket megvigasztalja, a fáradtat felfrissíti, a jókedvűt még jókedvűbbé teszi. Előfordul, hogy nehezükre esik koncentrálni, vagy esetleg unalmasnak tartanak már egy-egy begyakorlandó részletet, de az előadott darab szépsége általában túllendíti őket a nehézségeken, utólag - a sikerek fényében - pedig jólesően belátják, hogy megérte, hogy érdemes volt fáradozni. Ez a fajta munka - azt gondolom - egyébként sem válik a gyerekek kárára, hiszen így lassan a saját bőrükön is megtanulják, hogy az életben minden eredményért, minden sikerért meg kell dolgozni; még akkor is, ha a hozzá vezető út olykor bizony fárasztó. A kerületi, illetve fővárosi szintű megmérettetések mellett mindkét kórusnak számtalan fellépése van: a „kötelező” iskolai rendezvények - évnyitó, évzáró, ünnepségek - mellett csaknem minden hónapra jut valamilyen szereplés. A nehezebb zeneműveket általában hónapokkal a fellépés előtt el kell kezdeniük gyakorolni, de előfordul, hogy két hét alatt sikerül megtanulni egy-egy darabot. A legnehezebb feladat egy- egy több alkalommal is .műsoron lévő szám szinten tartása - véli Katalin - néhány hét kihagyás után, ugyanis újra be kell gyakorolni bizonyos részleteket, amit a gyerekek rendszerint nem fogadnak túl nagy - illetve az új darabok tanulásához mért - lelkesedéssel. Kati néni kifogyhatatlan türelme persze mindig átsegíti őket a nehézségeken, ám amennyi pluszt kapnak tőle az énekespalánták, azt ő maga is nap mint nap kamatostul „kapja vissza”. Ezért is lett pedagógus.- Bár zenei általános iskolába jártam, ahol kötelező volt valamilyen hangszeren játszani, soha nem készültem hangszeres pályára, mindig is a tanítás, a tudás átadása, a gyerekek érdekeltek. Az igazi indíttatást, hogy pedagógus és karvezető legyek, középiskolai énektanárom, Ugrin Gábor adta meg, aki már elsőben kiválasztott engem az osztály énekfelelősének; négy éven át gyakorlatilag én tanítottam az osztályt énekelni, ő a zeneelméletet és zenetörténetet oktatta. Már ekkor eldőlt, hogy a Zeneakadémiára szeretnék menni: a gimnáziumi éveimet gyakorlatilag az erre való felkészüléssel töltöttem: zongora- és hegedűórákra jártam, zeneelméletet, szolfézst tanultam, kórusokban énekeltem. A fáradozás megérte: elsőre fel is vettek. Az Zeneakadémián ugyan középiskolai képesítést szereztem, ám kezdettől fogva általános iskolákban tanítottam, mert kisgyerekekkel szeretek igazán foglalkozni. Olyan csodálatos életkor ez, amikor az apróságok még maximálisan nyitottak minden szépre és jóra; őszinték, és alakíthatóak. Nekünk, pedagógusoknak éppen az a feladatunk, hogy a helyes irányba tereljük őket, formáljuk az ízlésüket, és megpróbáljuk az általunk képviselt értékrendet átadni nekik. Sajnos a mai világban elég nehéz ellensúlyozni a gyerekeket érő, főként az elektronikus média által közvetített kedvezőtlen hatásokat, de úgy vélem, a zene, az éneklés olyan eszköz, ami segít a helyes úton tartani őket.- Hogyan részesülhetnek mindebből a jóból azok a gyerekek, aki nem zenei tagozatos osztályba járnak?- Sajnos csak nagyon kevéssé. Azok, akik az óraszámokat központilag meghatározzák, valószínűleg nincsenek tisztában azzal, milyen sok készséget, képességet fejleszt a zene, az éneklés a gyerekeknél; a közösségi szellem kialakulásától kezdve a tolerancián, az artikuláción, szép beszéden át a hallásfejlesztés révén a helyesírásig, idegen- nyelv-tanulásig. Heti egy órában persze ezek a kedvező hatások aligha érvényesülhetnek.- Egy pedagógusnak napi hat órát általában még átbeszélnie is megterhelő, nemhogy áténekelni. Hogyan lehet bírni hanggal ezt a mindennapos igénybevételt?- Szerencsére jól bírja a hangom, ez elsősorban helyes éneklésmód, illetve beszéd- technika kérdése, ami elég nagy részben adottság, kis részben pedig fejleszthető. Nem panaszkodhatom: nagyon ritkán szoktam rekedt lenni. Családi ünnepek közeledtével Katalin olykor az iskolából hazaérve is folytatja a „munkát”: miután férje ze-v nész, és mindhárom gyermeke zenélni tanul, a különleges alkalmakkor rendszerint dalra fakadnak és - maguk, illetve a család szórakoztatására - előadnak egy-egy darabot. Hogy a hétköznapokon mi a helyzet, arról Katalin nem mesélt, de - ismerve a család muzikailtását - biztosak lehetünk benne, hogy a fürdőszobájukból esténként mindig énekszó hallatszik... Joó Hajnalka ...ahol a polgármestertől átveszi az Év kórusa címet Róna Katalin a Dózsa-iskola kórusát vezényli a győztesek gáláján... Dal és humor az udvaron A XIII. Kerületi Napok keretében a „zsinórban” tartott rendezvények sorából nem maradhatott ki a korábbi években már megszeretett vidám udvari előadás sem. Június 2-án a Tömöri és a Berettyó utca által határolt lakótelep udvarán hangzottak fel a kedvelt dallamok és csattantak el a poénok. Az égen felhők vonultak át, végül „ők” is segítettek meghozni a jó hangulatot. Sztárokban sem volt hiány, Sáfár Mónika operettprimadonna, Malek Andrea musical-énekesnő, Ayala humorista, de valamennyi fellépő jól állta a tapsvihart. Szőlősi János és Baranyai Beáta... Lenne egy másik módja is... Tisztelt szerkesztőség! Úgy hallottam, egy kerületi polgár levele, amely a lapban megjelent, hozzájárult ahhoz, hogy több utcaseprő gyakrabban járjon a Gyöngyház utca környékén. Látom is őket, beszéltem is egyikükkel, aki mondta, hogy „a kukás napokon vagyunk kirendelve”. Valamelyest érezhető sziszifuszi küzdelmük hatása az állandóan újratermelődő szeméttel, kutyapiszokkal. Többször előfordult, hogy extra feladat adódott, elmondhatatlan szagú emberi ürüléket kellett eltávolítani házunk kapualjából: nem sajnáltam egy kis prémiumot a segítségért. Nem vagyok sem házmester, sem közterület-felügyelő, csak meg kellett oldani ezt a rémes dolgot valahogy. Lenne egy másik módja is annak, hogy kevesebb legyen a szemét, sőt a gondosabb kutyások se a kanálisra dobják a becsomagolt „sétaterméket”. Gyalogos vagyok, így megfigyeltem, hogy a környékünkön: Balzac, Visegrádi, Hegedűs Gyula, Radnóti, Katona József utcák környékén egy kézen megszámolhatok a szemetesládák. Ha akarná, se tudná eldobni az ember a fölösleges papírt, flakont, almacsutkát, cigarettacsikket. Hát hova teszi? Na, hová? Sehová. Repül a hulladék és viszi a szél. Mibe kerül egy ilyen narancsszínű szemetes? És mibe kerülne elérni, hogy az üzletek tulajdonosai is takarítsák a járdát? Nekem két sörbe’ volt az utcaseprő extrája. Amíg ezt a nevetségesen bosszantó dolgot leírtam, csak szegény Hofi örökzöldje járt a fejemben: „söprik az utcát az utcaseprők... az utca tiszta, tiszta, tiszta... kosz”. Válasz reményében üdvözlettel: Ránki Júlia Illegális szeméthalom két kerület határán Régi szabály, hogy ahová nyílt közterületen valakik kiöntenek egy vödör sittet, ott azt hamarosan újabb és újabb szemét- és lomkupacok növesztik halommá. Úgy látszik, ilyen kitüntetett hely a Bulcsú utcát a Bajza utcával összekötő alagút, amelynek innenső lejárata előtt rendszeresen gyűlik az illegális szemét. A tettesek ismeretlenek, így aztán a megérdemelt büntetésüket sem nyerhetik el. A mostani képződmény, amelyből „büszkén” emelkedik ki egy kiszuperált sezlon, érthetően nagyon csípi a szomszédos lakóházak lakóinak szemét és orrát. A kéretlen „ajándékon” két kerület, a XIII. és a VI. osztozik, ám odaát ettől már távolabb vannak a lakók. Az eltakarítás mindenkor a közös kasszánkat terheli. ...és Szigetvári Gabriella és Paor Lilla duettje lyala
